A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal honlapja példásan polkorrekt: öt vidám fiatal arc néz le reánk, négyük nem európai. A külföldiek munkavállalása, a letelepedés, az állampolgárság, az anyakönyvezés és a menekültstátus bonyolult feltételeit olvasva már kevésbé barátságos a kép, de bizonyára így van rendjén: hazánk nem átjáróház, ne adjuk könnyen a jogot, hogy egy külföldi egy hosszabb nyaralásnál tovább egye a kenyerünket. Viszont gazdaságunk erősödésének egyre súlyosabb gátja a képzett munkaerő hiánya és saját munkavállalóink külföldre költözése. Egyelőre a legkézenfekvőbb megoldás vendégmunkásokkal pótolni a hiányt. Az említett honlapon több oldalt tesz ki a külföldi állampolgárok munkavállalásához szükséges procedúra ismertetése. A „Munkavállalás célú tartózkodási engedély” megszerzésének követelményei meglehetősen nehézkesek, mondhatnám egyenesen riasztóak. Egy kitöltött formanyomtatvány mellett mellékleteket kell benyújtani, valamint eljárási díjat fizetni. Igazolni kell a majdani foglalkoztatót és a magyarországi megélhetés anyagi fedezetét, az elszállásolás és a teljes körű egészségbiztosítás meglétét, be kell mutatni a majdani visszautazás lehetőségét igazoló dokumentumokat (érvényes útlevél, repülőjegy). „Az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja!” (sic!) Az engedély szerencsés megszerzőjének megérkezése után be kell jelentkeznie, „szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az új szálláshely szerint illetékes regionális igazgatóságon”. Az eljárás díja 60 euró, és lebonyolítása 70 napot igényel. Ez a véleményem szerint indokolatlanul bürokratikus procedúra nem vonatkozik az EU, valamint Norvégia, Izland és Liechtenstein állampolgáraira, de vonatkozik az Egyesült Államok, Kanada, India, Kína, továbbá az arab országok állampolgáraira, rövidesen pedig érinteni fogja az Egyesült Királyság polgárait is. Olyan országokat, ahonnan nem szakmunkások, hanem diákok és tanárok, tudósok hosszabb itt-tartózkodására van esély. Van egy kiskapu is: „kiemelt foglalkoztató” esetén az bonyolítja le az eljárást, nyújtja be a dokumentumokat.
„A szakmai grémium feladata lesz többek között a külföldi egyetemek foglalkoztatási jogviszonyainak vizsgálata, munkavállalóik tartózkodási és munkavállalási engedélyének vizsgálata és egyéb jogi kérdések is” – nyilatkozta nemrég az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban (Népszava, május 7.).
Munkavállalási engedélyt a munkaerőpiac szabályozása érdekében szokás kérni. Az Emmi által – nyilván a CEU elleni kampány részeként – kiadott fenyegető figyelmeztetés alapján és a fenti rendelkezések fényében még inkább aggasztó a terv, hogy a jövőben a magyarországi egyetemekre vagy tudományos intézményekbe érkező vendégtanárok, kutatók és hallgatók jelentős részét ilyen nehézkes és hosszadalmas ügyintézésnek tegyük ki. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ez példátlan a nemzetközi gyakorlatban. Életem során vendégtanárként Közép-Európáról, a nemzetközi kapcsolatokról és a kisebbségi kérdésről több hónapon át tartó kurzusokat tartottam az Egyesült Államokban Santa Barbarában, Ann Arborban és a Pacific Lutheran Universityn, Varsóban az Európa Kollégium Natolin campusán és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. Ezekre mindig az illető intézmény hívott meg, és nem kellett hozzá munkavállalási engedély, sem tucatnyi igazolás. Az Egyesült Államok esetében is csak az – ingyenes – tanári vízumra volt szükség. Úgy tudom, hogy eddig a vendégtanároknak sem kellett munkavállalási engedélyt beszerezniük.
