Merre tovább, konzervatív politika?

A politikai közép válsága valósággal megrengette a nyugati társadalmakat.

A centrum meggyengülése a nyugati konzervatív pártokat sem hagyta érintetlenül. A nyugati centrista konzervativizmus fősodra, amely korábban – némileg leegyszerűsítve – egy politikai szemléletben egyesítette a piaci-vállalati elitet a tradicionalistább, kistelepülési rétegekkel, érezhetően megbomlott. Míg az előbbi kezdetben fenn tudta tartani a nyitottság politikáját, addig a legtöbb helyen 2016-ra át kellett adnia vezető helyét a nemzeti szemléletű, migrációellenes belső ellenzéknek, ami meggyengítette a konzervatív pártokat, vagy radikális irányba fordította őket. Ahol az egység nem vezetett belső töréshez és hatalomátrendeződéshez (például Németországban, szemben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal vagy az Egyesült Királysággal), ott is megdőltek a korábbi bizonyosságok, és a konzervatív politikáról máig nem tudható, milyen irányba fog továbbfejlődni.

Magyarországon, ahol a konzervativizmusnak régóta a nacionalizmus tölti be a helyét, nem volt szükség ilyen átrendeződésre, mert a jobboldalon – 2010 óta kimondottan, de valójában több mint száz éve – az etnikai-kulturális felfogás uralkodik. A fentebb bemutatott folyamat – a modernizáció és a globalizáció tömegméretű kulturális-etnikai kritikája, illetve a demokrácia lázadása a liberalizmus ellen – olyan modernizációellenes fordulat, amelybe Magyarország könnyedén belesimult, és egy történelmi pillanat erejéig közös nevezőre jutott a (nyugati) világtrenddel.

Ez a pillanat azonban nem biztos, hogy sokáig kitart. Ma éppen úgy tűnik, hogy ami a gazdasági életben eddig is nyilvánvaló volt – tudniillik hogy a globalizációban és a tudásiparban nincs megállás –, az rövidesen újra éreztetni fogja magát a politikai rendszerekben is, és visszaállhat a közép ereje. De mi lesz a konzervativizmus helye az újra stabilizálódó progresszív korban? Egy olyan korban, amelyben jó eséllyel folytatódni fog a dehumanizáció, és a társadalmak szociális-kulturális bomlását elleplezendő új politikai logika alakulhat ki: a kevésbé termelékeny rétegek alapjövedelmével és szociális foglalkoztatásával házaló, a párhuzamos kultúrák békés együttélését értéksemleges rendpártisággal szavatoló kiterjedt állam.

A konzervativizmus az értékteremtő ember politikai gyakorlata, amelyhez óhatatlanul hozzátartozik az életet gazdagító hitek és hagyományok, a közösségek (a család, a nemzet és a köztes, mesterséges csoportok), valamint az erkölcsös választásainkat lehetővé tévő szabadság védelme. A (nyugati, polgári) rend, a maga átfogó értelmében. Minden, amit egy „új közép” a szűken vett – fizikai – rendhez fűződő értéksemlegességével veszélyeztet.

Nekünk, konzervatívoknak is modernizálódnunk kell. De több megőrzendő van bennünk és a gyakorlatunkban, mint hajlamosak vagyunk gondolni.

A szerző filozófus