Hétfőn busztragédia rázta meg Németországot, tizennyolcan vesztették életüket, amikor járművük kamionnak csapódott. A balesetről kiemelt helyen számolt be a világsajtó. Mi is. Meg is kaptuk a magunkét, kritikusaink egytől egyig azt rótták fel, hogy minek foglalkozunk ezzel egyáltalán, hiszen a történteknek nincs semmilyen magyar vonatkozása. (Tudom, úgy kell annak, aki kommenteket olvas.) Csupán két példa: „szomorú eset de nekünk ehhez mi közünk , ilyen uborka szezon van ? mikor jön hasonló hírek Londonból, Amerikából . ? izgalmas nyár vár ránk ha ilyen híreket kapunk gratulálok MNO”. Illetve: „Kik utaztak a buszon ? Magyarok ? Elég sovány RENDKÍVÜLI HÍR !” (Szigorúan szóköz minden írásjelnél.)
A számonkérő hozzászólások közös vonása a nyelvtani igénytelenség – és a szellemi is. Ez az eset persze csak egy példa a sok közül, a nagyokosok sosem pihennek.
De miért is lenne ez másként, amikor úton-útfélen azzal találkozunk, hogy legalantasabb, leggyűlölködőbb énünket próbálják kihozni belőlünk, felsőbb felhatalmazást adva arra, hogy üssünk-vágjunk mindenkit, aki kicsit is más, és mindig valaki vagy valami ellenében fogalmazzuk meg magunkat. A szűklátókörűség, az ostoba arrogancia óriási fékező erő ebben az országban, a vitakultúra és az empátia hiánya hatalmas károkat okoz a társadalom minden szintjén. Ezek az emberek nem elég, hogy sötétek, de még büszkék is rá.
Ne hagyjuk, hogy ők nevessenek a végén!
