Egy diktátor végnapjai

A talpnyalók egyre jobban istenítették Robert Mugabét, aki el is várta ezt az istenítést.

Bár a rezsim a hidegháborús légkörben igyekezett a Nyugat „bástyájának” feltüntetni magát, évtizedekkel a gyarmatbirodalmak felbomlása után nem lehetett esélye. 1980-ban brit közvetítéssel Rhodesia – immár Zimbabwe néven – olyan független ország lett, ahol végre a fekete többség is polgári jogokat kapott. Az új ország miniszterelnökeként Robert Mugabe kezdetben nagylelkű gesztusokat tett egykori elnyomóinak, akik messze számarányuk fölött kerültek be a parlamentbe, sőt az első kormányba is.

Innentől kezdve azonban előbb lassan, majd gyorsuló ütemben minden szétrohadt. Mugabe egy idő után megunta a miniszterelnökséget, és elnökké választatta magát. Megkezdte az egypártrendszer kiépítését, igyekezett korlátozni a megmaradt ellenzék működését. Nagy összegekkel jutalmazta hozzá hű híveit, akik hivalkodó, újgazdag módon utánozták a fehérek egykori életstílusát. A feketék többsége egyre szegényebb lett, amire válaszul Mugabe elkezdte kisajátítani és hívei között szétosztani a fehér telepesek földjeit. Egy értelmes és átgondolt földreform jogos lett volna. De a politikai kampányként levezényelt „igazságtétel” során a pártalapon kinevezett új gazdák csak lerabolni tudták a földet. Erre kitört az éhínség, amiért a rezsim a Nyugatot vádolta, amely úgymond „ellensége” a zimbabwei nemzetnek. Egyre több fekete fordult szembe a rezsimmel, miközben Mugabe mind több ellenfelét vádolta meg „árulással”. Az utolsó választásokon már csak nyilvánvaló csalással tudta megőrizni kétharmados többségét a parlamentben, de ez sem akadályozta meg abban, hogy harminchét évnyi uralom után ismét bejelentkezzen a következő elnökválasztásra. A múlt heti puccs feltehetően ebben akadályozta meg.

Robert Mugabe nem gonosz diktátornak született. Szegénysorból feltörekvő, okos ifjú volt, aki egy igazságtalan rendszer elleni harcban vált vezetővé. A korlátlan teljhatalom rontotta meg, a talpnyalók szűk köre, amely egy idő után jobban elnyomta és kizsákmányolta a fekete többséget, mint hajdan a fehérek. Közben istenítették Mugabét, aki egyre jobban el is várta az istenítést, jól példázva a néhai Lord Acton bölcs mondását. „A hatalom korrumpál. Az abszolút hatalom abszolút korrumpál.”

A nyugati demokráciáknak is biztos vannak hibáik. De van egy óriási előnyük is. Idővel minden kormány és vezető békés úton leváltható bennük. Így nemcsak a társadalom menekül meg a diktátoroktól, de a tehetséges politikusok is attól, hogy gyűlölt diktátorrá torzuljanak.