A kormány 82 millió forintból plakátkampányt indít Ukrajnában, hogy további munkavállalókat csábítson ahhoz a hatezer főhöz, akik már átjöttek hozzánk dolgozni északkeleti szomszédunktól. 82 millió forint nem nagy tétel a költségvetésben, a Pasa Parkban is csupán a legkisebb lakást lehet megvenni ennyiből. Hatezer ember sem fogja bedönteni a magyar gazdaságot, ennél sokkal több honfitársunk határozott úgy, hogy a hanyatló Nyugat-Európában próbál inkább szerencsét. Úgyhogy nem is ez a pénz és ez a létszám a legérdekesebb ebben a történetben.
Az már inkább, hogy a kormány kommunikációjában milyen kényes téma ez. Egyrészről nehéz lenne feledni, hogy nem is olyan rég még azzal plakátolták tele Magyarországot, hogy a migránsok nem vehetik el a magyarok munkáját, majd megtették ugyanezt Afganisztánban és Szíriában is. Most pedig azt ragasztatják ki Ukrajnában, hogy gyere dolgozni Magyarországra, kvázi „vedd el a magyarok munkáját”. Abban az Ukrajnában, ahol a nagypolitika úgy készül a pillanat uralására, hogy meglebegtetett egy elképesztő nyelvtörvényt, amely megvalósulása esetén egyszerre változtatná kafkai és orwelli rémálommá a kárpátaljai magyarok hétköznapjait.
De más okból is kínos téma ez. Orbán Viktor február végén arról beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó rendezvényén, hogy „óvnám magunkat attól, hogy bármilyen vendégmunkásprogramot hirdessünk meg, ugyanakkor nagyon támogatom a cégeket [ ], hogy ha valakinek az adott munkahelyre nincs Magyarországon már munkaerő-lehetősége vagy fölvételi lehetősége, nem talál ilyet, akkor legyen minél könnyebb és egyszerűbb idehozni olyanokat, akik egyébként hajlandók ezt a munkát elvégezni”. Vagyis vendégmunkásprogramunk ugyan nincs, de közpénzből hirdetjük, plakátoljuk, kormányzati szinten támogatjuk, hogy jöjjenek a vendégmunkások. Hungarikumgyanús húzás, az egyszer biztos.
Ahogyan az is, hogy sok esetben olyan cégek alkalmaznak ukránokat, amelyek azért lettek stratégiai partnerei a kormánynak, azért kaptak busás adókedvezményeket, hogy munkahelyeket teremtsenek. A félreértések elkerülése végett: magyar munkahelyeket. Mindez a kormány és holdudvara Trump-imádatával összevetve válik megmosolyogtatóvá, hiszen az amerikai elnök protekcionista programmal, a kiszervezett munkahelyek hazavitelével tenné újra naggyá Amerikát, mi meg közben ennek pont az ellenkezőjét tesszük. Persze a magyar kormány kapcsán protekcionizmust emlegetni puszta naivitás: elég csak arra gondolnunk, ahogy Lázár Jánosék beszálltak a Telekom és Ákos vitájába vagy a Csíki Sör és a Heineken közti purparléba. Erőfelmutatásnak mindkettő kevés, viccnek mindkettő sok.
Persze arról szó sincs, hogy a kormány alattomosan, fű alatt ukránokkal népesíti be a rozsdaövezeteket, akik aztán hagymakupolás no-go zónáikban egyfajta második valutaként bevezetik a csempészcigarettát és a dugivodkát. Nem is az ukránokkal van baj, akik a háború vagy a nyomor elől menekülnek a következő biztonságos országba. Nem is azokkal a cégekkel, amelyek kihasználják ezt a helyzetet. Bolondok lennének nem ezt tenni: miért ne alkalmaznának szakképzett, alacsony bérért dolgozó munkásokat, akiknek olyan kevés pénzt kell fizetniük, hogy még szállást és ételt is megéri biztosítani nekik? Akkor lennének kész őrültek, ha milliós értékű gyártósoruk mellé olyanokat állítanának be, akik nyolc egyforma színű csavart nem tudnak behúzni. (A Jászságból hozott példa valós, és szó szerint értendő.)
De nem is azokkal a magyar munkavállalókkal van probléma, akik külföldre mentek, mert kevésnek találták a havi 120 ezer forintot, amiért egy multi szalagja mellett úgy kellett táncolniuk három műszakban, ahogy egy önmagát ültetvényesnek képzelő HR-es fütyül. És ne is azokra a munkanélküliekre és képzetlen közmunkásokra haragudjunk, akik láthatatlanok a munkaerőhiánnyal küszködő nagyvállalatoknak. Árokpartsöprés helyett bizonyára ők is szívesebben végeznének értékteremtő munkát, csak hát a spontán privatizációt követő elhibázott segélyezési politikának köszönhetően nem tudják, mi az.
Kézenfekvő lenne most az írni, hogy a fő baj a kormánnyal van, mert nem tesz semmit, hogy orvosolja a helyzetet. És tényleg nem tesz, pedig hét éve lett volna rá, hogy kezdjen valamit a lezüllött oktatással. Hogy ne vássanak el ennyire azok a települések, ahová most lasszóval és plakáttal keresik az ukrán melósokat. Tudom persze, hogy a rendszerváltással egyidős problémák ezek, amelyekről nem csak a mostani kabinet tehet, és nyilván nem is egyedül kell nekiugrania a megoldásnak. Mindenesetre ez is remekül mutatja, hogy a kormány kedvenc pótcselekvése, a bűnbakkeresés nem is olyan egyszerű. Jó lenne, ha Orbán Viktorék ettől is óvnák magukat!
És persze minket is.
