Az első fordulót az unió és az euró nyerte: Emmanuel Macron valószínű győzelmével egyiket sem fenyegeti azonnali összeomlás, amivel Marine Le Pen sikere esetén riogattak Európa-szerte. Bár sok elemző szerint a papírforma jött be, valójában a hagyományosan kétpárti francia politikai rendszer megsemmisítő vereségét jelenti az eredmény. Példátlan ugyanis, hogy az elnökválasztás második fordulójába sem a baloldal, sem a jobboldal jelöltje nem jutott tovább. Pedig a kétpárti váltógazdaság a francia forradalom örökségeként terjedt el világszerte, és leginkább magát a francia politikai rendszert határozta meg, legapróbb részleteire kiterjedően.
A francia politika tehát már sohasem lesz olyan, mint azelőtt – gyakorlatilag ennyi biztos az elnökválasztás jelen állása alapján. Minden más meglehetősen bizonytalan. Leginkább az, hogy ténylegesen milyen politikát követne Macron, aki majdnem ismeretlen jelöltből lett a média favoritja. Lobbistaként, brókerként és médiafiguraként már bizonyított, de konkrét politikusi tapasztalata nagyon kevés. Egy-két kényes ügyben hamar felélheti bizalmi tőkéjét, és a nála dörzsöltebb politikusok mindent el fognak követni ennek érdekében. Korábban Donald Trumpról is sokan elmondták, hogy elnökként szembesülnie kell majd az amerikai adminisztráció tehetetlenségi erejével, a szenátussal, az alkotmány szerint önálló hatalmi ágakkal. Macron esetében még inkább ez lehet a helyzet, ha megválasztják.
Hogy miért mondható Emmanuel Macron a nemzetközi pénzpiacok és a globalizmus emberének? Felrótták neki például, hogy a Rothschild Bank indokolatlan fizetésemelésével mintha előre „megvette” volna, hogy később gazdasági miniszterként nekik kedvezően járjon el. Macron arra hivatkozott, hogy magánemberek csekély összegű adományaiból épített mozgalmat pár hónap alatt, de gyakorlatilag senki sem gondolja, hogy pusztán ennek köszönheti sikerét, és nem annak, hogy a mainstream média belterjes tulajdonosi körei mögé álltak. Nehéz tehát elhinni, hogy pont ő tudja majd megtisztítani a francia közéletet, és alapjaiban átalakítani azt a rendszert, amelynek maga is terméke és jelentős mértékben haszonélvezője. Mégis elhitte neki sok választó, miután hónapokig azt látták és hallották a médiában, hogy ő a favorit, és csak ő állíthatja meg a szélsőséges Le Pent. (Ez is mutatja, hogyan manipulálják a „hasznos szavazat” médiapropagandájával a szavazók tömegeit a polarizált választási rendszerekben.)
