Franciák, nagy a baj! Franciaországban jelenleg nem adottak a feltételek a demokratikus és szabad választások megtartásához – ironizált a minap Bencsik Gábor publicista azon hír hallatán, amely szerint Emmanuel Macron pártja akár kétharmados többséget is szerezhet a francia nemzetgyűlési választások második fordulójában. Valóban magas labdáról van szó, amelyet azóta többen is leütöttek a kormánypárti sajtóban és egyéb fórumokon. A fenti megjegyzés célja természetesen a Gulyás Márton által nemrég életre hívott, a hazai választási rendszer arányosabbá tételét szorgalmazó mozgalom kifigurázása. Aminek bizonyára megvan a maga sportértéke, de ha jobban belegondolunk a felvillantott magyar–francia párhuzamba, akkor kiderül, hogy valóban nagy a baj, de történetesen nem Franciaországban.
Aránytalan választási rendszerek máshol is léteznek – ez tény. Sőt, a tárgyilagosság kedvéért gyorsan hozzá is tehetjük, hogy a világ legrégebbi, legnagyobb hagyományú demokráciáiban – jelesül Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban – kifejezetten aránytalan választási rendszer működik. A briteknél csak egyéni választókerületek vannak, ahol a győztes mindent visz; így fordulhatott elő, hogy például 2015-ben az országos átlagban 12,6 százalékot szerzett UKIP mindössze egy képviselőt küldhetett a parlamentbe. Amerikában pedig hiába kapott összességében több szavazatot Hillary Clinton, mégis Donald Trump költözött be a Fehér Házba (bár arról lehetne vitatkozni, hogy az ottani elektori rendszer mennyiben aránytalan, hiszen épp annak hivatott elejét venni, hogy egy-két nagy népességű állam döntse el az elnökválasztást). Ehhez képest mi, magyarok nem is állunk rosszul a pártlistát és egyéni körzeteket kombináló rendszerünkkel.
Az egyetlen apró bökkenő, hogy ezek az aránytalan rendszerek – mint említettük – stabil és kiforrott demokráciákban működnek, Magyarország ellenben nem tartozik ezek közé. Ezt mutatja magának a választási eljárásnak a megváltoztatása is, amiről máig nem tudjuk, hogy mi szükség volt rá. A Gyurcsány-korszakkal valóban rengeteg választónak tele volt a hócipője, de szépen le is tudtak számolni vele az érvényes játékszabályok szerint. S bár azt is sokan elfogadták, hogy a Fidesznek 2010-től számos területen rendet kellett raknia, a többé-kevésbé kiegyensúlyozott kétfordulós, nem a győztesnek kedvező választási rendszer nem szerepelt a hibalistán. Arra, hogy ezt miért kellett megreformálni, nem kaptunk észszerű magyarázatot – pedig létezik ilyen, csakhogy nem elvi, hanem politikai jellegű. A Fidesznek nyilvánvalóan arra volt szüksége, hogy az aktuális politikai térben – ahol tőle balra és jobbra is található egy-egy nála gyengébb ellenzéki csoportosulás – továbbra is kényelmes többséget szerezhessen, sőt adott esetben akár újabb kétharmadot.
