Néhány évvel ezelőtt ment a mozikban A bűn éjszakája című horror, amely a fiktív közeljövőben játszódik. Az alkotás azóta két folytatást ért meg, jövőre pedig terveznek egy negyedik részt, egy előzményfilmet, mi több, tervbe van véve egy tévésorozat is. A film egyszerű tucat-hollywoodi alkotás. Alapötlete, hogy a nem túl távoli jövő Amerikájában évente egy napon mindenféle bűncselekmény megengedett az állampolgároknak, ekkor az állam nem érvényesíti erőszak-monopóliumát, átengedi azt a polgároknak. Ahogy sejteni lehet, ebben a bizonyos huszonnégy órában elszabadulnak az indulatok, a kormány és erőszakszervezetei félrenézése mellett mindenki megpróbálja megtorolni sérelmeit, vagy éppen bosszút állni az aktuálisan gyűlölni hivatott csoporton. Abból, hogy egy nagy amerikai filmstúdiónál négy mozifilmes folytatást ér a sztori, látszik: nem csak a nyugati világban – és Magyarországon – van igény a gondolattal eljátszani, amely a film alapötletét adja. Hogy mennyire előremutató, mennyire progresszív országban élünk, arra nagyszerű példa, hogy pár évvel a film megjelenése után a magyar állam miniszterelnöke gyakorlatilag megvalósítja egy hollywoodi film cselekményét a valóság utáni magyar valóságban.
Igen: arra gondolok, hogy Magyarország miniszterelnöke szerint nemcsak, hogy szemet lehet hunyni az Őcsényben néhány héttel ezelőtt történtek felett, a kormány feje egyenesen helyeselte a falu lakosságának a menekült gyerekek nyaraltatása kapcsán tett válaszreakcióit, és azt is, hogy a teljesen jogszerűen eljáró panziótulajdonos értékeit mások megrongálhassák. A magyar miniszterelnök szerint ez így rendben van. Abban sem talált semmi kivetnivalót Orbán Viktor, hogy a magyar állam hivatalos oltalma alatt álló menekülteket mások fizikai megsemmisítéssel fenyegetik meg. Őcsény faluban ez történt, és bár azóta eltelt némi idő, nehéz lenne elfelejteni az esetet. Hogy a menekülteket néhány napra befogadni tervező panziós autójára téglát dobtak, az is elképesztő, ám ennél is vérfagyasztóbb volt látni-hallani a tévéstábok által rögzített falugyűlést, amelyen a rasszista kommentelők legembertelenebb, leggyűlölködőbb hozzászólásait láthattuk megelevenedni.
Megdöbbentő, hogy a tankönyvi esetek milyen könnyen és egyszerűen működnek a valóságban. Az tudniillik, hogy Őcsényben – és vélhetőleg az ország többi hasonló településén is – a kilátástalanság és a propaganda gyilkos elegyet alkotva pusztít, és megdöbbentő erejű gyűlöletté válik, előre látható volt, de mégis vérfagyasztó, amikor a szemünk előtt megvalósul. Természetesen áldozatok az őcsényiek is. Áldozatai annak a gyomorforgató gépezetnek, amely lelkük Mariana-árkaiba hatolva tudományos módszerekkel hozta elő a legsötétebb énjüket.
Csak nézzék meg (vagy nézzék újra) az Oliver Hirschbiegel által rendezett A kísérlet című filmet, és meg fogják érteni, hogy mennyire sebezhetők vagyunk a gyűlölet által. Hogy mennyire könnyen férkőzik be az elménkbe a gyűlölet nevű betegség. Korábban is tapasztalható volt hasonló: 2013-ban Szilvásváradon akadályozta meg a helyi képviselő-testület, hogy fogyatékkal élők intézménye költözzön a településre. A fogyatékkal élő emberekre olyan kijelentéseket tettek a képviselők, hogy „nem szép látványt” nyújtanak. 2014-ben aztán Tolna megye névadó települése szabott gátat egy gyermekotthon befogadásának. „Ha kell, téglánként bontjuk le a házat, amibe költöznének” – nyilatkozta egy helyi lakos az egyik őt megszólaltató újságnak.
