Paksról, józanul

Fontos, hogy az erőmű tervezése, építése, költségvetése nyilvános, ellenőrizhető legyen.

A hazai villamosenergia-ipar kétségkívül a rendszerváltozás nagy vesztese. Addigi, rendszereken átívelő presztízsét a dunai vízlépcső elleni kampány rendítette meg. A vízlépcsővitát nem érdemes újra megnyitni. Az akkori tiltakozók nagy többsége nem a vízi energia hasznosítása, hanem a pártállami diktatúra ellen tiltakozott. De az utóbbi akkor már olyan puha volt, hogy célszerűbbnek látszott egy nagy műszaki beruházást támadni. Bős azóta áramot termel Szlovákiának, amit hazánk is megvásárol, pénzért. A bősi gát szlovákiai környéke értékes természetvédelmi terület lett, míg a kiszáradó Szigetköz a pusztulás rémével küzd. Némi cinizmussal fogjuk fel ezt a békés rendszerváltozás árának.

De előbb-utóbb szembe kell néznünk azzal, hogy az elektromos áram nem olyasmi, ami csak úgy jön a falból: valakinek be is kell táplálnia oda. Nemcsak a lakásainkba, hanem az országunkba is, hiszen a villamosenergia-importunk folyamatosan nő. A jövőnk, a fenntartható fejlődés szempontjából a megújuló energia a legjobb, legtisztább megoldás. Európában a megújuló áram hatvan százalékét a vízi erőművek állítják elő. Ez nálunk tabutéma. A többi, szóba jöhető megújuló technológiák többsége igen drága, és az Orbán-kormány tudatosan visszafogja, lényegében leállította a fejlesztésüket. Különadóval sújtja a napelemeket, és a világon alighanem egyedülálló módon, betiltotta a szélerőművek építését. Pedig hazánkban a megújulók közül a napenergiában van a legnagyobb lehetőség. A kormány feltehetően azért gátolja a fejlesztését, hogy megindokolja a paksi erőmű bővítésének szükségességét.

De aki most a paksi bővítés elleni mantrát várja tőlem, az téved. A megújuló energia fejlesztésére és a paksi erőmű bővítésére egyaránt szükségünk van ahhoz, hogy mérsékeljük az áram importját, és leépítsük a drága, korszerűtlen, súlyosan szennyező fosszilis erőműveket. Ha közéletünk nem lenne ennyire túlpolitizált, ez magától értetődne. A nukleáris energia elleni érvek jogosak, de az ország egyetlen pontjára telepített erőmű kockázata sokkal kisebb, mint amennyi kárt okoz a klímaváltozásért és a légszennyezésért felelős fosszilis energia felhasználása. Arra pedig, hogy energiaigényünk száz százalékát megújulókból fedezzük, még egy arra a megoldásra érzékenyebb kormány alatt is évtizedeket kell várnunk.

A paksi erőmű bővítéséről szóló elvi határozatot a parlament 2009-ben, tehát még az MSZP-s időkben kilencvennyolc százalékos többséggel fogadta el. Egy normális demokráciában innen kezdve a megvalósítás módozatai körül folynak viták. Kilencvennyolc százalékos többséggel meghozott energiapolitikai döntéseket nem lehet négyévente visszacsinálni. Annál fontosabb, hogy az erőmű tervezése, megépítése, költségvetése a biztonsági szempontok betartása mellett nyilvános és ellenőrizhető legyen. Kimondani is sok azt a 4000 milliárd forintnyi összeget, amelybe a jelenlegi számítások alapján a bővítés kerülni fog. Ha a korrupciós indexünk a jelenlegi töredéke lenne, akkor is elemi közérdeknek számítana a kifizetések szigorú ellenőrzése. A mai hirtelen meggazdagodásokat látva különösen fontos lenne az átláthatóság, annak biztosítása, hogy ez az irgalmatlanul nagy összeg ne magánzsebekbe és pártkasszákba folyjon. Ez egyébként az erőművet megépítő, becsületes mérnökök és munkások érdeke is, hiszen így lehet szétválasztani a hasznos beruházást a bűnös üzérkedéstől.

2012 táján elmondtam környezetvédő barátaimnak, hogy érzésem és tapasztalataim alapján az EU nem fogja leállítani a bővítést. Ezért a Paks II. brüsszeli elkaszálása helyett minden energiát arra kellene koncentrálni, hogy a beruházás biztonságos, költségvetése pedig nyilvános, úgymond lopásbiztos legyen. Sajnos ennek ellenére Brüsszel lett a bővítés körüli vita fő hadszíntere. A bővítés brüsszeli engedélyezését így a Fidesz nagy sikerként adhatja el, holott minden kormány ugyanígy megkapta volna. Az őrületesen magas költségek feletti társadalmi kontroll sürgetése helyett az ellenzék egy része most régen eldöntött tényeket akar megváltoztatni, más része pedig zavarában nem tud mit mondani. Az egykor oly befolyásos szocialista műszaki értelmiség például kényszerűen hallgat. De ami azt illeti, a műszaki értelmiséget általában is kirekeszti a közéleti vitákból a hőzöngő demagógok hada. Nagy baj ez, és sokba kerül a nemzetnek.

A szerző publicista, volt EP-képviselő