Fizessen már valaki!

Rossz üzenetekkel ugyan, de valós problémára reflektálnak a baloldal pártjai.

Valami van a levegőben: az utóbbi hetekben valóságos versenyfutásba kezdtek a legnagyobb ellenzéki pártok, vajon melyikük tudja a legelcsépeltebb balos lózungot ráerőltetni a szinte már semmire sem fogékony választópolgárokra. Különösen a szocialisták jeleskedtek e téren. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje legutóbb a 13. havi nyugdíjat dobta be újra a köztudatba, előtte pedig Fizessenek a gazdagok! címmel hirdetett kampányt, amely vagyonadót és progresszív jövedelemadót ígér. Első hallásra veszélyesen demagóg, szavazatmaximalizáló üzeneteknek tűnnek ezek, amelyeknek joggal esett neki számos szakértő és publicista.

Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a baloldal milyen valóságos problémára próbál reflektálni közgazdaságilag kidolgozatlan elképzeléseivel. Se szeri, se száma manapság azoknak a tanulmányoknak, amelyek arról szólnak, hogy huszonhét évvel a rendszerváltás után a társadalmi egyenlőtlenségek óriásira nőttek, a középosztály lassan eltűnik, illetve csúszik lefelé. Eközben bicskanyitogató azt látni, hogy adóforintjainkból – többek között épp az államon keresztül – mások tollasodnak, vagyonosodnak, miközben a rászorulók támogatása egyre csökken. Csak ront a helyzeten, hogy 2010 után az Orbán-kormány tudatosan alakította úgy az adórendszert, hogy az egyértelműen a tehetősebbek javát szolgálja. S ezzel el is érkeztünk az egykulcsos személyi jövedelemadó problémájához, amely egyes ellenzéki pártok szemében a társadalmi igazságtalanság alfáját és ómegáját testesíti meg. Ebben van is igazság: egy havi 120 ezer forintos fizetésből élő számára sokkal nagyobb terhet jelent a 15 százalékos levonás (18 ezer forint), mint egy egymilliós fizetésből élőnek a 150 ezer forint leadózása. Nem véletlen, hogy tőlünk nyugatra és a skandináv országokban nem azt tartják igazságos közteherviselésnek, ha az állampolgárok jövedelmüktől függetlenül arányosan ugyanannyi szja-t fizetnek be – ezért ott a progresszív adózás dívik.

Botkáék is valami hasonlóban gondolkodnak, amikor azt javasolják, hogy azok fizessenek többet, akiknek a havi jövedelme meghaladja az egymillió forintot, 100 milliónál nagyobb vagyonnal rendelkeznek, vagy 100 hektárnál több földterületet birtokolnak. Ez a terv annyiban előrelépést jelent a szocialisták korábbi elképzeléseihez képest, hogy legalább nem a középosztály alsó és középső rétegeit érintené a magasabb adókulcs, mint régebben, amikor a rendszer az átlagfizetésből élő állampolgárt is a gazdagok közé sorolta, így jövedelme a legfelső kulccsal is adózott. Ám ma is nagy probléma, hogy nehéz meghatározni, ki a gazdag, és ki nem az. Ezért borítékolható, hogy a javaslatot inkább ellenérzéssel fogadják épp azok, akiket meg akar nyerni a baloldal. Hiszen ki ne emlékezne a Bajnai-kormány idején tervezett, majd elbukott ingatlanadóra? Akkor is abba a hibába estek, hogy nem tudták jól meghúzni a luxus határát, így igencsak érdekes központi értékbecslések, azok alapján pedig elképesztő adóterhek születtek, amelyek az átlagembert vagy a kisnyugdíjast is sújtották volna.

Szigorúan költségvetési szempontból sem érne sokat a gazdagok sarca: a bevallások 2015-ös adatai alapján az adózók mindössze egy százaléka keresett egymillió forint felett, ez alig 50 ezer embert jelent. Az igazán gazdagok ugyanis vállalkozásokba viszik be a jövedelmüket és vagyontárgyaikat, így mentesülnek az szja alól. Különben is kreatív nép a magyar: ha a Botka-féle elképzelés megvalósulna, az érintettek havi jövedelme egyből 999 ezer forintra, a vagyonuk 99 millióra jönne ki, és a földjük is pont alatta maradna a 100 hektáros limitnek. Ebből tehát elenyészően kevés extra költségvetési bevétel folyna be.

De már csak azért is meglehetős érdektelenséggel viszonyulnak a választópolgárok az új politikai szlogenhez, mert nem a lényeget fogja meg. Nem azt kellene sugallni, hogy a jómód, a gazdagság vétkes dolog, és nem is lehet minden gazdag embert egy kalap alá venni. Manapság az egyetlen, igazán számottevő érdeklődésre igényt tartó ígéret az lehetne, ha egy párt a tisztázatlan eredetű vagyonok elleni hadjáratot hirdetné meg. Bizonyos fokig erre vállalkozott a Jobbik, amikor meghirdette a „földesúradót”. Ezt azokra vetnék ki, akiknek évente legalább 300 millió forinttal gyarapodott a vagyonuk 2002 óta.

Ez az irány már jó, de polgári társadalomban nem a kollektív bűnösséget kimondó adóval kellene visszavenni a jogtalanul szerzett pénzeket, hanem a gyanús esetek kivizsgálásával, feltárásával és büntetésével. Persze ez munkásabb dolog, mint új sarcot kivetni. Ám azt is látni kell, hogy ma Magyarországon a valódi elszámoltatás ígérete találkozna az emberek igazságérzetével, amennyiben az üzenet az lenne, hogy a nem tisztességes úton szerzett javaknak senki sem örülhet sokáig.