Az MSZP baloldali fordulata

Botka színre lépése arra is jó volt, hogy a tavalyi temetői hangulathoz képest valamivel kellemesebb a légkör a pártban.

A május 27-ei MSZP-kongresszus Botka László miniszterelnök-jelöltté emelésén kívül irányváltást is szentesített. A „Fizessenek a gazdagok!” szlogen és a párt más politikusainak megnyilatkozásai az elmúlt hónapokban egyértelművé tették: a szocialisták a társadalom veszteseit, a nyugdíjasokat, az alkalmazotti rétegeket, valamint (némi habozás után) a nőket kívánják megszólítani, az ő támogatásukat akarják megszerezni. Az irány erősen emlékeztet az 1993-tól, majd az 1994-es választási kampányban folytatott MSZP-s politizálásra, ami nagy győzelmet hozott akkor. Nem véletlenül emlegetik alig titkolt sóhajtozással Horn Gyula nevét mostanában a szocialisták. Azon az egyébként nem jelentéktelen részleten ne akadjunk fenn, hogy az 1993–94-es, magát szociálisan érzékenynek tartó MSZP-nek volt egy igen erős szakértői, sőt technokrata-liberális arca is, amelyet nem kis részben Békesi László korábbi-későbbi pénzügyminiszter testesített meg. Ő nem is nagyon örült az akkori ígérgetéseknek, hiszen féltette az államháztartást a túlzott költekezéstől.

Manapság ilyen kétségek már nem feszítik az MSZP-s szereplőket. Legalábbis nyilvánosan. Költeni, költeni – majdnem mindegy, mennyit, csak sikerüljön végre megszabadulni Orbán Viktortól! Ha a sok nehéz helyzetben lévő állampolgár (alkalmazott, nyugdíjas, nő) számára szimpatikussá válik a jóléti ígéreteknek hála a szocialista párt, akkor ismét összejöhet a jó szereplés. Miért is ne, hiszen 2002-ben sikerült – ez érződött Botka László miniszterelnök-jelölt kongresszusi beszédéből is. Valóban: a 2001–2002-es szocialista kampányt már nem hátráltatta Békesi a fiskális aggályaival, így az akkori ígéretlicit (például a 13. havi nyugdíj és az 50 százalékos fizetésemelés a közszférában) segített a Fideszt ellenzékbe küldeni. A recept adott. Már csak a választóknak kellene aláírniuk. Ez pedig nem más, mint hogy az MSZP – története során harmadjára – jóléti ígéretekkel kíván, ahogy Botka megfogalmazta, az „elégedetlenek” támogatásával hatalomra jutni.

A választási győzelem iránti vágyon túl az is érdekes, hogy az MSZP immár nyíltan szembefordult nemcsak a gyurcsányi politikával, hanem megtagadta utólag a blairi–schröderi „harmadik utat” is. Ez volt az az irányzat, amely a 2000-es évek elején virágkorát élve keresett választ az aktuális kihívásokra. Képviselői szerint a korábbi klasszikus baloldali népjóléti-osztogató politika túl sokba került az adófizetőknek, ezért nagyobb teret kell adni a polgárok öntevékenységének, az államot pedig vissza kell szorítani. Gerhard Schröder kancellársága (1998–2005) idején megkurtították a németországi szociális juttatásokat. Ennek következtében a költségvetés helyzete kétségkívül jobb lett, a németországi vállalatok versenyképessége is javult, bizonyítékként szolgálnak erre a kiemelkedő exporteredmények. Igen ám, de utóbb a német szociáldemokrata párt, az SPD egészen 2016 végéig nem tudott magára találni, minthogy a megszorító lépések miatt választói jelentős részét elvesztette. Ekkor tűnt fel az élén Martin Schulz, az Európai Parlament egykori elnöke, akinek januártól a szociális igazságosság hangoztatásával néhány hét alatt sikerült annyira felhoznia az SPD népszerűségét, hogy Angela Merkel hatalomban maradása is veszélybe került. Botka László kampánya egyértelműen Schulz hatásának a lenyomata. Ha a német elvtársaknak sikerült, akkor miért ne sikerülhetne a magyar szocialistáknak is? Főleg, hogy a magyar társadalom és gazdaság lényegesebb alacsonyabb színvonalon él, és nehezebb helyzetben van a németnél.

