„Ha nem tudtunk volna kijönni az oroszokkal, most nem koccintgatnánk”

Kazahsztán a békés etnikai együttélés szigete maradt a Szovjetunió fölbomlása után is.

Ábécéreform ide vagy oda, Kazahsztán kiegyensúlyozott – hivatalosan többvektorúnak nevezett – konfliktuskerülő külpolitikájának súlypontjában az Oroszországgal gondosan karbantartott viszony áll, és marad is. A hivatalos tárgyalások utáni vacsorák emelkedett hangulatában sokszor hallottam Almatiban (Alma-Ata) és Asztanában: „Ha hosszú történelmünkben nem tudtunk volna mindig kijönni az oroszokkal, akkor itt most nem koccintgatnánk, s Kazahsztán sem volna független ország. Még a vodkára is az oroszok miatt szoktunk rá, vallásunk tiltása ellenére” – tették hozzá olykor joviálisan. Az állami függetlenség 1991-ben történt elnyerése óta folyik a kazah nyelv hivatalos, de nem kampányszerűen erőltetett patronálása. A kazah mellett az orosz is hivatalosan elismert állami nyelv.

Ezzel összefüggésben nem gondolom, hogy Nazarbajev elnök elkövetné Kijev 2012-es politikai baklövését az orosz nyelv hivatalos használatának korlátozására, amely Ukrajnában nemcsak az etnikai ellentéteket szította föl, de részlegesen hozzájárult a Krím félsziget annektálásának és a kelet-ukrajnai katonai beavatkozásnak az orosz igazolásához is. Az évek folyamán Nazarbajev elnököt Közép-Ázsia külpolitikailag legbölcsebb erős emberének ismertem meg. Meggyőződésem, hogy sem ő, sem várható utódja, Bakitzsan Szagintajev, a jelenlegi miniszterelnök, nem fog belelépni a nacionalista nyelvcsapdába. Az ábécé átírása nem számít annak.