Bűn és büntetlenség

Bizonyos események már csak akkor válnak hírré, ha lehet migránsozni közben.

Judith Akello ugandai parlamenti képviselő, akinek a körzetét egykor feldúlták a lázadók, azt nyilatkozta: „Az emberek vágynak arra, hogy igazságot szolgáltassanak nekik”. Ez az, ami sajnos a jelek szerint sosem fog megtörténni, ahogyan rendre nem történt meg a világ más kegyetlen diktatúráinak bukása után vagy háborúinak lezárását követően sem. Elég csak Ruandát vagy Kambodzsát említeni, hogy a szovjet és kínai kommunista rendszer gyilkosaival ne is bonyolítsuk a képletet.

Mi itt Magyarországon szellemi értelemben egyre jobban bezárkózunk. A határainktól távoli események, főleg Afrikával kapcsolatban lassan már csak akkor kerülnek be a hírekbe, ha lehet migránsozni közben. Ez pedig igen szomorú, a világ megértése helyett durván manipulált és végtelenül leegyszerűsített világkép fölépítése felé haladunk. Véletlenül sem hasonlítanám hazánkat az afrikai kemény vidékekhez, de ha elvekről beszélünk, érdemes figyelmeztetni: az ottani villongások, polgárháborúk is rendre agymosással, egymás ellen hergeléssel kezdődtek, olykor egész biztonságosnak tűnő országok zuhantak pillanatok alatt korábban elképzelhetetlen brutalitásba. De ne is menjünk messzebb akár Boszniánál. Persze igaz az is, hogy a nyugati közvélemény, akár az angolszász vagy frankofón világ is gyakran túl későn kapta föl a fejét, furcsa mód egy-egy művészeti alkotás, főként film (Hotel Ruanda, A sólyom végveszélyben stb.) irányította rá az ottani közvélemény figyelmét arra, milyen „forradalmak” zúgtak el mellettük.

Bűn és büntetlenség. E sajnos kéz a kézben járó két fogalmat jól ismerjük itthon is. Az elmúlt évtizedekben nekünk – adjunk hálát érte a Jóistennek – nem kellett olyan drámákkal és brutalitással szembenéznünk, mint megannyi afrikai, ázsiai és balkáni országnak, de nem is olyan távoli múltunk lezáratlansága így is kísértetként él velünk. Gondoljunk bele azoknak a társadalmaknak a helyzetébe, amelyek alig tíz-húsz éve estek át százezres emberáldozatot követelő leszámolásokon, népirtásokon. És a tettesek békében élhetnek együtt tovább az ártatlanokkal, a túlélő áldozatokkal. Ez rendkívüli mértékben mérgezi egy társadalom légkörét. Elkövetett, megtörtént bűnökről nem lehet büntetlenül hallgatni. A feltáratlan múlt nemcsak árnyékot vet a jövőre, hanem magában rejti az ismétlődés kockázatát is. A Nemzetközi Törvényszék, mint látjuk, nem minden esetben tud ítélkezni. De majd megteszi a történelem és talán egy másik igazságszolgáltatás, egy másik dimenzióban.