Példa-e még Amerika?

Az átlagamerikai már nem számít arra, hogy a jólét nemzedékről nemzedékre nőni fog.

Amerika mérce, amelyhez magunkat mérjük; vagy igazodni próbálunk hozzá, vagy igyekszünk távol tartani magunkat tőle. Így is, úgy is mérce. A róla alkotott véleményünket, ítéletünket elsősorban külső megnyilvánulásaira, a világgazdaságban és a geopolitikában vállalt és viselt szerepére és a divat- és életmódkérdésekben irányt adó példájára alapozzuk. Belső szerkezetét és társadalmi értékrendjét, és ezek újkori alakulását kevésbé érzékeljük és értjük.

Az Egyesült Államok alkotmányos alapelvei, egyben szellemi öröksége a szövetségi államrendszer, a polgári szabadság, az egyéni felelősség, a törvényesség és a szabad piacgazdaság. Ezek az elvek és értékek a második világháború óta, a páratlan jólét hatására és Amerika nagyhatalmi szerepvállalásával módosultak, átalakultak. Nem mindig előnyükre, sőt gyakran hátrányukra. Ez az írás bírálat. Az amerikai társadalom mélyrétegeiben rejlő szellemi és erkölcsi értékekről és erőforrásokról ezúttal nem lesz szó.

Kezdem sorrendben az utolsó alapelvvel, mert a vállalkozás, a tőzsde és a haszon az amerikai társadalom irányítója és hajtóereje. 2017-ben az Egyesült Államokban az átlagos háztartási vagyon megközelíti a 600 ezer dollárt, azaz 174 millió forintot. A vagyonosodásban a felezőpont viszont csupán 90 ezer dollár, vagyis a háztartások egyik fele ennél kevesebb, másik fele ennél nagyobb vagyonnal rendelkezik. A vagyon kétharmada értékpapírokba befektetett tőke. Ma Amerikában a nemzeti vagyon 41 százalékát a népesség egy százaléka birtokolja. Mindez bizonyíték arra is, hogy a piac beszűkült, nem olyan szabad, mint volt. Könyveket írtak arról, hogy a nagyvállalatok mindinkább a pénzügyekre, a rövid távú haszonra fektetik a súlyt, a kutatás és a fejlesztések helyett. A fizetésükből megélő dolgozó embereknek nem sok hasznuk származik az ilyenféle „pénz pénzt csinál” tevékenységből. Az átlag állampolgár nem számíthat többé arra, hogy családja jóléte nemzedékről nemzedékre növekedni fog.

Az amerikai alkotmány meghatározza a hatalom megosztását a tagállamok és a szövetségi kormány között. Az elmúlt nyolcvan évben ez nagymértékben módosult. A nagy gazdasági válság kezelésére bevezetett gazdasági rendszer másodrangú szerepre kényszerítette a tagállamokat. Reagan ezt új föderalizmusnak nevezte. Washington ma befolyásolja és meghatározza nemcsak a tagállamok közigazgatását, költségvetését, közoktatását és igazságszolgáltatását, hanem értékrendjét is. Az abortusz országszerte megengedett, és az egyneműek házasságát legtöbb állam törvényesítette. Így lesz ez rövidesen a halálos ítéletek törvényen kívül helyezésével és a marihuána orvosi vényre való felírásával is. Mindennek – jó-e vagy rossz – sajnálatos és káros következménye, hogy ebben a nagy országban lassan eltűnnek a területi különbségek, a társadalom sokszínűsége, a többféle élettapasztalat és -szemlélet, amelyek az eredetiség, az újítás és a megújulás fő forrásai. A véleményalkotók és törvényhozók megfeledkeznek arról, hogy a közösségi „másság” – a szabadság és az alkotóképesség jegyében – éppolyan fontos, mint az egyéni „másság”.

