A Világbank munkatársaként már közel két évtizede rendszeresen járok Kazahsztánba. Szemem előtt vált az ország mélyszegény szovjet köztársaságból a volt Szovjetunió gazdaságilag legsikeresebb utódállamává, amelynek egy főre jutó GDP-je ma már húsz százalékkal meghaladja Oroszországét. Érdeklődéssel olvastam tehát Stier Gábor Kazahsztán nemzeti nyelvpolitikájáról szóló írását a Magyar Nemzet online változatán (Latin betűs írásra térnek át 2025-től a kazahok, április 12.) A cikk azért is üdvözlendő, mert a hazai sajtó meglepően elhanyagolja ezt a fontos közép-ázsiai országot, amely pedig szinte rokoni érzelmeket táplál Magyarország iránt. Ezt számtalanszor éreztem az utca emberétől kezdve a hatalom csúcsáig. (Hadd tegyem hozzá: sokkal többet tudnak rólunk, mint mi őróluk, és a távoli rokonságra is büszkébbek, mint mi vagyunk.) Nyelvhasználatuk kérdéseiről, az új kazah ábécé kidolgozásának várható geopolitikai hatásáról azonban a cikk szerzőjétől némileg eltér a véleményem: kevésbé tartom jelentősnek. Írásomban ezt foglalom össze.
Nurszultan Nazarbajev kazah államfő elnöki rendeletben, a Kazahsztán 2020 átfogó nemzeti stratégia szerves részeként utasította a kormányt, hogy készüljön föl a kazah nyelvnek a cirillről a latin betűs írásra való átállására, amit már egy évtizede nyilvánosan fontolgatott. Vegyük sorra, mi áll – és mi nem áll – ennek az utasításnak a hátterében!
Kazahsztán tarka, soknemzetiségű ország. A 18 milliós lakosság kétharmadát kitevő kazahok mellett több mint húsz százalék az orosz nemzetiségűek aránya. Nem elhanyagolható súlyt képviselnek az ukrán és a különböző közép-ázsiai népcsoportok. Orosz a politika, az üzleti élet, a kultúra, a tudomány és a média domináns nyelve (bár a televízióban például ma már a korábbinál jóval több kazah filmet mutatnak orosz felirattal). Az eliteknél pedig egyeduralkodó az orosz; ebbe a szférába be se lehet kerülni csupán a kazah nyelv birtokában. Kétnyelvű az etnikai kazahok túlnyomó többsége, akik általában jobban beszélnek oroszul, mint kazahul, s még a családon belüli kommunikációban is az oroszt részesítik előnyben, különösen a városokban. Az általános iskolák felében a tanítás ma is elsősorban oroszul folyik. Ez jóval magasabb arány, mint az orosz etnikum csökkenő tendenciát mutató súlya az összlakosságon belül. Minden kazah diáknak kötelező oroszul megtanulnia. Az orosz valójában az ország lingua francája, azaz az etnikumok közötti érintkezés elsődleges közvetítőnyelve. E minőségében fontos szerepet játszott abban, hogy Kazahsztán – valamennyi régióbeli szomszédjával szemben – a harmonikus etnikai együttélés szigete maradt a Szovjetunió fölbomlása után is. Az orosz ráadásul egész Közép-Ázsia érintkezési nyelve lett, amely – ritka pozitív szovjet hagyatékként – ma is elősegíti nemcsak az államközi, de a civil társadalmak közötti együttműködést is. Véleményem szerint az orosz nyelvnek ez a dominanciája a kazah társadalomban önmagában mérsékelni fogja az ábécé tervezett reformjának átfogóbb kulturális és külpolitikai hatásait.
Ábécéreform ide vagy oda, Kazahsztán kiegyensúlyozott – hivatalosan többvektorúnak nevezett – konfliktuskerülő külpolitikájának súlypontjában az Oroszországgal gondosan karbantartott viszony áll, és marad is. A hivatalos tárgyalások utáni vacsorák emelkedett hangulatában sokszor hallottam Almatiban (Alma-Ata) és Asztanában: „Ha hosszú történelmünkben nem tudtunk volna mindig kijönni az oroszokkal, akkor itt most nem koccintgatnánk, s Kazahsztán sem volna független ország. Még a vodkára is az oroszok miatt szoktunk rá, vallásunk tiltása ellenére” – tették hozzá olykor joviálisan. Az állami függetlenség 1991-ben történt elnyerése óta folyik a kazah nyelv hivatalos, de nem kampányszerűen erőltetett patronálása. A kazah mellett az orosz is hivatalosan elismert állami nyelv.
Ezzel összefüggésben nem gondolom, hogy Nazarbajev elnök elkövetné Kijev 2012-es politikai baklövését az orosz nyelv hivatalos használatának korlátozására, amely Ukrajnában nemcsak az etnikai ellentéteket szította föl, de részlegesen hozzájárult a Krím félsziget annektálásának és a kelet-ukrajnai katonai beavatkozásnak az orosz igazolásához is. Az évek folyamán Nazarbajev elnököt Közép-Ázsia külpolitikailag legbölcsebb erős emberének ismertem meg. Meggyőződésem, hogy sem ő, sem várható utódja, Bakitzsan Szagintajev, a jelenlegi miniszterelnök, nem fog belelépni a nacionalista nyelvcsapdába. Az ábécé átírása nem számít annak.
