Az első néhány hónap elteltével sokan gondolkodnak azon, milyen megvalósulási esélyei vannak Trump elnök gazdasági ígéreteinek.
Mindenki számára világos, hogy a jelenlegi amerikai elnök győzelméhez a tömegek csalódottsága vezetett. A globalizáció korlátozása Trump programjában első látásra ígéretesnek tűnt a munkalehetőségeiket féltő amerikai feldolgozóipari munkások számára. Nézeteinek halmaza érdekes házassága a korporatista protekcionizmusnak és a fundamentális piaci kapitalizmusnak. Adócsökkentési elgondolásai azonban nemigen teremtenek forrást a terveihez.
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász úgy véli, hogy adócsökkentési elgondolásai indokolatlanok. Már eddig is túl kedvező az amerikai adóztatás a leggazdagabbak számára. Szerinte a pluszforrások elkerülhetővé tennék a költségvetési megszorításokat, és megvalósíthatóvá válnának a humán tőke szempontjából annyira fontos egészségügyi és oktatási beruházások. Egy másik Nobel-díjas közgazdász, Edmund Phelps Stiglitzhez hasonlóan úgy látja, hogy a privát szektor kétkezi munkásainak bére mindenki más jövedelménél lassabban nőtt az elmúlt évtizedekben. Sőt, gyakran el kell hagyniuk azt a környéket is, amelyben eddig éltek. Jean Pisany-Ferry vagy Michael Sandel éppen ezeknek a területi szociális különbségeknek tulajdonít igen nagy jelentőséget. Trump ott nyert, ahol a „szegény-fehér szigetek” kialakultak. Akik a legkedvezőtlenebb egészségügyi mutatókat produkálják Ugyanakkor nem látni, hogy az elnök hogyan fogja csökkenteni ennek a helyzetnek a súlyosságát. Hiszen éppen első intézkedései között volt a szociális szempontból oly fontos egészségügyi törvény visszahívása! Ami azonban még nem járt sikerrel, mert az azt helyettesíteni hivatott törvényt saját republikánusai egyelőre nem fogadták el.
Vannak azonban, akik látnak Trump terveiben pozitív elemeket. Dani Rodrik például. Noha tisztában van Trump egyéb programjainak problémáival, pozitívumként értékeli az elnök nemzetközi globalizációs folyamatok lassítására irányuló lépéseit. A globalizáció szerinte túlságosan előreszaladt. Robert Skidelsky ezt úgy fogalmazza meg, hogy az elnök globalizmusellenes retorikája csak populista kifejezése annak, hogy Amerika belátta: vissza kell vonulnia azokból a nemzetközi kötelezettségvállalásokból, amelyeket nem tud vagy már nem akar magára vállalni.
Trump mindenesetre eddig viszonylag keveset váltott valóra ígéreteiből. Megkezdte azonban a visszarendezést a szabályozásban, amit kampányában ígért. Utasította a pénzügyminiszterét, hogy 120 napon belül dolgozza ki a bankszabályozásokkal kapcsolatos lazításokat. Kenneth Rogoff, az IMF volt vezető közgazdásza azt állítja, hogy Trump deregulációs tervei máris fellelkesítették a vállalkozásokat. Rogoff – nem túl rokonszenves módon – kinyilvánítja, hogy nem kell feltétlenül „nice guynak” (jó fiúnak) lenni ahhoz, hogy a gazdasággal jót tegyünk. A náci Németország – mondja – sok szempontból éppoly sikeres volt gazdasági ösztönzőivel a Nagy Válságból való kiemelkedés idején, mint az Egyesült Államok.
Összefoglalva a véleményeket, Anatol Kaletzky pesszimista következtetéseket von le. Úgy véli, hogy a jelenlegi „establishmentellenes” érzések egy sokkal mélyebben fekvő probléma felszíni megnyilvánulásai. Ez a kérdés pedig a piac és az állam viszonyának helyes aránya. Kaletzky szerint Trump aligha fogja megadni a válaszokat erre a problémára. Legfeljebb azt tudja majd megmutatni a világnak, hogy merre ne menjen.
