Egy nyaram Németh Szilárddal

A mai kor gyermekénél érvek nincsenek, csupán a tagadás, a mindent negligáló cáfolat.

A napnál is világosabb, hogy Németh Szilárd rezsi- és Soros-biztos valójában nem létező személy. Habony Árpád tenyésztette ki egy szupertitkos, a budapesti Four Seasons Hotel elnöki lakosztályában működő laboratóriumban. Erre a megállapításra kellett jutnom, amikor a Fidesz-alelnök portréját szereplései alapján megrajzolni igyekvő cikk megírásába fogtam nyár elején. Igen: egy egész nyáron át küzdöttem a Németh Szilárd-fenomén megértésével, de férfiasan be kell vallanom: felsültem vele.

Jól elterveztem, hogy majd bedobom az írásban, hogy micsoda minőségbéli különbség, kérem szépen: hát itt Mikszáth Kálmánok, Falk Miksák meg Csengey Dénesek koptatták a padokat, micsoda differenciák ezek, tisztelettel! Meg hogy a jobboldal olyan debattőröket adott a hazának, akik úgy tudtak bánni a magyar nyelvvel, mint Torgyán József és a korai Orbán Viktor – vagy Navracsics és Pokorni, hogy az entellektüelvonallal is példálózzam. Mindez egyrészt teljesen felesleges vinnyogás (ez állítólag altrájt újbeszélül az ajvékolás gój megfelelője, legalább olyan lekicsinylő jelentéstartalommal), másrészt ki a fene tudja Falk Miksáról napjainkban, hogy nem csupán egy szűk utca a budapesti belvárosban, ahol mindig hülyén parkolnak az autók.

Júliusban már sejtettem, ami augusztus végére bizonyossággá vált: Németh Szilárdba beletörik a bicskám. Nevezett személy annyira abszurd, bizarr és észszerűtlen dolgokat mond rezzenéstelen fapofával, hogy minden racionális jel szerint tényleg nem létezhet. Sehol egy pislogás, sehol egy Tim Roth-i értelemben vett arcrándulás, sehol egy pinokkiói orrmeghosszabbodás. Semmi érv, csak kinyilatkoztatás. Sehol egy árnyalat, sehol egy szín, még a szürke ötven árnyalata sem. Csak a fekete és a fehér.

Nyár közepén, amikor minden politikus nyaralt (még ha mindenki földrajzi lokációjáról nem tudhattunk is, nehogy lerohanjuk őket a rajongásunkkal), akkor ez a Németh Szilárdnak nevezett mesterséges intelligencia a tévéstúdiókat járta, és szórta a sorosokat, mintha nem lenne holnap. Sokhasábos interjúkban húzta elő sokadjára is a mindent vivő migránskártyát, a nyugdíjasevő Vonát és a további ászokat. Noha e hónapok leghasználtabb közéleti szereplője volt, egy pillanatra sem bizonytalanodott el. Ő az, akinek hitét még Dwayne Johnson-i szilárdságú tényekkel sem lehetne megingatni. A jelen dolgozat tárgyát képező közember arcán nem látszik semmilyen kétely, semmilyen bizonytalanság.

Igazából semmi sem látszik azon a bizonyos ábrázaton. Ő a mai kor gyermeke, én pedig a múlté vagyok – gondoltam úgy augusztus huszadika környékén, amikor már végleg kiderült, hogy ezt a jelenséget nem érthetem meg. A mai kor gyermekénél érvek nincsenek, csupán a tagadás, a totális, mindent negligáló cáfolat. De nincs Lázár János-i kikacsintás sem. Neki tényleg küldetéstudata van, ő valóban démonokkal küzd, és igen, személy szerint a nyolcvannyolc esztendős Soros György ürített oda éjszaka a küszöbére.

