A szabad világ vezetője

Kína a világkereskedelemben és a környezetvédelemben az Egyesült Államok helyére áll.

Ám ennél fontosabb kérdés, milyen rendszer működik valójában Kínában, és az hogyan viszonyul ahhoz, amit „a szabad világról” az elmúlt évtizedekben hallottunk. Ezt annál érdekesebb fölvetni, mert Magyarországon az antikommunista nézeteikről ismert politikusok és publicisták szokták a leghangosabban dicsérni „a kínai utat”. Kína politikai értelemben egyértelműen kommunista ország, amelyet a Kínai Kommunista Párt erős kézzel irányít, a maga 88 millió tagjával. Egy publicisztikában lehetetlen annak a mélyére jutni, hogy e párt ideológiája mennyiben tekinthető valóban kommunistának. Annyi bizonyos, hogy a párt minden dokumentumában marxistának nevezi magát, és tagjai kemény ideológiai képzést kapnak, még ha erről kifelé nem is nagyon beszélnek. A legutóbbi pártkongresszuson használt „szocializmus kínai karakterekkel” kifejezés meglehetősen rugalmas ahhoz, hogy sok minden beleférjen. De a marxi tanítás önmagában is sokféleképpen értelmezhető, hiszen a svéd szociáldemokratáktól Kádár Jánoson át Sztálinig elég különböző modellekhez szolgált ideológiai alapként.

Gazdaságilag Kína leginkább talán államkapitalista rendszerként írható le. A legtöbb kínai nagyvállalat továbbra is állami kézben van. Állami tulajdonú az energiaszektor, a telekommunikáció és a bankrendszer is. A magát a budapesti Oktogon emblematikus helyén hirdető Bank of China ugyanúgy állami pénzintézet, mint a négy másik kínai óriásbank. Elgondolkodtató, hogy a hazai rendszerváltozás 28. évében egy kommunista állam tulajdonában lévő bank pénzügyi nyitottságunk egyik jelének számít. A kis- és középvállalkozások ugyan magántulajdonban vannak, de ezer szállal kötődnek a helyi állami és pártvezetéshez. Ám Kína ezzel együtt is nyitottabb a külföldi befektetők számára, mint India.

Brüsszeli éveim alatt egyszer módom volt beszélgetni a Világbank egyik washingtoni vezetőjével. Az amerikai bankszakember eléggé meglepett azzal a megállapításával, hogy Kínában azért működik jobban a kapitalizmus, mint Indiában, mert az előbbiben volt kommunizmus. Ezt természetesen nem a marxi ideológiára értette. Hanem olyan dolgokra, mint az egységes állami bürokrácia, a központosított oktatás, a szigorú jogrendszer, a jobb infrastruktúra és általában az erős állam. Hozzá kell tenni, hogy a nem kommunista ázsiai országokban (Tajvan, Dél-Korea) is hasonló eszközök alapozták meg a gazdasági sikert.

A kínai kommunizmussal kapcsolatban a legfontosabb mégis a nemzeti kérdéshez való viszony. Kínában és néhány más ázsiai országban évtizedeken át a kommunisták képviselték a nemzeti függetlenséget, míg ellenfeleik gazdaságilag és politikailag a nyugati nagyhatalmak, a valódi és kvázigyarmatosítók szövetségesei voltak. Sanghajban Csang Kaj-sek (Chiang Kai-shek) Nyugat-barát rendszerének idejében az egyik park bejáratánál ki volt írva, hogy „kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés”. A park ugyanis az úgynevezett francia koncesszióhoz tartozott, amelynek létezését a kínai kormányzat eltűrte és természetesnek tartotta. A kínai kommunisták súlyos bűnöket követtek el, még Mao Ce-tung (Zedong) mai utódai is úgy tartják, egykori vezérük „harminc százalékban tévedett”. Ám annyi bizonyos, a mai Kínában sehol nem írhatják ki, hogy kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés. Aki ennek a jelentőségét nem érti meg, az semmit sem ért meg a kínaiak és általában az emberek nemzeti érzéseiből.

Egyik jellegzetes hibája a magyar közgondolkodásnak az egyoldalúságra való hajlandóság. Ha Amerikáért rajongunk, akkor utálni kell az oroszokat és a kínaiakat, ha az utóbbiak felé fordulunk, Amerika-ellenesnek számítunk. Reálisan szemlélve hazánk és Kína viszonyát látnunk kell, hogy e hatalmas ország számára csak az Európai Unió tagjaként, az egységes Európa alkotóelemeként vagyunk fontosak. Az EU pedig sohasem fog szakítani az Egyesült Államokkal, legfeljebb – amúgy helyesen – elmélyíti az együttműködését Kínával is.

De a legfontosabb az volna, hogy az Európai Unió merjen ugyanolyan erős és öntudatos nagyhatalom lenni, mint az USA vagy Kína. Ennek részeként mi is messze erősebbek lennénk, mint önálló, kishatalmi illúziók rabjaként.