Amellett hogy trendi, mostanában az egyik leggyorsabban fejlődő iparág a sharing economy, vagyis a közösségi gazdaság. Botrányoktól sem mentes, gondoljunk csak a budapesti taxisok tüntetésére az Uber ellen, de a főváros belső kerületeinek lakói is tudnának érdekeseket mesélni az együttélési normákról, amikor a szomszédban kiadott lakásba rendszeresen éjjel háromkor érkeznek meg a turisták.
A javak megosztása több száz éves gyakorlat – a magyar gazdák esetében is volt arra példa, hogy közösen vettek cséplőgépet, vagy szövetkezetbe tömörülve dolgozták fel és adták el az egyénileg megtermelt javakat. A XXI. század abban hozott újat, hogy nagyon gyorsan és hatékonyan köti össze a keresletet a kínálattal – a digitális platformok és az okostelefon korában a fizikai távolság nem akadály. Az új lehetőség rengeteg új problémát is felvet, viszont a jogalkotás és az állami adminisztráció alaposan lemaradt ezen a területen. Ezért is fogadtam el a meghívást egy konferenciára a világ egyik legélhetőbb városába, Bécsbe, ahol a környező nagyvárosok szakemberei és politikusai osztották meg tapasztalataikat. Budapestről Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes vett részt a tanácskozáson, de eljöttek Szófia, Belgrád, Prága, Krakkó, Ljubljana, Zágráb és Szarajevó városának képviselői is.
Egyre több turista érkezik Európa nagyvárosaiba úgy, hogy az Airbnb alkalmazáson foglal lakást. Ez a platform összegyűjti a magánlakások ajánlatait, s mivel nem lehet ellenőrt állítani minden gurulós bőrönd mögé, Bécsben például még megbecsülni sem tudják, mekkora forgalmat bonyolít le náluk ez a szolgáltató. A városgazdák kíváncsiak lennének, mennyi adót, turisztikai illetéket nem fizetnek be a vendégek után, mindez hány állást létesít a feketegazdaságban, s a munkavállalóknak van-e egészségbiztosításuk. Ha bajba kerülnek, az államtól várnak segítséget, miközben éveken át nem fizetnek be semmit a közösbe. Sokan úgy dolgoznak – gondoljunk az Uber taxiszolgáltatásra –, hogy egy szoftver a főnökük, és ha kapnak két rossz értékelést a felhasználóktól, automatikusan ki vannak rúgva. A szolgáltatók azzal érvelnek, ők csak közvetítenek, nem dolguk az adózás. Pedig ha egy boltos kábítószert árul, őt is megbüntetik, nem csak a termelőt. Mellékszál, de elgondolkodtató a külföldi hátterű online boltok döbbenetes terjedése is: egy 2014-es felmérés szerint az osztrák online vásárlásoknál egy év alatt hárommilliárd euró ment külföldre!
Az osztrák főváros odafigyel arra, hol tart a közösségi gazdaság: miközben mások csak a fejüket kapkodják az újabbnál újabb kezdeményezések és a velük járó káosz láttán, nekik jól végiggondolt álláspontjuk van a kérdésben. Alapvetően pozitívan és nyitottan állnak hozzá, de megkövetelik a tisztességes versenyt: adózni kell, és a munkavállalói jogokat, illetve a fogyasztóvédelmi szempontokat szem előtt kell tartani. Álláspontjuk egyértelmű, a hatóságoknak bele kell látniuk az adatokba, lehetővé kell tenni az ellenőrzést, és külön kell kezelni azokat, akik például csak évente néhány napra akarják kiadni a lakásukat, és azokat, akik ebből élnek. Utóbbiakra a szállodákkal azonos szabályozásnak kell vonatkoznia – csak egyenlő feltételekkel képzelhető el a tisztességes verseny. Hogy az arányokat érezze az olvasó: az Airbnb berobbanásával pár év alatt hússzor annyi szálláshely lett Bécsben, mint annak előtte! Miközben ez jó a turistáknak, nagyon durván beavatkozhat az ingatlanpiacba: növeli a bérleti díjakat, és felhajtja az ingatlanok árát. Akad lakáskiadó magánszemély, akinek hatvanhárom ingatlana van az Airbnb kínálatában – minden józan megfontolás azt mondja, hogy ez után illene adót fizetnie. Jelenleg Európában a két véglet Amszterdam és Berlin – előbbi teljesen liberális ebben a kérdésben is, és minden kezdeményezést örömmel fogad, míg a német főváros a szigorú szabályozás híve.
Ne legyünk igazságtalanok, a sharing economynek vannak nagyon jó oldalai is. Egy osztrák mobiltelefonos alkalmazás például segít a szomszédoknak a kölcsönzésben – ha van otthon sarokcsiszolónk, amelyet évente egyszer használunk, jó, ha odaadjuk a szomszédnak, ne kelljen neki is vennie egyet. Hasonló elven működik a kormányoknak, nagyvárosoknak kínált szolgáltatás a nagy értékű gépek kölcsönadásáról, így nem kell mindenkinek beruháznia. A hazai Bubihoz hasonló biciklikölcsönzők is megosztáson alapulnak, szóval rengeteg jó oldala is van az újnak.
Ha az átmenet során nem vonjuk be a társadalmat az innovációba, akkor az emberek nagy része kiszorul az előnyeiből. – Átalakítható-e a társadalom rombolás nélkül? – tették fel a kérdést a szakemberek, és úgy döntöttek: legjobb, ha a városok is hálózatba tömörülnek, hogy érdekeiket érvényesíthessék a nagy szolgáltatókkal szemben. Mert nem az a megoldás, hogy a fejlődés elkerülhetetlenségére való hivatkozással eltörlünk mindent, ami eddig működött.
