Amerikai populista farmermozgalmak

A népi kezdeményezések beépültek az Egyesült Államok demokratikus rendszerébe.

1891-ben a farmerszervezetek egyesítették erejüket, és zászlót bontott a Néppárt, vagy ismertebb nevén a Populista Párt. A populizmust ne a mai jelentése(i) alapján ítéljük meg! Jellegzetesen amerikai agrárdemokrata irányzat volt, amely az oligarchia ellen küzdött, a farmerek gazdasági érdekei, valamint a demokrácia kiteljesítése (a népi kezdeményezések és népszavazások rendszerbe emelése) érdekében. Kicsit talán a magyar kisgazdapártokhoz, a Nagyatádi Szabó István, Nagy Ferenc, Tildy Zoltán és Kovács Béla nevével fémjelzett hagyományokhoz lehetne hasonlítani. Ha figyelembe vesszük az agrárlakosság érdekképviseletének programját, az „úri” és kapitalista nagybirtok iránti ellenszenvet, valamint a polgári demokrácia iránti elkötelezettséget, teljesen jogosnak érezhetjük az összehasonlítást.

Adódik két másik magyarországi párhuzam: a populizmust a polgári radikalizmussal rokonítja a földkoncentráció elleni küzdelem, a demokratikus és szociális reformok követelése, az 1930-as évek népi mozgalmával pedig egy alapvetően nativista (a nemzetet etnikailag leszűkítő) nemzetfelfogás és a szövetkezeti mozgalom felkarolása. Ebből is kitűnik, mennyire más volt az amerikai társadalom és agrárszektor szerkezete, mint a magyaré. Magyarországon a liberalizmus és az agrárdemokrata irányzat csak kivételes pillanatokban fonódott össze. Az Egyesült Államokban a bőven rendelkezésre álló földterület, a munkaerő-kereslet és a magas fokú térbeli mobilitás, valamint a vasúti szállítás miatt az agrárszférának nagyobb nyomásgyakorló képessége volt, és szervesebben kapcsolódott a városhoz, mint a korabeli Magyarországon, ahol a földterület szűkössége és a munkaerő-túlkínálat mellett a tőkeszegénység és a közlekedés fejletlensége is akadályozta falu és város egymásba kapcsolódását.

Mindemellett a populisták egyáltalán nem akarták felszámolni a piacgazdaságot. Ellenkezőleg! Azzal az érvvel támadták a kormányzatot, hogy a monopóliumok, köztük a földmonopólium kifejlődéséhez járul hozzá. A populisták nem az ismeretlen (jórészt csak a német bevándorlók által olvasott) Marx, hanem az amerikai születésű Henry George nevét írták zászlajukra, aki a földtulajdonból származó nyereség megadóztatásával akarta felszámolni a földmonopóliumot.

Délen a „faji kérdés”, vagy ahogyan nyersen nevezték, a négerkérdés volt a populizmus Achilles-sarka. Pedig a populisták megértően viszonyultak a déli farmerek iránt. David Wyatt Aiken, a déli Konföderáció hadseregének volt ezredese több mint egy évtizedig részt vett a mozgalom vezetésében. Ez is jelzi, hogy az amerikai farmermozgalom felfogható egy nagy nemzeti kísérletként, hogy az északi, csillagsávos lobogó alatt az egykori ellenfelek, az északi és déli veteránok megbékéljenek. Sajnos azonban délen továbbélt a mélyen izzó gyűlölet a „jenki” megszállókkal, az általuk pártfogolt felszabadított rabszolgákkal, valamint a délre érkező bevándorlókkal szemben, és így a regionális gyűlölet mellé faji és vallási gyűlölet is társult. A polgárháborút vesztesként megélő, regionális érzelmeiben magát megbántva érző déli társadalom jelentős része elutasította a fekete lakosság egyenjogúsítását, valamint árulót sejtett minden olyan déliben (így Aikenben), aki támogatta a faji emancipációt, vagy együttműködött az északi hatóságokkal.

Nem kímélte a farmermozgalmat és a populistákat sem a feketéket lincselő, zsidó- és katolikusellenes Ku-Klux-Klan terrorja. A fanatikusok számára felháborító volt a gondolat, hogy megbékéljenek a feketék egyenjogúságával, és elfogadják a fehér meg fekete farmerek egymásrautaltságának és közös fellépésének gondolatát. Az 1892-es kampány során záptojásokkal dobálták meg a Néppárt jelöltjét, James B. Weavert, az egykori északi veteránt, valamint a déli születésű alelnökjelöltet, Tom Watsont, mert a „négerkérdést” toleránsabban értelmezték, mint a déli közvélemény jelentős része. Egyedül Georgia államban 15 fekete populistát gyilkoltak meg a választási kampány idején. Egy fekete populistát saját házában öltek meg, Virginiában és Észak-Karolinában pedig zavargások törtek ki.

A nehéz kezdet után a populizmus sok programeleme realitássá vált. A népszavazások, az előválasztás és a népi kezdeményezések beépültek az amerikai demokratikus rendszerbe. Megvalósult a progresszív adózás, és számos törvénnyel védték a farmerek szövetkezését. Mindez azonban nem mehetett volna végbe a több évtizedes kitartó küzdelem nélkül. Ezért jogos emlékezni az amerikai agrárpopulizmus kezdeteire.