Nem tartozik a demokrácia fő ismérvei közé az üzlet és a politika összefonódása. S valahogy az sem tekinthető jellemző vonásának, hogy a köz javait bárki is büntetlenül a sajátjaként kezelje. A Szovjetunió felbomlásával létrejött fiatal államokban ez különösen a 90-es években nem így volt. Ezért nevezték őket fiatal, gyenge demokráciáknak. Az igazi hatalom szinte mindenütt a tomboló vadkapitalizmus viharában mesés vagyonokra szert tevő oligarchák kezében volt. Az orosz Borisz Berezovszkijtól és Mihail Hodorkovszkijtól az ukrán Rinat Ahmetovon és Petro Porosenkón át a kazah Muhtar Abljazovig olyan, egyébként éles eszű figurákról van szó, akik eme adottságukat alapvetően az állam megcsapolására használták.
Ezek a keleti típusú fejlődés jelképeivé emelkedő alakok gúzsba kötötték az államot, s az oligarchikus rendszer a fejlődés gátjává vált. A továbblépéshez túl kellett lépni ezeken a szerencselovagokon, ami már csak azért sem volt egyszerű, mert eközben a fejlett demokráciák álszent módon elvárták a tulajdon szentségének tiszteletben tartását is. Így aztán, akik felhagytak politikai ambícióikkal, megtarthatták a lopott jószágot is, másokat kiszorítottak, akinek pedig égett a lába alatt a talaj, az gyorsan kereket oldott.
Köztük a már említett Muhtar Abljazov is, miután a BTA Bank elnökeként összesen 12 milliárd dollárral károsította meg a kazah, az orosz és az ukrán államot, valamint eme országok betéteseit. „Áldásos” ténykedésére már a Világbank különféle fejlesztési projekteken még Kazahsztánban vele együtt dolgozó szakemberei felhívták a hatalom figyelmét, s Abljazov körül egyre fogyott a levegő. Amikor azonban el kellett volna számolnia, már régen Európában élvezte csalással szerzett milliárdjait. Ha kiadatása jött szóba, tolvajból hirtelen politikai üldözötté változott, s mindezt alátámasztották az általa létrehozott és pénzelt Nyílt Párbeszéd elnevezésű alapítványnak a posztszovjet térség demokráciáiról készített „független” tanulmányai.
Közben brit, francia és ciprusi bíróságok is ugyanarra jutottak, mint a kazah ügyészség. A brit hatóságok 4,3 milliárd dolláros csalást találtak bizonyítottnak, s azt is megállapították, hogy a BTA Bank pénzét tíz országot érintő több mint ezerháromszáz offshore cégen keresztül síbolták ki és igyekeztek tisztára mosni. Abljazov ekkor a bíróságról kisétálva a francia Riviérára menekült, ahol az újabb vizsgálat ismét igazolta bűnösségét, s a kiadatását is jóváhagyták Oroszországnak. Mint azonban a francia sajtó ez idő tájt utalt rá, a 12 milliárdból bőven jutott a hatalmi pártok támogatására is, s az Élysée-palotában sokak megdöbbenésére felülbírálták a kiadatást. S hiába fosztotta meg a londoni bíróság a menekültstátusától is, Abljazov immár „politikai üldözöttként” élvezheti a Riviéra napsütését.
Nem a kazah exbankár az első, aki a politikai disszidensek álarca mögé bújva menekül el az igazságszolgáltatás elől. A demokrácia nevében múltjuk sötét foltjairól tudomást sem véve kizárólag üldözött ellenzéki politikusként ünnepelték a már említett Berezovszkijt és Hodorkovszkijt, s terrorista kapcsolatait is elnézték a csecsen függetlenség olyan harcosainak, mint Zelimhan Jandarbijev vagy Ahmed Zakajev. De Svájc megbecsült és jómódú polgáraként él Almati egykori korrupt polgármestere, mellesleg Abljazov násza, Viktor Hrapunov is.
Jogosan vetődik fel a kérdés, miként lehetséges, hogy a demokrácia nevében jogerős bírósági döntéseket is felülírhat a pénz és a posztszovjet térséggel szembeni előítélet. S egy másik kérdést is föl kell tennünk: ha valakit – tegyük fel – üldöznek is politikai okokból, az lophat, csalhat és gyilkolhat? Ha igen, ne csodálkozzunk, ha nincsen tekintélye, de legalábbis arrafelé nem néznek fel az ilyen eljárást megengedő demokráciára.