Csakhogy a három elvesztett tartományi választás után a Schulz-lufi kipukkadt. Mára újra egyértelműen Angela Merkel a szeptemberi Bundestag-választás esélyese. Korai lenne persze a meccset eleve lefutottnak tekinteni, de látszik: a választási ígérgetésnek megvannak a maga korlátai. Különösen akkor, ha az adott párt politikusai nem képesek felkészültséggel hitelesíteni a jóléti ígéreteket. Például megadni a szakmailag is alátámasztott választ arra, hogy honnan lesz az ígéretek teljesítésére költségvetési fedezet.

A magasabb politikai kultúrájú németeknél ez nem lényegtelen kérdés, de a magyar választási kampányokban is volt arra példa, hogy az ellenfél a fedezetet kérte számon (igaz, az a számonkérés nem volt annyira erőteljes, mint a nyugati demokráciákban). Maradva most már a legnagyobb magyar baloldali pártnál: amikor Horn Gyula vezetésével készültek kormányra, jelentős, szakmailag is felkészült politikusok hitelesítették a párt politikáját. A már említett Békesi László mellett Kovács László, Katona Béla, Vastagh Pál, Kósáné Kovács Magda, Kovács Pál. Vastagh jogot tanított az egyetemen, Békesi közgazdaságtant, és emellett miniszteri tapasztalatai is voltak.

Az a helyzet, hogy a mostani MSZP-frakció szakmai színvonala jóval az 1990–94-esé alatt marad (gondoljunk csak Gúr Nándor vagy akár Bangóné Borbély Ildikó nem túl magasröptű beszédeire). Emellett a párt által az elmúlt években kibocsátott dokumentumok is elárulják, hogy megroggyant a szervezet szakértői háttere. A hiány érződik Botka László nemrég nyilvánosságra hozott miniszterelnök-jelölti pályázatán is. Több ponton nincsenek meg a részletek, kidolgozatlan a minimális megélhetés programpont, a nők helyzete és a munka világa is. Sokszor általános óhajokba, közhelyekbe ütközünk az olvasás során. Az MSZP őszre ígér részletesebb programot. Akkor talán világosabb lesz az is, hogyan kívánja növelni a párt az ország jövedelemtermelő képességét a jóléti ígéretek fedezéséhez.

Egy pontban előrébb tart az MSZP – és ezt az Új társadalmi szerződés Magyarországért pártdokumentum is jelzi –: az ideológiaformálásban. Politizálásának erőteljesebb baloldali fordulata annyiban mindenképpen hasznos, hogy hozzájárulhat ahhoz, hogy a szocialistáknak karakteresebb jellegük legyen. Vagyis valamiféle pozitív érzet kapcsolódhasson ahhoz, hogy mit is akarnak tulajdonképpen. A gazdagok megadóztatása jól hangzik, és Botka színre lépése arra is jó volt, hogy a tavalyi temetői hangulathoz képest valamivel kellemesebb a légkör a pártban. Most a belső személyi ellentétek is háttérbe szorultak, ha nem is szűntek meg, amit jól mutat a felbolydulás, amelyet Botka pályázatának karcos kijelentése váltott ki, miszerint a 2010-es kudarc főszereplői nem lehetnek rajta az MSZP listáján.

Nem véletlen, hogy Molnár Gyula pártelnök tompítani igyekezett Botka szavait. Érthető, hiszen ő úgy lett az MSZP vezetője, hogy megalkudott Mesterházy Attilával, akinek továbbra is jelentős a befolyása a parlamenti frakcióban (nem sokkal a tavalyi tisztújítás után lett Mesterházy a parlament költségvetési bizottságának az elnöke is). Ha Mesterházy nem is érezte magát érintve Botka kijelentése miatt, ettől függetlenül sem nevezhető barátinak a két politikus viszonya. Ne feledjük: még a párt előtt van a küzdelem az országos lista befutó helyeiért. Amennyiben az MSZP Botkával sem képes érezhetően növelni népszerűségét, akkor nem lesz túl sok elosztható képviselői hely. Jelentkező ellenben akad majd bőven.

Az ideológia tehát most már formálódik, a kommunikáció profibb lett – a szocialisták valós kormányzati felkészültsége ellenben egyelőre nem tűnik meggyőzőnek.