Közeleg a választás, így a címben feltett kérdés egyre jobban foglalkoztatja a politikai és piaci elemzőket, illetve a gazdasági szereplőket. A választási költségvetés mindig kéznél lévő téma, ha az állami paternalizmusról akarunk értekezni – mögöttes okainak feltárása nélkül –, vagy éppen a politikusokat korholni, hogy kormányzás helyett osztogatás zajlik. Majd a Szomszédok-beli Lenke néni módjára konstatáljuk, hogy semmi sem változik. Mindezektől az alábbiakban eltekintek, már csak azért is, mert megvan az esélye, hogy a harmadik Orbán-kormány utolsó éve költségvetési téren nem illeszkedik a rendszerváltás utáni szokásjoghoz, miszerint ha választási év, akkor választási költségvetés.
Kezdjük onnan, amire a kormány nagyon büszke. Ez a magyar reálgazdasági bővülés üteme, amely nem független a világgazdasági konjunktúra 2013 utáni felívelésétől, illetve a válság hatására az átlagnál nagyobb mértékben visszaesett lakossági fogyasztás visszatérésétől. A fiskális politika a belső kereslet élénkülésével és a gazdaság fehéredésével jelentős többletbevételre tett szert, ami a visszafogott államháztartási kiadással együtt 2012 és 2016 között rekordalacsony államháztartási deficitet eredményezett. A kismértékben, de fokozatosan csökkenő bruttó államadósság és az alacsony nemzetközi hozamkörnyezet – a magyar országkockázat kedvezőbb megítélése – érezhetően moderálták a költségvetési kiadásokon belül az adósságszolgálati terheket.
A legutóbb beterjesztett költségvetés alapján a 2017-es 4,1 százalékos gazdasági növekedés után 4,3 százalékkal bővülhet jövőre a gazdasági teljesítmény, amely optimistább becslés a nemzetközi szervezetek prognózisainál. A 2017. január–áprilisi költségvetési folyamatok is jól alakultak, a költségvetés első négyhavi hiánya nominálisan a legkedvezőbb adat az elmúlt évekkel összehasonlítva.
A kedvező folyamatok elvileg növelhetik annak az esélyét, hogy választási költségvetés jöjjön létre. Mint fentebb utaltam rá, a közelgő parlamenti választásokon való minél jobb szereplés érdekében a mindenkori kormányzatok érdekeltek lehetnek abban, hogy csökkentsék az adókat vagy növeljék a kiadásokat (és ezzel a költségvetési hiányt). Különösen gyakori ez a jelenség az alacsony közpénzügyi kultúrájú országokban és a fiskális szabályok effektív kikényszeríthetőségének hiányában.
Az Orbán-kormány 2018-ra csupán 2,4 százalék GDP-arányos hiánnyal számol, vagyis bőven három százalék alatti értékkel. Ez azt is jelenti, hogy nagy mozgástér van a háromszázalékos mértékig, ami mintegy 230 milliárd forintot jelent. A beterjesztett költségvetési törvényjavaslatban a bevételi oldalon csak néhány kisebb volumenű adócsökkentést célzó intézkedés található (kisvállalkozói adó jelentéktelen mértékű csökkentése, áfacsökkentés néhány kis bevételi súlyú tételen), amelyek érdemben nem befolyásolják az elérni kívánt hiányszámot. Emellett a kiadási oldal jelentősebb tételeihez rendelt kiadások növekedésének üteme is az elfogadott 2017-es költségvetéshez képesti visszafogottságról tanúskodik. Az egyedüli kivételt a nyugdíjrendszer jelenti.
A főbb költségvetési számok alapján úgy tűnik, a kormány igyekszik kihasználni a költségvetési mozgásteret, és minden erejével azon lesz, hogy 2017-ben és 2018-ban minél inkább 4 százalék felett alakuljon a GDP-növekedés. Ezt azonban nem adócsökkentés formájában vagy a kiadások növelésével, azaz költségvetési forrásokból kívánja megvalósítani. Sokkal inkább a korábban már bejelentett, a kormányzati szektorban előirányzott béremelésekkel – honvédség és rendvédelmi dolgozók, NAV-munkavállalók, felsőoktatásban dolgozók stb. –, illetve ennél jóval nagyobb részben az uniós források felhasználásának jelenetős mértékű felpörgetésével.
2017-ben szinte biztosnak tűnik az el nem hanyagolható mértékű év végi nyugdíj-kiegészítés, mivel a kormányzat jelentősen „alulbecsülte” a fogyasztói árak emelkedésének ütemét – az előrejelzések átlaga alapján a tervezett 1,6 százaléknál érdemben magasabb lehet. A beterjesztett költségvetés alapján azonban esély van arra, hogy nem csupán a fogyasztói árak növekedésének mértékével emelkedjen a nyugdíjak összege, hanem a nyugdíjasok nyugdíjprémium formájában részesüljenek a gazdasági teljesítményből is. Mindez azt jelenti, hogy jövőre akár három százalék körüli nyugdíjemelkedésre is lehet számítani, ami 2013 óta a legnagyobb mértékű emelés lehet, és amit 2018 januárjával minden bizonnyal már folyósítani is fognak.
Elmondható tehát, hogy érdemi mozgástere, a GDP több mint 0,5 százalékpontja van a költségvetési politikának ahhoz, hogy javítsa a kormánypártok népszerűségét a 2018-as választások előtt. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a kormányzat jelenlegi stabil előnyét, valamint az uniós források felhasználása által segített dinamikus gazdasági növekedésből eredő „hozadékot” – vagyis a jelentős mértékű reálbér-növekedést és minimálbér-emelést – elegendőnek ítéli meg ahhoz, hogy 2014 után a 2018-as évben se készítsen választási költségvetést.