Augusztus végén már azt hittem, edzett vagyok szilárdilag, és bár írás nem lesz, ismerem őt testestül-lelkestül, semmilyen meglepetést nem tud nekem okozni. Ekkor már túl voltunk az Indexszel lefolytatott szájbirkózásán, amely a „Tusnádfürdőn semmilyen erőszak nem történt – önök végighazudnak mindent” kijelentésben csúcsosodott ki. Réges-régen hozzáedződtem már az újságíróknak szóló „az önök gazdái”-hoz, nem tikkeltem amiatt sem, amikor a Forma–1 és a Sziget Fesztivál között félidőben kiderült, hogy Szilárd azoknak az útjában áll, akik „elrontották az életüket”. (A közmédia legnagyobb bűne nem a hírhamisítás vagy egyéb, a liberális szalonok által a fejükre olvasott vétek, hanem az, hogy nem engedték Németh Szilárdnak kifejteni ezt az elméletet.)

Már a tanévnyitóra készülvén jött a feketelevesbe mártott kegyelemdöfés, a Magyar Hírlap Németh Szilárd-nagyinterjúja. Hősünk ebben egy utolsó támadást indít olvasói agysejtjei ellen, mintegy tálcán átnyújtva munkásságának esszenciáját. Az elején jönnek bemelegítésként a mindenki hazudik, csak mi nem, a minden jó nekünk köszönhető, minden rossz a többieknek, a Soros-média, a Soros-terv, a Soros-ügynökök, a nemzetközi pénzügyi körök, a bankok, a multik, az energiaszolgáltatók, a békaemberek és a provokátorok. Ezek meg sem kottyannak egy olyan gyakorlott szilárdológusnak, aki, mint én, végigcsinálta a nyarat ezzel a Mesterséges Intelligenciával. Ám ami ezután következett, arra senki nem lehetett felkészülve. Én sem.

Németh Szilárd szerint például Dúró Dóra, a „nyolc osztályt nem végzettek ne szavazhassanak” ötlet bedobója azért viselkedik olyan megalázóan egyes társadalmi csoportokkal, mert „Vona Gábor mellett ül a parlamentben, volt kitől tanulnia”. A következő bekezdésben jön a java, amikor még mindig a Jobbik-vonalon maradva a nyugdíjasgate-et elemzi kérdezőjével. Emez megjegyzi, hogy Vona azzal kezdte ominózus bejegyzését, hogy a „félreértések elkerülése végett akinek nem inge az alábbi bejegyzés, az ne vegye magára”. Németh alelnök válasza bombabiztos: „Vona szavait nem kell magyarázgatni, Vonát nem lehet mentegetni, teljesen egyértelmű, mit akart mondani. Az emberek erről tudnak és elborzadva beszélnek róla. Elég, ha valaki kimegy a piacra, ott ezt megtapasztalhatja.”

Értik, aki mélyebb összefüggéseket kíván az igényesség szándékával mélyrehatóan elemezni, az – mi mást csináljon – menjen ki a piacra. A képviselő úr szerint ugyan „minden [gazdasági] mutató rendben van” az országban, ám a galád brüsszeli bürokraták miatt nem fejlesztheti a kórházakat a kormányunk: „A vidéki egészségügyi intézményekre jelentős mértékű európai uniós forrást lehetett költeni, ugyanakkor a fővárosban már ezt nem támogatták a brüsszeli bürokraták.” Amellett, hogy a „brüsszeli bürokraták” mi, magyarok is vagyunk, hiszen míg Moszkva esetében valóban a szovjetek döntöttek a fejünk fölött, addig az Európai Unióban ott ülnek minden testületben a delegáltjaink (például Orbán Viktor az Európai Tanácsban), egy vezető politikus (már ha létező személy volna, és nem egy android) tudja, hogy mivel Magyarország központi régiójának fejlettsége meghaladja az EU átlagát, ezért az ilyen régiókba nem jutnak fejlesztési források.

Ezt olvasva már biztos volt Németh alelnök felettem aratott diadala. Magzatpózban nyüszítettem a szőnyegen, ám minden hüvelykujj lefelé mutatott, így az apokalipszis rezsilovasa bevihette az utolsó ütést: „Az ellenzék már kitalálja Soros György gondolatait, és úgy működik, mint a kis Soros Györgyök.”

„Kis Soros Györgyök, kis Soros Györgyök, kis Soros Györgyök” – sikoltoztam, amikor az első falevél lehullott az ablakom előtt búslakodó fáról.

A szerző filmes szakember, közíró