Azzá vált a németországi ifjúság számára a romániai korrupció, mint évszázadokkal ezelőtt a rosszcsont oszmán gyerekeknek Hunyadi: mumussá. Fiataloknak készített oktatófilmjében a ZDF német közszolgálati csatorna elrettentő példaként mutatja be, hogy a kelet-európai országban rengetegen kénytelenek fizetni olyasmiért, amiért tulajdonképpen nem kellene. A demokráciára és polgári öntudatra nevelő animációs film orvost, rendőrt, állami tisztviselőt ábrázol kenőpénz elfogadása közben, s fölhívja a figyelmet arra is, hogy pár hónappal ezelőtt Romániában tízezrek követelték az utcán a jelenség fölszámolását.
Vajon mi alapján lehet korruptnak nevezni egy társadalmat? Lehet-e mértékegységet kijelölni, aminek segítségével megállapítható, hogy egy ország kevésbé vagy nagyon korrupt? A Transparency International által évente összeállított úgynevezett korrupcióérzékelési index alapján – amely szerint általában Új-Zéland és az észak-európai országok a legtisztábbak – Románia Magyarországgal együtt 48 ponttal az 57. helyen szerepel, ami elég magas fokú korrupciófertőzöttségre utal. Ám mivel a nemzetközi szervezet rangsora nem konkrét adatokra, hanem érzékelt folyamatokra támaszkodik csupán, nem képes pontos rálátást nyújtani a jelenségre. Sokkal szemléletesebben rávilágít a korrupció romániai mértékére például az, hogy miközben 2006-ban még csak 360 ember került bíróság elé korrupciós vádakkal az országban, tavaly ez a szám már 1271 volt; 870 vádlottat ítéltek el jogerősen, az elmúlt években egy volt kormányfő, továbbá számtalan miniszter, parlamenti képviselő és önkormányzati tisztségviselő került rács mögé. Maga az állami számvevőszék vezetője számszerűsítette a korrupciót, amikor nemrég közölte, hogy az országban egyetlen önkormányzatnál 53 millió forintnak megfelelő összeget lehet ellopni az adófizetők pénzéből, és ilyen esetekbe heti gyakorisággal botlanak bele a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv munkatársai.
Vagyis a korrumpálódás széles körű társadalmi jelenség, aminek éppenséggel a korrupcióellenes küzdelem látványos eredményessége a legnagyobb fokmérője. Amikor egy alkalommal megkérdezték a hírhedt bukaresti korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyik közvádlóját, miként viselkednek a kihallgatásra beidézett politikusok, az ügyész úgy válaszolt: legtöbben örülnek, hogy csak ennyivel kapták el őket. De a korrupció mértékéről árulkodik a jelenség visszaszorítását célzó küzdelemmel, intézkedésekkel szembeni ellenállás is. Az elmúlt két és fél évtized legnagyobb romániai tiltakozási hullámát kiváltó, a bukaresti kormány által januárban kibocsátott – a példátlan tüntetések miatt később visszavont – sürgősségi rendelet jelentős mértékben enyhített volna a büntető törvénykönyv korrupcióellenes szigorán, akadályozva a bűncselekménnyel vádolt politikusok felelősségre vonását. De különben sem kell a román politikai osztálynak a szomszédba mennie a saját önvédelmét biztosító kezdeményezésért. Legutóbb kapóra jött az Európai Emberi Jogi Bíróság ultimátuma, miszerint a bukaresti hatóságok fél éven belül álljanak elő akciótervvel a börtönök túlzsúfoltságának enyhítése érdekében. Nosza, a törvényhozók rögtön ki is dolgoztak egy olyan közkegyelmi tervezetet, amelynek nyomán kiszabadulnának a börtönből a korrumpálás, a vesztegetés elfogadása, illetve a befolyással való üzérkedés miatt elítéltek, ha a szabadságvesztés időtartama nem haladja meg a három évet. – Nem hiszem, hogy a korruptaknak hármasával kell összezsúfolódniuk egy börtönágyon – magyarázta előterjesztését egy szociáldemokrata törvényhozó. Ennél is meglepőbb, hogy az indítvány – amelynek hatálybalépését ismét csak utcai tüntetéssel sikerült megakadályozni – részben attól a Traian Basescu jobbközép szenátortól származik, aki államelnöki mandátuma idején megteremtette a korrupcióellenes harc intézményes és politikai feltételeit. Ebből kiviláglik, hogy sem a politikai bal-, sem a jobboldal nem könyvelhető el a korrupció elleni küzdelem feltétel nélküli letéteményeseként.
Itt nem kelhet át a korrupció – olvasható a hatósági tájékoztatókampány keretében Románia határátkelőhelyein kibiggyesztett feliratokon; közben az állami hivatalokban plakátok hirdetik, hogy az adott helyen nem fogadnak el „figyelmességet”. Ennek ellenére a korrupció él és virágzik, ám nem kizárólag a megvesztegetettek miatt, hanem mert mindig akad, aki korrumpál. A romlott rendszer összeomlásához tehát az is kell, hogy a társadalom megtagadja a kenőpénzadást, akár a koldustól az alamizsnát. A büntető törvénykönyv szigora mellett ez lehet a másik megoldás. Hacsak nem szeretnénk legalizálni a korrupciót – igény lenne rá, Romániában legalábbis.
