A kampány negatív

Az igazság a politikában is elérkezik, ám nem mindegy, hogy mikor.

Elmúltak azok az idők, amikor a negatív kampány megállt az ellenfél hibáinak kíméletlen kihasználásánál, az aktuális kormányzás negatívumainak felnagyításánál, az ellenzéki ígéretek teljesíthetetlenségének hangsúlyozásánál. A Vona Gábor elleni akció egészen más kategória, a hazugsággal való lejáratási kísérlet mintapéldája. A Jobbik elnöke valóban kemény szavakkal festette le néhány fideszes nyugdíjas viselkedését – ahogy anno Kövér László is beszélt kalapácsról meg kötélről –, de nem általánosított, nem a nyugdíjasok széles táborát minősítette. Persze az eredeti gondolatok, mondatok kiforgatása sem példa nélküli a politika világában, sőt. A döntő kérdés az, hogy az adott közegben mekkora esély van arra, hogy a bedobott hazugságról a célcsoport – ha igényli – különösebb erőfeszítés nélkül megtudhassa az igazságot. A kiegyensúlyozott médiaviszonyok, a változatos tájékozódási lehetőségek megvédhetik a választót a politikai manipulációktól.

A Fidesz most terjesztett hazugsága egyszerű, könnyen befogadható üzenet formájában érkezik, amelyet a kormányoldal befolyása alá került médiafelületeken is sulykolnak. A támadás ezért hatásos is lehet. Két kockázati tényezőt látok a Fidesz szempontjából, egyik sem morális természetű. Úgy sejtem, a választók nem feltétlenül lelkesednek azért, ha a politika telefonhívásokkal belép az intim szférájukba hosszú hónapokkal a hivatalos kampány kezdete előtt. A kormányoldal pedig a Jobbik folyamatos támadásával mintha maga igazítaná el a kérdésben bizonytalan választókat, hogy merre kell keresni a valódi kihívót.

Úgy látszik, a Fideszben azt gondolják, most az az érdekük, hogy még mélyebbre húzzák az országot abban a negatív spirálban, amelynek kiindulópontja Ron Werber megjelenése volt. Aki versenyben akar lenni jövő tavasszal, erre is alaposan fel kell készülnie. A sopánkodás, a politika természetén való merengés, az erkölcsi felháborodás indokolt lehet, de önmagában aligha célravezető. Ez a kampány is negatív lesz. A védekező pozíció pedig akkor sem előnyös, ha valaki maga mögött tudja az igazságot. Azt az igazságot, amely a politikában mindig elérkezik, ám korántsem mindegy, mikor. Elérkezett a radikális antikommunista pózában tetszelgő, majd néhány évvel később az utódpárttal koalícióra lépő SZDSZ-hez; vagy a kormányzását végighazudó, a határon túli magyarokat egy kis pillanatnyi belpolitikai előnyszerzés vágyával hátba szúró szocialistákhoz is. Mintha a történelemnek mégis lenne morális érzéke. Kinek remény, kinek fenyegetés mindez.