Punk- és újhullámos együttesekről jelentett az 1980-as években egy titokzatos, Krisztina fedőnevű ügynök – írta meg a 444. A rövid hírből megtudhatjuk, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára többoldalnyi megfigyelési anyagot tett közzé a Facebookon. Ezekben egy Krisztina fedőnevű ügynök ad információkat a korszak „alternatív” együtteseiről és a körülöttük szerveződő fiatalokról. Vagy egy tucat zenekarról készített jelentést, valamint koncerthelyekről és találkozási pontokról.
Tekintve, hogy az egyik együttesnek (a Sexepilnek) énekese és szövegírója voltam, a többinek lelkes közönsége, ismerőse vagy éppen barátja, így aztán életem jelentős részét a felsorolt helyeken töltöttem, magam is megosztottam az információt a nagy közösségi oldalon. Nem kavart valami nagy vihart. Elhülyéskedtünk kicsit a hozzászólókkal. Hogy ez jó, vagy inkább baj, én már nem is tudom. Annyi bizonyos, hogy mindez nem okozott nagy meglepetést. Tudtuk, hogy mi az ára a Fiatal Művészek Klubja akolmelegének. A Kontroll Csoport szépen meg is énekelte: „Besúgók és provokátorok, koncert közben sosem gondolok rátok!” Én is szenteltem néhány sort az Ügynöknek, oszt jó napot. Arra sem méltattuk őket, hogy akár egy percet is elpazaroljunk fiatalságunk drága idejéből az azonosításukra. Pedig nem lett volna túl bonyolult feladat, nem volt ez olyan tág kör. Szubkultúra, vagy mi, új művészet születése, na és. Fel sem fogtuk a saját hatásunkat.
Egyébként még most sem lenne túl nehéz kitalálni, hogy ki is ez a Krisztina. Elsősorban persze nem a fedőnévből kiindulva. „Marha nagy politikus öregek” adták azokat. Szőnyei Tamás írja Nyilván tartottak (Titkos szolgák a magyar rock körül, 1960–1990) című, történelmi jelentőségű könyvének Mit fed a név? című fejezetében: „A dossziék ezreinek csak egy töredéke járt a kezemben, csupán ahhoz elegendő, hogy megpróbáljak támpontokat találni a fedőnévadás tipológiájához. A legfontosabb szabály, hogy nincs szabály. A fedőnév éppúgy utalhat a megjelölt személy bármely vonására – nemére, foglalkozására, valamely külső vagy belső tulajdonságára, lakhelyére stb. –, mint amennyire független is lehet mindezektől. Ilyenre is, olyanra is akad példa Az alaphelyzet az, hogy semmiből nem következik semmi. Ha az ember belebotlik a Zsuzsa fedőnévbe, csak abban lehet biztos, hogy viselője vagy nő, vagy férfi ”
Na jó, tegyük fel, megvan ez a Krisztina. Akkor az a kérdés, mihez kezdjünk vele. A kilencvenes években (lendületből) még úgy gondoltam, jó volna mégiscsak megtudni, ki (kik) jelentgettek rólam összevissza mindenfélét. És a szemükbe nézni egyszer. Figyelni magamat, vajon egy tenyér csattan-e, és mekkorát. Vagy elég leönteni a nyomorultat egy itallal, mint Szabó István Brandauert a Mephistóban. (Mely jelenetnek azóta, mint tudjuk, támadt egy kis pikantériája.) Indulatomat kissé fokozta, hogy úgy tűnt, ebben az országban mindig mindent meg lehet csinálni büntetlenül. Azóta is úgy tűnik. Nemhogy egy jó kis megkövezés nincs a szomszéd faluban, de nyilvánosságra hozatal se nagyon. Nyilván tartanak. Azóta egy kicsit csillapodtam. Ez egyrészt a „kit érdekel már, hogy ki ölt meg kit” iróniája, másrészt a „ne ítélj” belátása. Ami nem egyenlő a felmentéssel, a vegzálások elfelejtésével. Szóval bonyolultabb ez a zsigereknél. Jobban érdekelne már a miért. Tegyük fel, hogy Krisztina még él, kiderülne, hogy közeli barátnőm vagy barátom volt, esetleg távolabbi ismerősöm. Talán megkérdezném tőle, hogy mi motiválta. Verték a veséjét? Megzsarolták? Esetleg önként és dalolva? Valami jó kis nyugati ösztöndíj? Kisebbségi komplexus, irigység? Harminchárom neve volt, és nem szerette a rock and rollt? Valaki lenyúlta a pasiját vagy a csaját? Bosszú? Pénz? Meggyőződés?
Az még szintén talán érdekes lehet, mi történt azóta, hogy bírta a nyomasztó nyomást, már ha volt ilyen. Munka? Család, gyerekek? Egészség szolgál? Szembenézés a múlttal, lelkiismeret-furdalás? Magánszféra, egzisztencia biztonságban? Szóval, hogy miként alakult az élet.
Mielőtt még Teréz anyai magasságokba emelkednék, félreértés ne essék, azért közben megy fel a vérnyomásom. Mert a nyolcvanas években már pláne nem volt kötelező beszerveződni, sőt kiszerveződni is lehetett. „A szabadság azonnal gyakorolható, ott, ahol éppen vagy. Beszélgess a többiekkel, s közben ne alakoskodj. Tedd magad nyilvánossá.” (Konrád György: Az autonómia kísértése. Antipolitika.) Kiállni, kibeszélni viszont soha nem késő. Gyerünk, Krisztina, légy férfi! Addig egy kérdés marad. „Na, most menjek, vagy maradjak? Maradjak, vagy szaladjak? Rendőrlány. Rendőr, rendőr, rendőr, rendőr lány.” Lány?
