Egy friss MTI-hír szerint a brit vásárlók naponta 1,4 millió darab banánt dobnak a szemétbe – az ily módon elpazarolt gyümölcs éves értéke 25 milliárd forint. Az adat nem légből kapott, a fogyasztók harmada egy felmérés során elismerte, hogy azonnal kidobja a déligyümölcsöt, ha az kicsit megsérült, vagy a héja megfoltosodott. Pedig ilyenkor még tökéletesen fogyasztható – ha megenni nem akarjuk, kiválóan alkalmas sütésre vagy gyümölcssalátának. Százból tizenhárman akkor dobják ki a banánt, ha az még éretlen, miközben néhány nap múlva tökéletesen fogyasztható állapotba kerülne. Nem csak a banán végzi a kukában – a hivatalos statisztikák szerint egy átlagos brit család évente mintegy 700 fontnyi (250 ezer forint) élelmiszert dob ki.
Mindez azért is jutott eszembe, mert Romániában tegnap lépett hatályba a 2017/2016-os törvény, amelyet az élelmiszer-pazarlás megfékezésére szavaztak meg a román képviselők. A sokszor lesajnált keleti szomszéd most jóval előttünk jár: az élelmiszerboltok és élelmiszer-előállítók kötelesek ingyen vagy erősen csökkentett áron (az eredeti nettó érték legfeljebb három százalékáért!) odaadni a segélyszervezeteknek azokat az élelmiszereket, amelyeknek a szavatossága három napon belül lejár. Aki ezt nem teszi, súlyos büntetéssel számolhat, alkalmanként tízezer lejt (közel hétszázezer forint) fizetve. A törvényhozók ugyanis megelégelték, hogy Romániában évente 2,2 millió tonna élelmiszer megy a szemétbe: az ország a kilencedik a legpazarlóbb uniós országok listáján.
Az igazsághoz tartozik, hogy az új törvény alkalmazása körül még sok a kérdőjel: például nem tudni pontosan, hogy a nagy termelők és forgalmazók mellett vonatkozik-e a kicsikre, és mi történik akkor, ha a segélyszervezeteknek nincs szükségük a felajánlott portékára. Egyébként ezek újraértékesíthetik a kapott terméket a szociálisbolt-hálózatokban, speciális feltételek mellett. Egy ilyen szabály, hogy náluk sem haladhatja meg az ár az eredeti érték negyedét.
A románok egy francia kezdeményezést másoltak le: a világon először itt vezettek be hasonló jogszabályt. Két évvel ezelőtt a francia törvényalkotók úgy határoztak, hogy a kétszáz négyzetméternél nagyobb üzletek nem dobhatnak ki vagy semmisíthetnek meg még fogyasztható élelmiszert, hanem el kell juttatniuk a rászorulóknak. Szigorú törvény született: a pazarló boltvezetők akár börtönbe is kerülhetnek.
Paradox helyzet: miközben a globális népesség 12 százaléka, közel 850 millió ember éhezik, világszerte a megtermelt élelmiszer harmadát-felét nem esszük meg, hanem kidobjuk. Döbbenetes mennyiség, 1,2–2 milliárd tonna megy a szemétbe, és ebben nem csak a pazarló vásárlók a bűnösek: a rossz betakarítási gyakorlat, a helytelen tárolás és szállítás, a szigorú eladási határidők és logisztikai bakik is benne vannak. És persze a piaci-éttermi-feldolgozói hulladék – mivel olcsó az élelmiszer, sok helyen túlságosan nagyvonalúan bánnak vele. Egy brit mérnököket tömörítő intézmény, az Institution of Mechanical Engineers jelentése szerint a pazarlásnak önmagán túlmutató következményei is vannak: természeti és energiaforrásokat is elkótyavetyélünk a fölösleges termeléssel és szállítással. (A mezőgazdaság például 550 milliárd köbméter vizet használ fel olyan termények előállítására, amelyeket aztán soha nem fogyasztanak el. Bűnösek a nagy szupermarketláncok, amelyek csak a tökéletes élelmiszert veszik át, és akcióikkal túlvásárlásra ösztönzik a vevőket, akik aztán a fölös készleteket kidobják.)
A vásárlói pazarlás külön történet, és ebben az Egyesült Államok jár az élen, ahol évi átlagban egyetlen személy háromszáz kiló tökéletesen fogyasztható élelmiszert dob ki a kukába. Európa rohamtempóban zárkózik fel az amerikai pazarláshoz, és ebben a kétes versenyben Anglia, Németország és Hollandia jár az élen. Az ENSZ előrejelzése szerint 2075-ben a jelenleginél hárommilliárddal több embert kell majd élelmezni, így csak idő kérdése, és rá leszünk kényszerítve a sokkal hatékonyabb élelmiszer-felhasználásra.
A probléma minket is vastagon érint: a hivatalos becslés szerint Magyarországon évente összesen 1,8 millió tonna élelmiszert dobnak ki a különböző szereplők a vásárlótól a termelőkön és értékesítőkön át a vendéglátókig. Miközben egész térségek vannak, ahol súlyos gond a mindennapi betevő előteremtése, elég egy piros betűs ünnep után megnézni a nagyvárosi kukákat: szatyorszám dobjuk ki a tökéletesen fogyasztható élelmiszert, mert a hosszú hétvége előtti pánikban egyszerűen túl sokat vásároltunk.
A lakossági pazarlás megfékezésére nem lesz törvény, az csak tudatos fogyasztói magatartással mérsékelhető. Azt viszont itthon is be lehetne vezetni, hogy a nagy élelmiszerláncok kötelező módon adják oda a lejárathoz közeli élelmiszert a segélyszervezeteknek.