De miniszterelnökünk lelkében az Őcsénnyel kapcsolatos megnyilatkozása alkalmával még mindig megszólalhatott volna egy kis hang, egy belső tanú, amely azt mondja, itt azért mégiscsak átlépünk egy határt. Itt azért mégiscsak gyerekekről van szó. Itt azért mégiscsak téglával dobálóztak az emberek. Ezért ezúttal mégsem Árpira hallgatok, hanem a lelkiismeretemre. Ezért bár úgy fogalmazok, hogy politikai károm ne származzon belőle, de igyekszem lenyugtatni az embereket, konszolidálni a helyzetet. Aztán, ha majd elült a vihar, kezdhetjük újra tövig nyomni a gázt. Nem így történt. Nem tudjuk, hogy voltak-e kételyei a miniszterelnöknek, és csak elnyomta a belső kis hangot, vagy már eljutott oda, hogy ez meg sem szólal benne. Mindenesetre azt nyilatkozta, hogy „semmi kivetnivalót” nem talált az erőszakos fellépésben, és „nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” a Tolna megyei falu lakói.
Hol vagyunk már 1988. június 16. Orbán Viktorától, aki a Batthyány-örökmécsesnél a saját testével védte a Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulóján beszédet mondani igyekvő Tamás Gáspár Miklóst? Sejteni lehet, hogy már akkor sem értettek egyet sok dologban az azóta marxistává lett filozófussal, mégis: az emberi élet és épség védelme akkor még első számú parancs volt a ma a keresztény-polgári értékeket valóban vallók számára elfogadhatatlanul viselkedő Orbán Viktor számára. A konzervatív értelmiségnek egyértelmű üzenetet kellene küldenie a miniszterelnöknek: az emberi élet védelme mindent felülíró parancs, az erőszak pedig nem fogadható el az európai, különösen nem a keresztény kultúrában, és ebből az értékrendből pedig nem lehet engedni.
Gyakorta olvashatjuk a médiában, hogy emez vagy amaz a közéleti esemény most aztán tényleg olyan határ-, limes- és Rubicon-átlépés, amely korábban elképzelhetetlen volt. Ezek a megállapítások az esetek többségében nem állják meg a helyüket. Őcsény kapcsán azonban egyrészt valóban túlléptünk egy pontot, ahonnan nehéz visszatérnünk, másrészt a miniszterelnök kommentárjának meg kellene adnia az utolsó lökést a polgári-keresztény értelmiségnek, hogy kihátrálva a jelenlegi kormánypártok mögül, megvonja morális támogatását. E kormánypártok persze már réges-régen eldöntötték, hogy nélkülünk, a polgári és keresztény elveket vallók nélkül is menni fog a szekér. Hiszen az írástudókkal inkább csak vesződség van, állandóan a lelkiismereti kérdésekkel jönnek, és kevesebb politikai hasznot hoznak, mint amennyi gondot okoznak.
Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött a folyamat, amikor a kudarcos és igazságtalan 2002-es kormányrúdelvesztés okait elemezve a Fideszben arra jutottak, hogy „Kádár János győzött”, és a továbbiakban a Kádár-korszak kisemberei számára kell politizálni. Ez volt az első mozzanat a hosszú folyamatban, aminek szükségszerűen el kellett vezetnie odáig, hogy a konzervatív értelmiség észrevegye, végre önmagának is bevallja, hogy a kapcsolatból a korábbi politikai vezetői már rég kiléptek. Csupán a menyasszony nem tudott róla, mindenki más a környezetében már igen. Pedig a képünkbe is vágták néhány évvel ezelőtt, hogy az a polgári Magyarország, amelyben annyira hittünk, csak politikai termék volt. Ha nem lett volna akkora a szerelem, a vak is láthatta volna: a Fidesz már rég nem nekik, nekünk politizál.
Idáig jutottunk onnan, hogy Orbán első ciklusa idején még a Fidesz szavazótáborában volt a legtöbb értelmiségi. Annak, hogy a miniszterelnök nyíltan az erőszakot elkövetők oldalára áll, minden, a hazájáért felelős konzervatív értelmiséginek korszakhatárt kellene jelentenie. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy kik azok, akik a gyűlölet elszenvedői: magyarok, pirézek vagy oltalmazotti státusú menekültek. Szemmel látható, hogy a migránskérdés is politikai termék csupán. Bármelyik társadalmi csoport lehet a gyűlöletgyárak következő célpontja.
A szerző filmes szakember, közíró
