Nincs annál elkeserítőbb, mint lassan minden egyes ügyben megtapasztalni: a hazai közbeszédből kiveszett a józan ész. Hitbéli kérdés lett állást foglalni valami mellett vagy ellen, úgy, hogy közben a Jehova Tanúinak ügybuzgalmával szajkózzuk a nekünk kedves dolgokat, és meg se halljuk az ellenfél érveit. Az ugyanis egyenesen a sátántól jön, így nem is szabad foglalkozni vele.
Ezt látom most a CEU ügyében is. A kormánypárt hívei vallásos révülettel szajkózzák a „törvényeket mindenkinek be kell tartani” mantrát (az megvan, hogy az oktatási jogok biztosa azt nyilatkozta a PestiSrácoknak, hogy a tizenhét éves pályafutása alatt soha semmilyen jogi típusú probléma nem merült fel a CEU-val kapcsolatban?), de közben igazából arra gondol: a sátán, vagyis Soros György ellen bármilyen lépés megengedett. És minél nagyobb az ellenállás, annál jobban megerősödik a hitében, hiszen lám, mennyire fontos ügye ez a gonosznak, ha ennyire ellenáll! A kör bezárult, nincs itt semmi látnivaló.
De egyáltalán van rá ok, hogy ennyire féljünk egy nyolcvanhat esztendős öregembertől? (Biztos forrásból tudom, a fiait nem érdekli a CEU.) Jó stratégia végleg elüldözni az ország nagy valószínűséggel legjobb egyetemét? És másfelől: hol van az a bátor ember, aki meg merné jósolni, hány évig tarthat még a Soros-befolyás?
Eközben van a történetnek pár olyan vetülete is, amelyre nem jutott idő a csatazajban. Az első szempontról már esett szó: a környező országok magyarellenes politikusai vérszemet kaphatnak, arra gondolva, hogy amit Budapest csinál, azt tőlük sem kérheti majd számon. Victor Ponta volt román kormányfő máris jelezte, hogy a magyar lex CEU mintájára kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt. Jó, ha tudjuk: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek és a Partiumi Keresztény Egyetemnek sincs kampusza az anyaországban, ezeket Magyarországról pénzelik, és nincs kormányközi megállapodás az intézmények finanszírozásáról.
Egy másik szempont az, hogy a CEU az elmúlt évtizedekben számos határon túli magyar értelmiségi fiatalnak adott világszínvonalú tudást. Sok esetben ingyen, vagyis ösztöndíjas képzés keretében. Lehet azt mondani az intézményről, hogy liberális fészek, de hát az egyetemek többsége ilyen beállítottságú – ezzel a logikával be lehetne záratni tucatnyi neves intézményt. A liberalizmus életkori sajátosság is, a magyar kormány számos prominense harcos liberális ifjúként kezdte a politikai-szakmai karrierjét, hogy aztán ki-ki megjárja a maga damaszkuszi útját.
Beszélni kell a CEU által biztosított tárgyi-technikai feltételekről is. Száz erdélyi értelmiségi néhány nappal ezelőtt keltezett levelében arról ír: „páratlan könyvtárának olvasóiként is elmondhatjuk, hogy a Közép-európai Egyetem szakmai fejlődésünk igen fontos állomását jelentette. A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk, ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is.”
Az még kevesebb embernek szúrt szemet, hogy az elmúlt napokban számos román értelmiségi is felszólalt a CEU védelmében. És nem csak ők: más közép- és kelet-európai országok tudósai, értelmiségi is fontosnak érezték, hogy megnyilvánuljanak. Olyan emberekről van szó, akik többnyire – vagy kizárólag – ennek az intézmények köszönhetően kerültek valós kapcsolatba Magyarországgal. Itt tanultak nálunk, megismertek minket és az országot, barátokat szereztek. Ennek következtében például a román CEU-s diákok az erdélyi magyarokkal szemben lettek sokkal nyitottabbak és jóindulatúbbak. Amikor befejezték a tanulmányaikat, és hazatértek, bekerültek az országuk elitjébe – államtitkárok, miniszterek, fontos intézmények vezetői, és ha magyar ügy kerül eléjük, reálisabban és kevésbé előítéletesen döntenek, nem hajlamosak a nacionalista retorikára. Ennek számtalan gyakorlati bizonyítékát látják azok, akik ott élnek – talán meg lehetett volna kérdezni őket is erről az egynapos törvényalkotási láz előtt.
Nem állítom, hogy a CEU oldja meg a határon túli magyarok összes gondját, de abban egészen biztos vagyok, hogy hozzájárul a helyzet normalizálásához. A határon túli magyarok közösségeinek létérdeke, hogy legyen egy ilyen értelmiségi réteg az adott országokban, de ha nincs CEU, a tehetséges szerb, ukrán, román diákok nem az ELTE-re vagy a Corvinusra fognak menni, hanem nyugat-európai vagy amerikai egyetemekre.
A héten meghozott döntéssel a budapesti kormány nemcsak a magyar tudományosságnak és hazánk nemzetközi presztízsének ártott, hanem a határon túli magyarság hosszú távú érdekeit is feláldozta a rövid távú politikai célokért.
Élni és élni hagyni – nagy kár, hogy ezt Budapesten elfeledték.
