Lehet tehát azt mondani, hogy amit a Fidesz kommunikál, az őrült beszéd, de nem érdemes tagadni, hogy van benne rendszer. És ehhez a „rendszerhez” valahogy viszonyulni kell. Ezért is jelent hatalmas politikai hátrányt, hogy senki sem tudja, mit képviselne mondjuk bevándorlásügyben egy baloldali kormány – bárki vezetné is, Botkától ad absurdum Fekete-Győr Andrásig –, vagy hogy mi jelenleg a Jobbik álláspontja az Európai Unióról. Arról nem is beszélve, hogy milyen gazdaságpolitikát folytatna kormányra kerülve a különféle protestpártok szivárványkoalíciója. Az ideológiák, a jobb és bal meghaladása nem jelentheti azt, hogy gyerünk, majdcsak lesz valahogy.
Persze ha a Fidesz sikeréből indulunk ki, mégiscsak igaz, hogy kell egy rendes párt. De a hangsúly itt nem a jelzőn van, hanem a párton. Hiszen határozott válaszok ide vagy oda, azokat el is kell juttatni a közönséghez. A Momentum – pillanatnyi? – felívelésének is meglepő szervezettségük az egyik fő oka, ami, valljuk be, nem éppen jellemző a mai ellenzéki közegre. És egy rendes párt azért sem árt, hogy ne csak egy-egy arc képviselje azokat a sokat emlegetett ügyeket. Komoly humánerőforrás-deficitet mutat, hogy az ellenzéki politika jellemző műfaja a one-man show lett: mi lenne az Együtt Juhász Péter nélkül? Mi maradt az LMP-ből Schiffer András híján? De még a Jobbik is úgy néppártosodik, hogy egyre inkább Vona Gáborra szűkül.
