Fontos beszédet tartott Lázár János kancelláriaminiszter a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének gazdasági csúcstalálkozóján. A jelenlévők nagyjából azt hallhatták, amit hallani akartak, de ez nem meglepő, lévén, a választási kampány már tart. Az elhangzottak közül a miniszter által 2018-ra beígért közalkalmazotti létszámcsökkentéssel, illetve a munkaerőhiánnyal foglalkoznék.
Az ígéret hitelességét némileg aláássa, hogy egyfelől a Fidesz-kormány és személyesen Lázár János sokadszor veti fel ezt, és eddig saját bevallásuk szerint sem sikerült lépniük. Éppen ellenkezőleg. Másfelől a miniszter a közelmúltban azt sejtette: visszavonul a „nagypolitikától”, és a választás után inkább szűkebb pátriája érdekében kíván dolgozni, mezei országgyűlési képviselőként.
Az elbocsátandó közalkalmazottak Lázár szerint enyhíthetik a kialakult munkaerőhiányt, ami azonban mint jelenség nem egyformán mutatkozik az ország különféle régióiban. A miniszter jól látja: hazánk hátrányos helyzetű területein változatlanul gond a munkalehetőség hiánya, ami az itt fekvő települések élhetőségét is nagymértékben rontja. Ez nem új keletű, hanem – történelmi távlatokba nem belemenve – az elmúlt nyolc évben folyamatosan fennálló állapot, aminek javítására a kormány mondhatni semmit sem tett. Sőt inkább rontott a helyzeten az önkormányzati források elvonásával, miközben a kötelezően végrehajtandó feladatokat alulfinanszírozza a központi költségvetés. Erről a tényről bármelyik településvezető órákon át tudna előadásokat tartani, amit Lázár János Hódmezővásárhely volt polgármestereként vélhetőleg pontosan értene.
A hátrányos helyzetű régiók és települések felzárkóztatása a kormány horizontja alatt találtatik. Az elavulófélben lévő aktuális iparfejlesztési koncepció értelemszerűen nem realizálhat konkrét befektetéseket ilyen helyeken. Az Orbán-kormány túlközpontosított, az autonómiát, a helyi döntési kompetenciákat következetesen üldöző működési rendje eleve alkalmatlan arra, hogy kis létszámú közösségek helyi gondjaira megoldási javaslatokat kínáljon. Ennek eredményeképpen nincs orvos, védőnő, tanár, óvónő, posta, gyógyszertár Borsod, Nógrád, Szabolcs, Tolna vagy Somogy megye falvaiban. Óriási szükség lenne a helyiekkel folytatott eszmecserére és annak vizsgálatára, miért működik jól például Cserdi vagy Komlóska. A kormány azonban a helyieket – nem csupán a polgármestereket – egyszerűen nem tekinti partnernek, ha olyan településen élnek, amely kiesik a látókörükből.
A nem létező vidékfejlesztési koncepció a modern magyar közigazgatás egyik legnagyobb hiányossága. A hiányt létesítményavatásokkal kendőzik el. Ez az uralkodó-alattvaló viszonyt tökéletesen megtestesítő, pusztító hagyomány, amelynek ápolását minden politikus – pártállástól függetlenül – kötelezőnek érzi, elborzasztó. Minél nagyobb az avatandó létesítmény, annál fontosabb vezetőt lehet rá meghívni. Egy kis lélekszámú faluban erre nincs lehetőség. Ebből egyenesen következik, hogy vannak fontos és nem fontos települések.
Orbán Viktor mikor járt Ózdon? Vagy mondjuk az Ormánságban? Esetleg Nógrád megyében? A magyar modellben sajnos ettől függhet egy falu jövője.
A hátrányos helyzetű településekre immár nem kis és nagy ipari beruházásokat, befektetőket kell vinni. Ezeket a megvalósíthatatlan, gyakran szajkózott hívószavakat meghaladta az idő. A cél az értékteremtő, és nem a közmunka eljuttatása az adott helyre. Ha az amerikai cégek könyvelése Indiában zajlik, akkor ezt miért nem lehet Magyarországon belül megtenni? Egy budapesti vállalat miért nem tud egy ormánsági könyvelőt alkalmazni úgy, hogy az anyagok interneten jönnek-mennek?
Nem azért, mert nincs internet. Ahol nincs, ott a kormány szándékai szerint hamarosan lesz. Könyvelő nincs. Mert ha ott is született, elmenekül, a fentebb részletezett okokból. Pedig akár vissza is térhetne a szülőfalujába tanulmányai elvégzése után. Dolgozhatna otthonról, akár alkalmazottként, akár vállalkozóként. A modern vállalati adminisztráció nagy része nincs az adott cég szék- vagy telephelyéhez kötve. Csak ez az egy megoldás munkahelyek tízezreit vinné el a kis falvakba. Már ha van a közelben minden, ami a napi életvitelhez szükséges.
A regionális munkanélküliség akkor nem termelődik újra, ha a fiatalok tanulmányaik befejezése után nem érzik szükségét a távozásnak. Ehhez kellene a fent említett koncepció kormányzati támogatása. De ez csak egy része a vidékfejlesztésnek. Amit egyébként sürgősen ki kellene venni a – mindenre – teljesen alkalmatlan földművelésügyi tárca alól. Nem kell hozzá önálló minisztérium. A megfogalmazandó feladatokat szét lehet osztani. A humánerőforrás-igény a megvalósítás során minimális. Annál több kell empátiából.