A régi európai egyetemek nemzetköziek voltak, külföldről is sok diák érkezett Párizsba, Oxfordba, Cambridge-be, Bolognába, Páduába, Prágába. Számos híres külföldi tudós is tanított a tudomány fellegváraiban. Tudjuk, hogy az Anonymusként ismert P. mester, a legrégibb fennmaradt magyar krónika szerzője a Párizsi Egyetemen tanult, és számos további egyházi és világi magyar személyiség látogatta Nyugat-Európa nagy múltú kollégiumait. A hazai alapítású egyetemek a történelem viharai következtében nem voltak hosszú életűek, de külföldi vendégprofesszorok nélkül létre sem jöhettek volna. A magyar kultúra és tudomány fölvirágzásában jelentős szerepe volt Mátyás király tudósainak (Antonio Bonfini, Galeotto Marzio), a pozsonyi Academia Istropolitanában tanító, königsbergi születésű Regiomontanusnak, a csillagászat európai hírű professzorának. Az erdélyi fejedelmi udvarban működött Giorgo Blandrata, Bethlen Gábor is körülvette magát tudósokkal, és I. Rákóczi György feleségének, Lorántffy Zsuzsannának volt köszönhető a cseh Comenius sárospataki működése. Az utolsó 150 évben nemcsak kiváló magyar tudósok tettek szert világhírre külföldi egyetemeken – mint Kármán Tódor, Szent-Györgyi Albert, Bay Zoltán –, és Nobel-díjas atomfizikusaink, de külföldi tanárok tanítottak szép számban a budapesti, sőt a kolozsvári egyetemen is, nem csak a nyelvi tanszékeken. Mostanában sok szó esik Klebelsberg Kunó oktatási és tudományos kezdeményezéseiről. Az általa létrehozott külföldi magyar intézetek, az ott tanulók és kutatók a kétoldalú kulturális és egyéb kapcsolatok eredményes ápolói voltak.
Ma sincs ez másképp. Amikor Fulbright-ösztöndíjat elnyert vendégtanárként az 1980-as évek közepén Kaliforniában tanítottam, kollégáimnak közel harmada nem volt amerikai. Akkoriban az Egyesült Államok egyetemein több száz Magyarországról elmenekült tanár oktatott és kutatott. Az Európai Unió Erasmus programja a felsőoktatási intézmények hallgatói és munkatársai külföldi tapasztalatszerzését szolgálja. Évtizedek óta teszi lehetővé magyar egyetemi hallgatók tízezreinek is, hogy tanulmányaik egy részét külföldön folytassák, elősegítve így nyelvtudásukat és tudományos előmenetelüket. Az Erasmus+ program szerint két vagy több felsőoktatási intézmény köthet egymással szerződést annak érdekében, hogy megnyissák az utat az intézmények közötti hallgatói és oktatói mobilitás előtt. Az ELTE-nek közel 500 külföldi egyetemmel van ilyen kapcsolata, a Corvinus már az 1980-as évektől a világ számos nagy hírű közgazdászát, társadalomtudósát köszönthette oktatói között. Tanított ott John Lukacs is. A magyar költségvetés által finanszírozott erdélyi és felföldi magyar egyetemeken főként magyarországi vendégtanárok oktatnak – különösebb adminisztratív kötelezettségek nélkül.
A tudomány mindig nemzetközi, a felfedezések az egész világ javát szolgálják. Ezért mozdultak meg annyian most a CEU-ként ismert, ténylegesen vele azonos Közép-európai Egyetem védelmében is. Elismerem Soros György érdemeit a kommunista rendszerek összeomlásában, de elszánt ellenfele volt az Antall-kormánynak, én is élesen ütköztem vele 1992 szeptemberében New Yorkban, a Külpolitikai Tanácsban. Ennek ellenére befogadtuk az általa alapított egyetemet, azóta pedig láttam, milyen remekül felszerelt és tekintélyes intézménnyé vált. Az ide (vagy az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemre) érkező külföldi oktatók kvalifikációja, tudományos rangja megkérdőjelezhetetlen, hozzájárulnak a tanítás színvonalához. Szó sincs róla, hogy hazánkkal szemben ellenséges beállításúakat képeznének. Ellenkezőleg, barátokat. Hazánk jelenlegi és jövőbeli nemzetközi megítélésében kulcsszerepet visznek azok a külföldiek, akik tanárként vagy diákként nálunk élve kedvelték meg és becsülik ezt az országot. Annak csak örülnünk kellene, hogy a CEU működése nem a magyar költségvetést terheli, miközben itthon adózik, tanárai és diákjai itt élnek és fogyasztanak, tehát gazdasági szempontból is érthetetlen és indokolatlan az elkergetése.
Büszkék vagyunk szellemi hagyományainkra, a magyar oktatásügy nagyjaira, Eötvös Józsefre és Loránd fiára, büszkék vagyunk Klebelsberg Kunóra. Széchenyi Istvánra és a magyar tudomány többi mecénására, tanáraink és tudósaink eredményeire. Szeretjük hinni, hogy hazánk kulturális téren nagyhatalom. Ne játsszuk el tekintélyünknek ezt a maradékát is!