A 9/11-es terrortámadást követően az állampolgárok mozgásszabadságának és személyiségi jogainak korlátozása világszerte elkerülhetetlen. Az Egyesült Államokban, a Patriot Act (hazafias törvénycsomag) rendkívüli, túlméretezett intézkedésekhez vezetett: nemzetbiztonsági ügynökségek embereket hallgatnak le, megfigyelnek, internetes közléseiket feltörik. A közbiztonság iparág lett – lásd a biztonsági berendezések fegyvertárát –, ami súlyosbítja a túlkapásokat. De már jóval 9/11 előtt az országban folyamatban volt a polgári szabadság korlátozásának egy álnok és mélyreható változata, a történelmi liberalizmus egyfajta szélsőséges értelmezése, ami fonákjára állította a társadalmi tűrés és befogadás fogalmát: amit eddig elfogadtunk és üdvözöltünk, most elítélni és visszautasítani kell, és fordítva. Vagyis életbe lépett a politikai korrektség, az igazság elhallgatása és az elrugaszkodás a valóságtól. Hitelveit, elvárásait, tiltásait nem kell felsorolni, részletezni; ismerjük.

Egy társadalom hanyatlása leglátványosabban és legkárosabban az egyéni felelősség leértékelődésében és elhárításában nyilvánul meg. Ez ma Amerika legnagyobb baja – mert minden más baja ebből származik. A köz- és magánéletben a hangsúly az egyén jogain van; állampolgári kötelességekről alig hallani. Az állampolgár elvárja, hogy az állam biztosítsa számára a gondtalan és félelemmentes megélhetést, szabadságának szinte korlátlan gyakorlását és talán még a boldogságát is. Jelmondatai: „Ez nekem jár Rám nem vonatkozik Ők a hibásak, nem én.” Ha elveszti állását, megbetegszik, megrokkan, eladósodik, szenvedélybetegségben szenved stb., gondoskodjon róla az állam. 2017-ben, a 324 millió lakosból 68 millió (21 százalék) kap valamiféle szociális segélyt és 41 millió élelmiszerjegyet. Az önszántukból nem dolgozók száma nem sokkal kevesebb, mint az országban törvényellenesen tartózkodó vándormunkások száma: becslések szerint 13 millió.

Eljutottunk a törvénytisztelet hanyatlásához. Nem az alvilági bűnözésre gondolok – az mindig volt, és sajnos, lesz is –, és nem is a nagyvárosi bandák háborúskodására, hanem a fehérgalléros csalásokra, bűncselekményekre. A 43 milliós nagyságrendű felsőoktatási tandíjkölcsön 18 százaléka kifizetetlen marad. Eladósodott magánszemélyek csődbírósághoz fordulnak, ahol letudják adósságaikat anélkül, hogy lemondanának javaik nagy részéről. Idős, állandó ellátásra szoruló szülők átruházzák vagyonukat a gyerekeikre, hogy az öregek otthonában az állami biztosító fizesse a gondozásuk költségeit. A törvényellenesség a 2008-as gazdasági botránnyal tetőzött. Fedezet nélküli jelzálogkölcsön-csomagokkal üzérkedő, szélhámoskodó befektetési intézetek a csőd szélére sodortak magán- és nyilvános befektetőket, nyugdíjalapokat, alapítványokat, bankokat és országokat.

De ha Amerika mégis példa, vegyük át a jót, és próbáljuk elkerülni a rosszat. Magyarországon államkapitalizmus van kialakulóban. Hogy ez milyen mértékben fogja megakadályozni a nemzeti vagyon egyenlőtlen elosztását, nem tudni; az előzetes adatok nem adnak okot a derűlátásra. Az önkormányzatok korlátozása gazdasági és közigazgatási szempontokból talán elkerülhetetlen volt, de hosszú távon gyengítheti a helyi közösségek összetartó erejét. A készülő nemzeti alaptantervben figyelembe kell venni a területi különbségeket és a sajátos igényeket. A polgári szabadságot Magyarországon elsősorban a szegénység korlátozza, amin csak a jobb megélhetési lehetőségek fognak változtatni. Egyes társadalmi csoportok esetében nálunk is gond az egyéni felelősségvállalás. A jelenlegi kormány igyekszik feltételekhez kötni a szociális juttatások folyósítását – szerény sikerrel –, és közmunka helyett új munkahelyek megteremtésére és a munka teljesítményelvű díjazására fektetné a súlyt. Kétharmados országgyűlési többsége, előnyei mellett, nem egy esetben, a jogállamiság határainak átlépéséhez vezetett, amiért az Alkotmánybíróságnak kellett jogorvoslattal élnie. A kormány viszont törvényt véd, amikor schengeni kötelezettségeinek megfelelve, megakadályozza a tömeges, törvénytelen határbelépést Európába.

A szerző magyar és amerikai kettős állampolgár