Kire haragudjunk?

Nem nagyon lehet példát találni arra, hogy leváltották volna a felelőst, különösen, ha kellőképpen magas pozícióban ült az illető.

Néha talán már a Fidesz felső vezetőinek is kellemetlen, hogy a különböző állami szervezetek, vállalatok szervilis vezetői mennyire meg akarnak felelni a vélt vagy valós fideszes elvárásoknak, s éppen ennek köszönhetően derül fény a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) működési hibáira. Legutóbb például a Budapesti Közlekedési Központ vezetése vélte úgy, hogy hatásos lesz, ha felhívja a főváros és a kormány vezetőinek figyelmét kiváló munkájukra, s a hátba veregetés mellett talán még jutalmat is hozhat, ha a vizes világbajnokság idején robbantanak az online jegyvásárlási rendszer elindításával. A robbantás sikerült is, de nem úgy, ahogy szerették volna: a T-Systems által szállított szoftver kész katasztrófa. Egy informatika iránt érdeklődő képzettebb középiskolásnak sem jelent gondot annak feltörése.

Akik babonásak, minden bizonnyal esküsznek rá, hogy rossz volt az időzítés, hiszen július 13-án délután negyed ötkor indították a rendszert. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy az ilyen előkészítetlen döntések nem ritkák a NER-ben. Sőt, azt mondhatnánk inkább, ez az általános. Jellemzően kimarad a szakapparátus egy-egy jogszabály vagy beruházás előkészítéséből, ezért az szakszerűtlen lesz. Valamelyik vezető fejéből előpattan egy fantasztikusnak tűnő ötlet, valamelyik tanácsadó jogi formába önti, és már mehet is a képviselőhöz, aki egyéni indítványként be is nyújtja a parlamenthez, s egy hét múlva már kész is a törvény.

Jó példája az előkészítetlenségnek az online pénztárgépek bevezetése. Az ötlet jó, mert csökkentheti a feketegazdaságot, a megvalósítás viszont átgondolatlan volt, szinte havonta kellett változtatni a feltételeket és a határidőket. Józan ésszel felfoghatatlan, hogy egy olyan rendszert, amelyet más országban két év alatt vezettek be, miként akarták néhány hónap alatt elindítani hazánkban. Végül nálunk is két évbe telt, mire működőképes lett, csak a kormány, illetve egyes miniszterek váltak nevetségessé a folyamatos módosítások miatt.

Jellemző a rendszer arroganciájára, hogy az említett esetekben – és még számtalan más ügyben – el akarták tussolni a hibákat, vagy ha már semmiképpen nem lehetett elbagatellizálni azokat, akkor megmagyarázták, hogy tulajdonképpen csak az ellenzék, esetleg a sajtó rosszindulata fújta föl az ügyet. Nem nagyon lehet példát találni arra, hogy leváltották volna a felelőst, különösen, ha kellőképpen magas pozícióban ült az illető. Például a roma önkormányzatnál eltűnt több mint másfél milliárd forintért sem vonták felelősségre a szervezet vezetőjét. Sőt, Farkas Flórián továbbra is élvezi Orbán Viktor bizalmát, a hiányzó összegek nagy részét pedig pótolja a kormányzat.

Mindezek a példák jól mutatják, hogy a NER-ben annak, aki kellőképpen magas polcra tudott fölkapaszkodni, s kellőképpen szervilis, azaz gondolkodás nélkül végrehajtja a párt felső vezetésének utasításait, legyenek azok a legnagyobb sületlenségek vagy komoly szabálytalanságok is, nem nagyon van félnivalója. Ugyanakkor még az érvekkel alátámasztott kritikának sincs helye a NER-ben, jöjjön kívülről vagy belülről. Ha pedig egy rendszer képtelen elviselni a kritikát, az azt jelenti, hogy nem bízik magában, nem tartja magát elég erősnek ahhoz, hogy beismerje hibáit.

Nem tudni, meddig tudják elterelni az emberek figyelmét a rendszer hibáiról, de biztos, hogy egyre több olyan ügy van, amelynek napvilágra kerülése gyengíti a NER-t. Azt sem tudni, mikor és melyik ügy robbanthat ki a kormánypártokkal szembeni masszív ellenállást. Az internetadó esete, illetve az utána következő fél év jól megmutatta, milyen apróság miatt kerülhet egy-egy párt lejtmenetre: 2014 októbere és 2015 márciusa között drámaian esett a Fidesz népszerűsége, amikor is rátaláltak a megoldásra, a migránsozásra. A menekülők tömeges megjelenése úgy kellett a Fidesznek, mint egy falat kenyér. Hiszen ezt a kétségtelenül nemkívánatos jelenséget belpolitikai célból kihasználva, az emberek félelmét folyamatosan magas szinten tartva mindig új és új ellenséget mutatott és mutat: ma ezeket kell éppen aktuálisan gyűlölni. Ezzel nemcsak a saját híveit tartja folyamatos harckészültségben, de végletesen meg is osztja a társadalmat: mindenki hazaáruló, Soros-bérenc, brüsszelita, aki nem ért egyet a NER kinyilatkoztatásaival.

És amíg a nép az éppen eléje rajzolt ellenséget gyűlöli, a haveri cégek napról napra milliárdokkal gazdagszanak, a kétezres évek elején még lenézett egykori szocialista országok pedig sorra hagynak le bennünket. Különösen azok húznak el gyorsan mellettünk, akik az ideológiai csatározások helyett pragmatikusan gondolkodnak és politizálnak. Mi pedig elsüllyedünk az acsargás mocsarában, s mire észbe kapunk, már késő lesz. A volt szocialista osztály éltanulója valahogy a szamárpadba került. S ezért senkire nem haragudhatunk, csak magunkra.