Nem áll mögötte sem párt, sem pedig jól körülírható ideológia. A nyilvános politikában nincs igazán tapasztalata. Nevezik centristának, harmadik utasnak vagy szociálliberálisnak, de a pénzügyi körök ügynökének is, valójában azonban a politikai technológiák terméke. Európa mély válságáért a hagyományos politikai elitet tartja felelősnek, s tapasztalatlanságát erénnyé változtatva már fiatalságával is alternatívát kínál a változásra váróknak. Nem tartja magát sem bal-, sem pedig jobboldalinak, és újraírná a hagyományos politikai választóvonalakat. A haladók és a megtartók, a progresszívok és a konzervatívok közötti szembenállásról beszél, de berobbanása inkább az elmúlt negyedszázadban a világban lezajlott változások nyertesei és vesztesei, a kitűnő és a gyengébb tanulók, a globalizáció hívei és a nemzetiek közötti versenyt erősíti.
A baloldalról fél éve levált, és a semmiből indulva a francia elnökválasztás egyik esélyesévé előlépett Emmanuel Macron eddigi sikere jól mutatja, hogy jelenünk meghatározó törésvonalának látszólag visszaszoruló oldala sem adja fel harc nélkül a pozícióit. A globalisták is választ keresnek az új kihívásokra, s az elitellenes hangulatban már meg is találták a maguk francia jelöltjét. Ugyan a kampány a következő két hétben még bőven tartogathat meglepetéseket, ám a felmérések szerint Macron (26 százalék) átvette a vezetést a jobboldali radikális Marine Le Pentől (25 százalék), míg a családtagjainak fiktív parlamenti foglalkoztatásával vádolt konzervatív Francois Fillon (20 százalék) a harmadik. A Macron–Fillon-, s ha úgy alakul, a Macron–Le Pen-párharc kimenetele mindenesetre indikátora lehet a globalizáció körüli viták jelenlegi állásának is.
A 39 éves Macron három különböző egyetemen tanult filozófiát, politológiát és államigazgatást, majd dolgozott a gazdasági minisztériumban, befektetési bankárként pedig a Rothschild & Cie Banque-nál. A 2000-es évek utolsó harmadában tagja volt a szocialista pártnak, s részt vett Francois Hollande kampányában. Manuel Valls kormányában 2014–2016 között gazdasági miniszterként folyamatosan bírálta a baloldali ideológia egyik emblematikus, a gazdagokra kivetendő adóval kapcsolatos követelését. A múlt év tavaszán elindította Előre! nevű mozgalmát, novemberben pedig kilépett a kormányból, s bejelentette, hogy függetlenként indul az elnökválasztáson. Nem indult a szocialisták előválasztásán sem, így nem kell felelősséget vállalnia Hollande elnökségének eredménytelenségéért, s általában véve is elhatárolódik a hagyományos pártoktól, amelyekben a franciák mindössze 12 százaléka hisz.
