Van-e még súlya, „ereje” a húsvétnak? Képesek vagyunk-e – a Monty Python örökbecsű poénját felidézve – azt is meglátni, ami a nyúlon túl van? Túl a piros, zöld, kék és rózsaszín nasitojásokon; túl a növényi zsírból, kakaómasszából, kristályvanillinből, szójalecitinből, savóporból gyúrt ünnepi masszahegyen. Túl a mindent elfedni látszó, rossz ízlésbe ájuló, mesterséges színezékkel megrakott álomvilágon.
Noha a nagypéntek mára piros betűs ünneppé nemesült, nem észlelem, hogy az ünnepvárás aktusa előnyére változott volna. Korunkról József Attila sora jut eszembe: „Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat.” Pedig nem mindegy ám, hogy a nagybevásárlás, a kényszeredett családi hajcihők mentén átéljük-megéljük, avagy csupán végigéljük-letudjuk a húsvéti ünnepkört.
Babits Húsvét előtt című versében a lényegre tör: „Én nem a győztest énekelem, / nem a nép-gépet, a vak hőst, / [ ] hanem azt, aki lesz, akárki, / ki először mondja ki azt a szót, / [ ] azt a varázsszót, százezrek / várta lélegzetadó szent / embermegváltó, visszaadó, / nemzetmegmentő, kapunyitó, / szabadító drága szót, / hogy elég! hogy elég! elég volt! / hogy béke! béke! / béke! béke már!” Kosztolányi az ünnep misztériumát kutatja, és szorgosan bizakodik Húsvéti himnuszában: „Ó, újra-születő / Igazság! / Eljössz ma is és összejárod / az enyhe, álmodó világot. / Jer s fújd meg az ünnep rivalgó, büszke harsonáit, / fújjad az ünnep szent, aranyos, néma harsonáit, / s minden valóra válik.”
A húsvét komplexitása lenyűgöző. Ezért is örök (irodalmi) téma, viszonyítási pont. Mert szól (és mesél) az önkényről és az azt újra meg újra legyőző szabadságvágyról. A lelki és testi megújulásról. A nagyböjt lezárásáról. A kereszthalálról és Krisztus feltámadásáról. A családi összetartozásról. Egyszersmind: tavaszünnep, a termékenység vidám szeánsza.
Kivételes esemény, amely nem hagyja magát kisajátítani. Ünnepli katolikus, zsidó, pogány is – ha úgy vesszük, e világi, ha másként, akkor meg túlvilági ceremónia. Élni, halni tanít. Egyszerre magasztos és játékos. Ahogy Juhász Gyula fogalmaz: „Húsvét, örök legenda, drága zálog.” Tóth Árpád ugyanakkor az emlegetett játékosságból mutat nekünk példát, amidőn megénekelteti a nyuszik karát: „Megírta az Én Újságom / Szép húsvéti száma, / Tojunk egy szép piros tojást / Mindenkinek máma.” Ady nem lenne Ady, ha nem írt volna A fekete Húsvétról és A szép Húsvétról is verset. Költők tavaszkor énekelnek című költeményében pedig úgy tesz, mint aki rálelt a pofonegyszerű megoldásra: „Szedjük ki a Tavaszból / És magunkból, ami drága / És nézzünk mi egyformák, / Lelkesen egymásra.”
