A kisvállalkozás mint megoldás

Miért „mostohagyermekei” a mikro- és kisvállalkozások a hazai fejlesztési politikának?

A munkanélküliség a KSH friss, 2017. január–márciusi adatai szerint országos szinten 4,5 százalék, de Észak-Magyarországon 6,8, Dél-Dunántúlon 6,3 és Észak-Alföldön (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 8,5 százalék. Végül említsük meg, hogy a nettó bérek terén is jelentős különbségek vannak az egyes régiók, illetve megyék között.

Az adatok arra világítanak rá, hogy az országon belül rendkívül nagyok a különbségek a fejlettséget, az életszínvonalat és a munkához jutási lehetőségeket illetően. Mi lenne a megoldás a lemaradtak felzárkóztatására? Természetesen nem az, hogy a kevéssé fejlett területekről a rendelkezésre álló munkaerőt átirányítjuk a fejlettebb régiókba, hiszen ezzel a legfontosabb fejlesztési forrástól, a humán vagyontól fosztanánk meg a szegényebb régiókat, megyéket. Az sem igazán jó megoldás, ha csak a nagyvárosokat „tőkésítjük fel” jelentős forrásokkal, miközben a közeli kisvárosok, falvak elsorvadnak, elvándorol belőlük a fiatal lakosság, ami tovább növeli a leszakadás veszélyét.

A legutóbb Győrnek adott állami támogatás kapcsán a miniszterelnök a „széles vállú és izmos nagyvárosok” fontosságáról beszélt. A „széles vállú és izmos”, agyontámogatott városok, akárhol vannak is, elszívják a munkaerőt az állami fejlesztésekből kimaradó térségektől. Ezért jobb lenne az országban egyenletesen elhelyezkedő okos kisvárosok és falvak hálózatát kifejleszteni, ahol a pezsgő gazdasági életet a sikeres helyi kisvállalkozások biztosítják, ott tartva a fiatalokat. Ehhez azonban nemcsak a települések fejlesztése terén látható eltéréseket, hanem a különböző méretű cégek pályázatokhoz és közbeszerzési lehetőségekhez jutása közti hatalmas különbséget is fel kellene számolni. Egy friss felmérés szerint ugyanis a kis cégek, közülük is főként a mikro- és kisvállalkozások (10, illetve 50 fő alatt foglalkoztatók) gyakorlatilag sem pályázati, sem közbeszerzési lehetőségekhez nem jutnak hozzá, mivel azoknak a feltételei vagy úgy vannak megfogalmazva, hogy egyszerűen lehetetlenné teszik, hogy egy kisvállalkozás is pályázhasson, vagy a megpályázható összeg alsó értéke olyan magas, hogy annyi pénzre egy kisvállalkozásnak nincs szüksége.

Nézzünk két friss példát! Egy, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által ebben az évben meghirdetett innovációs pályázat (exportképes innovatív termékek fejlesztésének támogatása az innovációvezérelt exportbővítés érdekében – Ginop-2.1.6-16) a bevezetőjében így fogalmaz: „Pályázhatnak mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok.” Majd a későbbiekben (21–22. oldal) a következőképpen részletezi a feltételeket:

„Támogatást igénylők köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok

amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 100 fő volt,

a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben éves nettó árbevétele legalább 3 milliárd forint és legfeljebb 50 milliárd forint volt,

a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben összárbevételük legalább 50 százalékát exportból realizálták.”

Márpedig a minimum száz főt alkalmazó cég definíció szerint csakis közepes méretű vállalkozás vagy nagyvállalat lehet. De ha a többi, az árbevételre és az export nagyságára vonatkozó feltételt is megnézzük, azok a közepes méretű cégeket is nagy valószínűséggel kizárják a pályázati lehetőségből. Maradnak tehát a nagyvállalatok. Magyarán ez a kiírás valójában nekik szól. De akkor miért a félrevezető bevezetés arról, hogy mikro-, kis- és közepes vállalkozások is pályázhatnak? Ez a módszer megdöbbentő cinizmusra vall a hazai kisvállalkozásokkal szemben.

Egy másik pályázat (Ginop-6.1.6-17) munkahelyi képzéshez ad támogatást. Viszont a minimális megpályázható összeg 3 millió forint. Vajon egy 10 fő alatt foglalkoztató mikrocégnek miért kellene ekkora összeg? Miért nem alacsonyabb az alsó határ?

A kérdés tehát az, hogy miközben a mikro- és kisvállalkozások a munkaerő 35,7 százalékát foglalkoztatják, és ez az a vállalati kör, amely a leggyorsabban és a legrugalmasabban tudna új munkahelyeket teremteni, valamint a regionális különbségek csökkentéséhez hozzájárulni, miért „mostohagyermekei” ezek a vállalkozások a fejlesztési politikának? A sokféle tevékenységet folytató kis cégek az életminőséget javítják, ezért a foglalkoztatáson túl is nagyon fontosak a helyi lakosság számára. De egy tudásalapú, jó munkahelyeket kínáló nagyvállalat sem települ szolgáltatásszegény környezetbe, mivel oda nem tudna igényes munkaerőt vonzani, illetve azt ott megtartani. Ráadásul a kis cégekben benne van az innováció lehetősége is – persze ezt kibontakoztatni csak támogató üzleti környezetben képesek.

Összegezve az elmondottakat, a nagy regionális különbségek veszélyesek: társadalmi feszültségeket okoznak, és gátolják az ország általános és egyenletes fejlődését. A megoldáshoz a helyi gazdaság fejlesztésén, a helyi erőforrások helyi hasznosításán és a helyi kisvállalkozások lehetőségeinek javításán keresztül vezet az út. E lehetőségek között pedig értelemszerűen a pályázati és közbeszerzési lehetőségekhez való hozzájutásnak is szerepelnie kellene.

A szerző közgazdász