Az MSZP baloldali fordulata

Botka színre lépése arra is jó volt, hogy a tavalyi temetői hangulathoz képest valamivel kellemesebb a légkör a pártban.

A választási győzelem iránti vágyon túl az is érdekes, hogy az MSZP immár nyíltan szembefordult nemcsak a gyurcsányi politikával, hanem megtagadta utólag a blairi–schröderi „harmadik utat” is. Ez volt az az irányzat, amely a 2000-es évek elején virágkorát élve keresett választ az aktuális kihívásokra. Képviselői szerint a korábbi klasszikus baloldali népjóléti-osztogató politika túl sokba került az adófizetőknek, ezért nagyobb teret kell adni a polgárok öntevékenységének, az államot pedig vissza kell szorítani. Gerhard Schröder kancellársága (1998–2005) idején megkurtították a németországi szociális juttatásokat. Ennek következtében a költségvetés helyzete kétségkívül jobb lett, a németországi vállalatok versenyképessége is javult, bizonyítékként szolgálnak erre a kiemelkedő exporteredmények. Igen ám, de utóbb a német szociáldemokrata párt, az SPD egészen 2016 végéig nem tudott magára találni, minthogy a megszorító lépések miatt választói jelentős részét elvesztette. Ekkor tűnt fel az élén Martin Schulz, az Európai Parlament egykori elnöke, akinek januártól a szociális igazságosság hangoztatásával néhány hét alatt sikerült annyira felhoznia az SPD népszerűségét, hogy Angela Merkel hatalomban maradása is veszélybe került. Botka László kampánya egyértelműen Schulz hatásának a lenyomata. Ha a német elvtársaknak sikerült, akkor miért ne sikerülhetne a magyar szocialistáknak is? Főleg, hogy a magyar társadalom és gazdaság lényegesebb alacsonyabb színvonalon él, és nehezebb helyzetben van a németnél.

Csakhogy a három elvesztett tartományi választás után a Schulz-lufi kipukkadt. Mára újra egyértelműen Angela Merkel a szeptemberi Bundestag-választás esélyese. Korai lenne persze a meccset eleve lefutottnak tekinteni, de látszik: a választási ígérgetésnek megvannak a maga korlátai. Különösen akkor, ha az adott párt politikusai nem képesek felkészültséggel hitelesíteni a jóléti ígéreteket. Például megadni a szakmailag is alátámasztott választ arra, hogy honnan lesz az ígéretek teljesítésére költségvetési fedezet.

A magasabb politikai kultúrájú németeknél ez nem lényegtelen kérdés, de a magyar választási kampányokban is volt arra példa, hogy az ellenfél a fedezetet kérte számon (igaz, az a számonkérés nem volt annyira erőteljes, mint a nyugati demokráciákban). Maradva most már a legnagyobb magyar baloldali pártnál: amikor Horn Gyula vezetésével készültek kormányra, jelentős, szakmailag is felkészült politikusok hitelesítették a párt politikáját. A már említett Békesi László mellett Kovács László, Katona Béla, Vastagh Pál, Kósáné Kovács Magda, Kovács Pál. Vastagh jogot tanított az egyetemen, Békesi közgazdaságtant, és emellett miniszteri tapasztalatai is voltak.

Az a helyzet, hogy a mostani MSZP-frakció szakmai színvonala jóval az 1990–94-esé alatt marad (gondoljunk csak Gúr Nándor vagy akár Bangóné Borbély Ildikó nem túl magasröptű beszédeire). Emellett a párt által az elmúlt években kibocsátott dokumentumok is elárulják, hogy megroggyant a szervezet szakértői háttere. A hiány érződik Botka László nemrég nyilvánosságra hozott miniszterelnök-jelölti pályázatán is. Több ponton nincsenek meg a részletek, kidolgozatlan a minimális megélhetés programpont, a nők helyzete és a munka világa is. Sokszor általános óhajokba, közhelyekbe ütközünk az olvasás során. Az MSZP őszre ígér részletesebb programot. Akkor talán világosabb lesz az is, hogyan kívánja növelni a párt az ország jövedelemtermelő képességét a jóléti ígéretek fedezéséhez.

Egy pontban előrébb tart az MSZP – és ezt az Új társadalmi szerződés Magyarországért pártdokumentum is jelzi –: az ideológiaformálásban. Politizálásának erőteljesebb baloldali fordulata annyiban mindenképpen hasznos, hogy hozzájárulhat ahhoz, hogy a szocialistáknak karakteresebb jellegük legyen. Vagyis valamiféle pozitív érzet kapcsolódhasson ahhoz, hogy mit is akarnak tulajdonképpen. A gazdagok megadóztatása jól hangzik, és Botka színre lépése arra is jó volt, hogy a tavalyi temetői hangulathoz képest valamivel kellemesebb a légkör a pártban. Most a belső személyi ellentétek is háttérbe szorultak, ha nem is szűntek meg, amit jól mutat a felbolydulás, amelyet Botka pályázatának karcos kijelentése váltott ki, miszerint a 2010-es kudarc főszereplői nem lehetnek rajta az MSZP listáján.

Nem véletlen, hogy Molnár Gyula pártelnök tompítani igyekezett Botka szavait. Érthető, hiszen ő úgy lett az MSZP vezetője, hogy megalkudott Mesterházy Attilával, akinek továbbra is jelentős a befolyása a parlamenti frakcióban (nem sokkal a tavalyi tisztújítás után lett Mesterházy a parlament költségvetési bizottságának az elnöke is). Ha Mesterházy nem is érezte magát érintve Botka kijelentése miatt, ettől függetlenül sem nevezhető barátinak a két politikus viszonya. Ne feledjük: még a párt előtt van a küzdelem az országos lista befutó helyeiért. Amennyiben az MSZP Botkával sem képes érezhetően növelni népszerűségét, akkor nem lesz túl sok elosztható képviselői hely. Jelentkező ellenben akad majd bőven.

Az ideológia tehát most már formálódik, a kommunikáció profibb lett – a szocialisták valós kormányzati felkészültsége ellenben egyelőre nem tűnik meggyőzőnek.