Mátyás király korcsolyával

A románok és a magyarok a múlt és a jövő közé szorulva élnek most Kolozsváron.

Pár napja úgy éreztem magam, mintha időutazáson vennék részt a rendszerváltás-kori Kolozsváron. A helyi – fekete-fehér nyomású – napilap címlapján az virított: „Megrongálták a Mátyás király szoborcsoportot”, a baráti társaságban elköltött vacsorán pedig arról beszélgettünk, hogyan kötöttek bele egy boltban néhány fiatalba azért, mert magyarul beszéltek egymás között. Ráadásul másnap megnéztem a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Kalucsnit – és a nyolcvanas években játszódó erdélyi magyar értelmiségi család drámájával teljes lett az illúzió.

Ha sorra vesszük a dolgokat, a főtér ékességének számító szoborcsoport egyik mellékalakjának (a szakemberek szerint Szapolyai István nádort ábrázolja) sarkantyúját letörték, Mátyás királyét meggörbítették. A másik történetben egy színész érintett: Imecs-Magdó Levente egy átsörözött péntek este után tért be barátaival egy éjjel-nappaliba, ahol egy ittas férfi kérdezte tőlük, miért beszélnek magyarul Romániában. Dulakodásig fajult a dolog, majd a támadók a bolt előtt szájon vágták a színészt. Dragomán György Kalucsni című drámájában is van agresszió, ráadásul sokféle: Veress elvtárs, a Securitate helyi potentátja csak azután adja meg a kivándorlási engedélyt az értelmiségi családnak, hogy cserébe megkapta a tizenhat éves lány ártatlanságát. Nyomasztó darab, sok házkutatással az üvegfal mögé pakolt tömbházlakásban, ahol az egyetlen valós idejű tárgy Dragomán legutóbbi regénye, a Máglya. Mire a szekrény tetejére pakolt banán megérne, össze is omlik az egy fedél alatt élő három generáció élete.

Az időutazós élmény azért is volt furcsa, mert közben Kolozsváron megváltozott, XXI. századi lett a díszlet. Fapados járattal negyvenöt perc alatt érhetünk oda Budapestről a vasútnál is olcsóbban, és a városban hasít a sharing economy. Tökéletes lakást lehet foglalni úgy, hogy a tulajdonos nő jó angolsággal csicsergi el: öt lakást üzemeltet hasonló módon a vadonatúj épületben. Jó éttermek vannak (én az unitárius templommal szemben idén nyáron nyílt helyet, az 1568 bisztrót ajánlom), és még jobb kocsmák, így ideális célpont a város egy hétvégi kiruccanásra. Ráadásul minden napra jut magyar esemény is, és a plázázástól a magaskultúrát jelentő operáig bármilyen felmerülő igényre van értelmezhető válasz. A kincses város egyszerűen jó hely lett az utóbbi években. Aki utoljára Gheorghe Funar polgármesterkedése idején – vagy korábban – járt ott, rá sem ismerne. Bár a fiatalok egy része innen is elment (nem véletlen, hogy az Avram Iancu román felkelőről elnevezett nemzetközi repülőtér az ország második legnagyobb légikikötője, két és fél milliós becsült forgalommal), de aki maradt, az informatikusként például akár kétezer eurót is kereshet havonta. Van tőke, ez látszik is – és ahol megjelenik a pénz, ott általában nem lesz olyan fontos az etnikum. Ha magyarul nem boldogulunk is minden boltban, angolul értenek – a késő őszi napsütésben pumpkin spice lattét kortyolgatva nem a nemzethalál jut az eszünkbe.

De hogy ne legyen idilli a helyzet, arról sokan gondoskodnak. A legújabb botrány akkor pattant ki, amikor a Mátyás szoborcsoport körül munkások kezdtek szorgoskodni. Hamar kiderült, hogy korcsolyapálya épül. Egy júliusi önkormányzati döntéssel (amelyet egyébként a magyar képviselők is megszavaztak) egy új vállalkozót bíztak meg öt évre a főtéri karácsonyi vásár lebonyolításával, és a cég a tér keleti feléből átköltöztette a leendő korcsolyapályát a szobor köré. November 24-én nyílik a 801 négyzetméteres jégfelület (és persze a vásár 85 faházikója a szokásos karácsonyi árukínálattal), de a magyarok sérelmezik, hogy politikai-társadalmi egyeztetés nélkül döntöttek a szimbólum „bekerítéséről”.

Európa más városaiban is van példa arra, hogy köztéri szobor köré épül télen ideiglenes korcsolyapálya. A helyi románok Facebook-oldalain egy kölni fotó kering, ahol III. Frigyes Vilmos porosz király lovas szobra körül csúszkálnak a boldog fiatalok. Azt mondják, a magyarok lehetnének kicsit nagyvonalúbbak, nem kellene ellenük szóló támadást látni minden változásban. Magyar oldalról azzal érvelnek, hogy Kölnben nem övezi a műemlékeket olyan nemzetek közötti feszültség, mint Kolozsváron. Sokan vannak, akiknek rögtön eszükbe jutott Funar polgármester főtéri ásatási mániája. Volt ugyanis egy időszak a kilencvenes években, amikor a magyarok élőlánccal védték a szobrot, de még öt éve is előfordult, hogy román fiatalok obszcén, magyarellenes feliratokat fújtak a talapzatra. Igaz, a magyar közösség is megosztott – akadnak, akik azt gondolták, Mátyásnak nem lesz semmi baja attól, hogy több ezer fiatal fog korcsolyázni körülötte egy-két hónapig.

Itt tartunk most: románok és magyarok – túszként a múlt és a jövő közé szorulva.