Egy újságíró esetében mindössze nyolc százalék az esélye annak, hogy húsz éven belül robot veszi el a munkáját – ugyanakkor nem szívesen lennék egy könyvelő helyében. Az ő munkáját ugyanis 97,6 százalékos eséllyel automatizálják a nem is olyan távoli jövőben. De a jelenleg annyira biztosnak tűnő megélhetésű informatikusok sem lehetnek nyugodtak: a most még nagyon értékes szoftverfejlesztői munkák jelentős részét is átvehetik a mesterséges intelligenciák. Hogy mennyire kézzelfogható közelségbe került a robotok terjedése, jelzi, hogy már léteznek azok a kalkulátorok, amelyek segítségével kiszámolhatjuk, melyek a legveszélyeztetettebb állások. Ez utóbbiak a rutinra épülő munkák. Ugyanakkor a kreativitásra, eredetiségre vagy mások gondozására építő munkakörökben még van keresnivalója az embernek.
Mindez ma még csak játéknak tűnik, valójában nem az. Mint ahogy nem tartozik a vicc kategóriájába a Párbeszéd minapi javaslata sem az európai robotadóról. Persze a törpepárt ötlete és időzítése kissé PR-szagúnak tűnik, de a téma felvetése jogos. Magyarországon is illene már komolyabban foglalkozni a negyedik ipari forradalom jelenségével. Az eddigiek is arról szóltak, hogy jöttek az új technológiák, amelyek miatt sokan elvesztették a munkájukat. Most a robotkor van a nyakunkon: 2033-ra az amerikai munkaerőpiac 45 százalékát helyettesítik a gépek, de az Európai Unió munkahelyeinek is több mint a felét veszélyezteti az automatizáció.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a mintegy 4 millió hazai munkahelyből 350-400 ezer szűnhet meg csak a digitalizáció miatt, az ipari forradalom 4.0-nak nevezett jelenség miatt pedig a magyar munkahelyek 55 százaléka válik fölöslegessé. Hiszen a vállalkozó, ha teheti, a robotok alkalmazásában lesz érdekelt, mert nem kell utána munkabért, társadalombiztosítási járulékot fizetnie, pihenőidőt, szabadnapot adni neki. Megvalósulhat a tökéletes kizsákmányolás, ami az emberi munkaerő esetében nem lehetséges.
A kormányoknak tehát fel kell készülniük a kihívásokra, a munkanélkülivé váló emberek támogatására és átképzésére, ennek lehet egyik forrása a robotadó. A Párbeszéd úgy látja, az Európai Unió teljes területén és egységesen számított módon kellene bevezetni az új sarcot. Kár, hogy ez az ötlet egyszer már felmerült, ám az Európai Parlament az év elején elutasította a robotadó bevezetését célzó törvényjavaslatot. Most még. Csakhogy egyre többen érvelnek az új adó bevezetése mellett. Nem is akárkik. Bill Gates, a föld egyik leggazdagabb embere is úgy véli, nem lesz más választásuk a kormányoknak, mint megadóztatni azokat a vállalatokat, amelyek gépeket alkalmaznak az emberek helyett. Hiába várható ugyanis, hogy a régi munkahelyek elvesztésével párhuzamosan új munkakörök is születnek, egy ideig biztosan számolni kell a növekvő munkanélküliség problémájával.
A World Economic Forum azt jósolja, hogy már 2020-ig 5 millió munkahely szűnik meg, de csak 2,1 millió új állás teremtődik. Joggal vetődik fel a kérdés: ha az emberek egy jó részének, sőt, netán többségének nem lesz munkája, így jövedelme, megélhetése, akkor ki fogja megvenni a robotok termékeit? Arról nem is beszélve, hogy a munka nélkül maradtak elégedetlensége a politikai rendszerek stabilitását is veszélybe sodorhatja. Ezért tér vissza a gondolkodás minduntalan a robotadóhoz, amely lassíthatja a folyamatot. A befolyt összegből jutna az újraképzésekre is, amelyek révén az automatizálás miatt kieső munkaerő magasabb hozzáadott értékű munkát tud majd végezni. Vagyis a gépek végeznék a tömeges ipari termelés feladatát, az emberek pedig – ideális esetben – az igényesebb dolgokkal foglalkozhatnának.
Idehaza is teljes szakmák tűnhetnek el a süllyesztőben: drónok hordják majd ki a csomagjainkat, automaták szolgálnak ki a McDonaldsban, az önvezető autók elterjedése pedig feleslegessé teszi az emberi munkaerőt a szállításban. Ezért is kell csínján bánni a nálunk beindított tömeges átképzéssel, mert 10-20 év múlva már lehet, hogy egyáltalán nem lesz szükség a ma még hiányszakmának számító kamionsofőrökre. Ugyanez érvényes a betanított munkákra, amelyek könnyen feleslegessé válnak a járműiparban, ahová az Orbán-kormány gazdaságpolitikája eddig tízezreket terelt át.
Ha hihetünk az előrejelzéseknek, az összeszerelő üzemek megmaradnak, csak éppen emberek nem kellenek majd hozzá. Nem marad más hátra, mint az általános tudás, a műveltségi szint emelése, az oktatás és a képzés fejlesztése. Ám ez épp az ellenkezője annak, amit a magyar kormány próbált létrehozni az elmúlt évek során. A teljes foglalkoztatás hajkurászása helyett érdemesebb lenne egy olyan oktatási rendszerbe fektetni, amely felkészít ezekre a változásokra – különben munkaalapú társadalom helyett a munkanélküliek társadalmát építjük fel.
