Anyaság sterilen, kondibérlettel?

Mintha ebben az országban csak felső középosztálybeli házaspárok élnének.

Anyák napja hiába szép ünnep, az elmúlt vasárnap újabb alkalom volt – a nem kevesebb megrázkódtatással járó nőnap után – a tudálékos politikusok, a behódoló álcivilek és a nőgyűlölő médiacelebek számára, hogy jól a „helyükre” küldjék a nőket. S miután a méltóság és a család fogalmát már sikerült elintézni, ezúttal az anyaság fogalmát borították nyakon egy nekik tetsző ideológiai mázzal.

Az első fecske az idén a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) anyák napi videója volt. Ugyanaz a negyvenes, házas, vállalkozó anyuka ismerősöm küldte felpaprikázódva, akinél március 8-án a Női lélek – férfiszemmel című, szintén ehhez a szervezethez köthető cuki kis kiadvány is kiütötte a biztosítékot. Szép férficsokor volt – a parlamenti szexizmus iránt házelnökként igen toleráns Kövér Lászlótól a konzervatív férj- és apaszerepbe elég csúnyán belebukott Tőkés Lászlóig –, és többnyire csöpögött a hagyományos női szerepek és a női alárendeltség dicsőítésétől. Ez most ártalmatlanabbnak tűnik: „Kisfilmünkkel szeretnénk alternatívát mutatni a fiataloknak a manapság egyre nagyobb nyilvánosságot kapó, önként vállalt gyermektelenséget favorizáló elképzelések mellett” – állt a csatolt sajtóközleményben.

Jó, gondoltam, elvégre nem vagyok megrögzött childfree (gyermeket tudatosan nem akaró, szemben a childless-szel, aki szeretne gyereket, de nincs vagy nem lehet neki), és nyitott embernek tartom magam – nézzük azt az alternatívát! Kertvárosi környék, tágas, felszerelt otthon, jól öltözött, szép emberek, a férj még a reggeli narancslét szürcsölve is megfordul a miniszoknyában ellibbenő feleség, a 28 éves Ági után, aki, mint megtudjuk, értékesítési vezető. A kontraszt a szomszédban, hasonló körülmények közt élő 30 éves közgazdász, Szilvi, akinek már két gyereke van. Idilli képek váltják egymást: a kisgyerek mellett otthon zavartalanul dolgozó anyuka (a csemete szépen játszik, és hagyja a mamit a laptopján ügyködni), majd az óvodában az anyuka nyakába ugró nagyobb gyermek, és persze az sem marad el, hogy csak úgy repkedjenek a csókok a férjjel. Mi e siker titka? Természetesen az állítólag mindent megoldó „dobd be magad” női szerepzsonglőrködés: hiába jelenik meg marginálisan az apai szerepvállalás, a hagyományos felelősség, „a család összetartása” az anya vállán nyugszik. „Családi logisztikusként ügyelek arra, hogy mindenki jól érezze magát Akaraterő + ügyes szervezés a kulcsa mindennek!” – árulja el a fiatal nő, akinek szerencsére még a hobbijáról sem kell lemondania (ami persze mi más is lenne, mint a fitneszterem látogatása). „Az anyaság kevesebb lemondással és több boldogsággal jár, mint gondolnád! Családban élni, anyának lenni jó! Merj belevágni!” – búcsúznak a készítők a tanulsággal.

Hm, szóval a gyermekvállalás akadálya a gyávaság, az önzés és a tudatlanság. Elvégre ebben az országban csak felső középosztálybeli házaspárok élnek, akik a negyvenmilliós lakásból kilépve beülnek a tízmilliós autóba, minden hónapban félre tudnak tenni, és bőven telik kondibérletre is. Mindenki az üzleti szférában dolgozik, megbecsült munkaerő egy jól menő, természetesen családbarát multinál, és a jó egészségnek örvendő szülők is mindig a közelben laknak. Minden szép és jó, csak és kizárólag az emberek jellemével, értékrendjével van a baj, ez szorul némi korrigálásra. Biztos túl sokat nézték a Szex és New Yorkot (kész csoda, hogy ezek után egyáltalán tartós kapcsolatban élnek!), és önző hedonistákká váltak. Csak a jakuzzijukban akarnak pezsgőt szürcsölni egész nap, és azt hiszik, hogy a család valami szörnyű dolog. A nőkkel van a legfőbb baj, akik egyszerűen nem érik fel ésszel, hogy ma már nem kell választaniuk a család és a karrier között, hiszen teljesen szabadon eldönthetik, hogy főállású anyák vagy dolgozó anyák akarnak-e lenni.

A videó által felvázolt, mosóporreklám-szerű világban nincs nyolcadik kerület, nincs BKV, nincsenek sem lakótelepek, sem munkanélküliségtől sújtott kisvárosok, sem zsákfaluk, nincsenek tanárok, ápolók, varrónők, bolti eladók és közmunkások, nincsenek gyerekszobájukban rekedt, netán a párjukat, gyereküket is oda bezsúfolni kénytelen harmincasok, nincsenek külföldi munkavállalás miatt távkapcsolatba, távházasságba kényszerülők (ez sem családbarát dolog ám!), nincsenek egekbe szökött albérletárak, nincsenek olyan kérdések, hogy együnk-e hó végén, vagy számlát fizessünk. És van még egy valami, ami szinte egyáltalán nincs benne: élet. Úgy, ahogy az a valóságban kinéz. A gyerekek nyugodtan ülnek, szépen esznek, nem civakodnak, nem maszatolják össze magukat, nem változtatják romhalmazzá a konyhát. Nem cirkuszolnak a reggeli indulásnál, nem kapaszkodnak bele a kibontott hosszú hajba, és amikor anyának fontos dolga van, megértők, és beérik egy buksisimivel. Nem borítják ki a kávét a kanapéra, és amikor lefektetik őket, egyből alszanak, mint a bunda. A videó nemcsak félrevezető képet ad az anyaságról, de zavaró benne a bensőséges szülő-gyermek kontaktus szinte teljes hiánya is – a gyerekek inkább tűnnek színpadi kellékeknek, amit a menő állás, nagy lakás, reprezentatív partner és a drága autó után sikerült az ideális polgári élet presztízslistáján kipipálni.

Azért a dolog nem teljesen reménytelen: a bemutatott szükséges „hozzávalók” közül eggyel rendelkezem. Van macskám.