Az első fordulót az unió és az euró nyerte: Emmanuel Macron valószínű győzelmével egyiket sem fenyegeti azonnali összeomlás, amivel Marine Le Pen sikere esetén riogattak Európa-szerte. Bár sok elemző szerint a papírforma jött be, valójában a hagyományosan kétpárti francia politikai rendszer megsemmisítő vereségét jelenti az eredmény. Példátlan ugyanis, hogy az elnökválasztás második fordulójába sem a baloldal, sem a jobboldal jelöltje nem jutott tovább. Pedig a kétpárti váltógazdaság a francia forradalom örökségeként terjedt el világszerte, és leginkább magát a francia politikai rendszert határozta meg, legapróbb részleteire kiterjedően.
A francia politika tehát már sohasem lesz olyan, mint azelőtt – gyakorlatilag ennyi biztos az elnökválasztás jelen állása alapján. Minden más meglehetősen bizonytalan. Leginkább az, hogy ténylegesen milyen politikát követne Macron, aki majdnem ismeretlen jelöltből lett a média favoritja. Lobbistaként, brókerként és médiafiguraként már bizonyított, de konkrét politikusi tapasztalata nagyon kevés. Egy-két kényes ügyben hamar felélheti bizalmi tőkéjét, és a nála dörzsöltebb politikusok mindent el fognak követni ennek érdekében. Korábban Donald Trumpról is sokan elmondták, hogy elnökként szembesülnie kell majd az amerikai adminisztráció tehetetlenségi erejével, a szenátussal, az alkotmány szerint önálló hatalmi ágakkal. Macron esetében még inkább ez lehet a helyzet, ha megválasztják.
Hogy miért mondható Emmanuel Macron a nemzetközi pénzpiacok és a globalizmus emberének? Felrótták neki például, hogy a Rothschild Bank indokolatlan fizetésemelésével mintha előre „megvette” volna, hogy később gazdasági miniszterként nekik kedvezően járjon el. Macron arra hivatkozott, hogy magánemberek csekély összegű adományaiból épített mozgalmat pár hónap alatt, de gyakorlatilag senki sem gondolja, hogy pusztán ennek köszönheti sikerét, és nem annak, hogy a mainstream média belterjes tulajdonosi körei mögé álltak. Nehéz tehát elhinni, hogy pont ő tudja majd megtisztítani a francia közéletet, és alapjaiban átalakítani azt a rendszert, amelynek maga is terméke és jelentős mértékben haszonélvezője. Mégis elhitte neki sok választó, miután hónapokig azt látták és hallották a médiában, hogy ő a favorit, és csak ő állíthatja meg a szélsőséges Le Pent. (Ez is mutatja, hogyan manipulálják a „hasznos szavazat” médiapropagandájával a szavazók tömegeit a polarizált választási rendszerekben.)
Ránk és Európára nézve is fontos tanulságai vannak Macron diadalának. A hagyományos kétpárti rendszer ideje még szülőhazájában, Franciaországban is lejárt. Ugyanakkor nem kevésbé szélsőséges ellentétek kerülnek a bal-jobb ellentétpár helyébe Európa-szerte. Le Pen már vasárnapi beszédében arra hegyezte ki kettejük párviadalát, hogy Macron a globális nagytőke embere, akivel szemben ő védhetné meg a nemzet szuverenitását. Geopolitikailag pedig eléggé árulkodó, hogy Le Pent az oroszok szponzorálják, Macron viszont közismerten Amerika-barát, még kampányolt is angolul.
Azért sorsdöntő kérdések ezek, mert Európa vezető katonai és politikai ereje Franciaország. Mint ismeretes, Amerikától független geopolitika igényével Európában csak a franciák léptek fel a háború óta, márpedig csupán ezáltal lehet érvényesíteni Európa stratégiai érdekeit anélkül, hogy újra kiszolgáltatottá váljon a térség az amerikai–orosz szembenállásban, valamelyik szuperhatalomnak végletekig alárendelve saját érdekeit. Külön-külön egyetlen uniós ország, még az atomhatalom Franciaország sem képes önállóan fellépni az egyre durvább nagyhatalmi konfliktusokban. Az unió országai csak együtt válhatnak globálisan versenyképes, békénket és biztonságunkat megvédeni képes hatalommá, katonai téren éppúgy, mint gazdaságilag. Ez pedig – akár tetszik, akár nem – elsősorban a francia politikán és a választások eredményén múlik.
Nagy tehát a tét Európa sorsára nézve. A német választások esetében a legkevésbé sem valószínű szélsőséges erők hatalomra kerülése – kivéve persze, ha a francia választások egyfajta Trump-dominóhatást indítanak be az unióban. Akár Le Pen révén – akinek a győzelme most valószínűtlennek tűnik –, akár úgy, hogy kiderül: Macron mögött ugyanazok az erők állnak, mint Trump mögött. Ne akarjuk megtudni, mi történne, ha ez a forgatókönyv valósulna meg.
A szerző filozófus, borász
