Kiplakátolták az országot Sorossal, és megint mindenki a zsidózáson ugrált. Lányi András filozófus a Magyar Nemzetben elemezte, hogy mennyire antiszemita a kampány, meg hogy a korábbiakat is alulmúlja. Most már tényleg ki kell mondani az Orbán-rendszerről – fogalmazott Lányi –: ez bizony „az”. Mármint diktatúra, gondolom.
A kormánykampányok minőségi megítélésében nincs vita köztünk. A demokrácia-diktatúra polémiát viszont nem a kritikán aluli kormánykommunikáció alapján dönteném el. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a sorosozós kampány nem volt antiszemita. (Noha az ennek kapcsán kialakult Soros-, Mazsihisz- és Benjamin Netanjahu-szekértáborok közti nyilatkozatcsaták elemzésére sem vállalkoznék.)
A magyar közbeszédre jellemzők az egybites viták: Soros vagy maga a megtestesült migránscsempész sátán, vagy a jótékonykodó, önérdektől teljesen mentes altruista. A második narratíva éppen annyira komikus, mint az első, viszont egyiknek sincs köze ahhoz a közismert tényhez, hogy Soros György zsidó származású.
A Fidesznek nyilván jól jött, hogy az antiszemitizmusozás előre borítékolható módon előkerült, hiszen a vádat unók (nem kizárólag fideszesek vagy jobbikosok) már csak legyintenek: „megint érzékenykednek a zsidók”. Amíg valaki az érzékenykedő zsidókon bosszankodik, addig se azon idegesíti magát, hogy a kormány – Brüsszel mérsékelten sikeres megállítása után – újabb hülyeségekkel butítja a népet.
Vagyis butította, mivel eltűntek lassan a plakátok. Azt mondta a kormány, hogy a vizes vb volt az ok, nem az új törvény rendelkezései. Ez még igaz is lehet, hiszen a kormányköltésekkel nem az szokott a baj lenni, hogy túl alacsonyak.
Van viszont egy logikusnak tűnő magyarázat, ami miatt a Jobbiknak sem kellett volna olyan sürgősen plakáttalanítania a rendelkezésre álló felületeket (áttételesen elismerve, hogy áron alul kapták ezeket). Szinte borítékolható, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal elkaszálja a plakáttörvényt. Ebben az esetben a büntetésből az államnak befizetett pénzek vissza fognak járni. Fideszes alkotmánybírók ide vagy oda, a feles törvényben elfogadott, de kétharmadot igénylő rendelkezésekre ez a társaság sem hajlandó bólintani – ahogy azt a nemzeti parkokkal kapcsolatos NFA-törvénymódosítás példája is mutatta.
Mivel az alkotmány szerint kétharmados tárgykör a pártok gazdálkodása, így a településkép védelméről szóló feles törvénybe szuszakolt rendelkezések nem csupán a pártokat, hanem általában a költségvetésből támogatott szervezeteket nevezik meg a törvény alanyaiként (ide tartoznak a pártok mellett a kormányzati szervek is), de azért kilóg a lóláb. Ettől még érinti a dolog a pártok gazdálkodását, és az egészet a településképi szabályok közé dugni azzal együtt is fura, hogy egy sorosos, vonás vagy rogános plakát sokak ízlése szerint inkább rontja a településképet, mint mondjuk egy fehérneműreklám.
Az időzítéssel viszont érdemi ráhatása lehet az Alkotmánybíróságnak a kampányolásra. A túl olcsó – tehát feltehetően nem kormányzati – politikai hirdetésektől elvileg mentes időszak ugyanis addig fog tartani, amíg a testület meg nem semmisíti a törvényt. Hogy ezt a hivatalos kampányidőszak (a tavaszi választást megelőző ötvenedik nap) kezdete előtt mennyivel teszi, nagyon nem mindegy. A pártok tarsolyában egymásról meglévő kínos információk mennyiségétől és minőségétől is függ, hogy ki milyen időzítéssel járna jól. Plusz attól, hogy ki milyen mélyen hajlandó a zsebébe nyúlni.
Mivel a kormány addig sem fog spórolni az adófizetők pénzén, így a Fidesznek az a legjobb, ha a megsemmisítés minél később történik meg. Hogy az őket támadó pártok hirdetései addig is drágán jelenhessenek csak meg. Arra pedig láttunk már példát, hogy az AB olyan ügyesen időzített egy döntést, hogy Orbán Viktor a kalapját dobálta örömében. Nem lepődnénk meg, ha ez még egyszer előfordulna.
Legutóbb múlt szerdán jöttem be a városba a reptérről. Akkor a plakátok nagyjából kétharmadán még Soros virított, míg negyedét a Jobbik nemzetiszínű kampánya foglalta el. Azzal a szépséghibával, hogy feketés trutyival voltak leöntve egytől egyig. Talán néhány lelkes fidelitasos jóvoltából. Volt ezenkívül néhány plakát az LMP pártalapítványától is.
Attól, hogy a minden oldali hirdetésarzenált hirtelenjében le kellett takarni, nem túl valószínű, hogy tartósan visszatérnek a régi szép idők, amikor fürdőruhát, autót, pezsgőt és utazást akartak eladni a repülőtérre menőknek vagy az onnan jövőknek. Ez még úgy is elszomorít, hogy a piaci reklámokat is idegesítőnek tartom.
Valószínűleg csak átmeneti a siker, ami a vizes vb kapcsán vagy ürügyén történt. Jó, hogy a kormány is rájött: nem annyira előnyös, ha a torna Budapestre érkező közönsége szembesül azzal, hogy Magyarországon az egészséges kapitalizmus helyett az állandósult politikai kampány dúl látványosan. Ráadásul abból is a legrosszabb fajta – amennyiben egy köztisztséget be nem töltő milliárdost tesznek minden baj bűnbakjává. Ez normálisabb közélettel bíró országok lakóinak azt üzeni, hogy egy megválasztott és legitim kormány – amely ezt a tényt rendszeresen az őt kritizálók orra alá dörgöli – képtelen hatékonyan kezelni egyetlen gazdag ember neki nem tetsző tevékenységét.
Ám a sokat emlegetett településkép varázsütésszerű sorostalanítása aligha jelenti azt, hogy hosszú távon és nagyobb tömegben visszatérnek az általam még mindig inkább áhított „rendes” reklámok. Inkább csak azt, hogy Habony Árpádéknak van egy kis idejük a vizes vb alatt kitalálni a következő nagy dobást.
A szerző újságíró
