Donald Trump néha tényleg úgy viselkedik a diplomáciában, mint elefánt a porcelánboltban. No nem az esetlensége miatt. Az amerikai elnök nagyon is tudja, mit csinál. Inkább a pusztítóereje miatt. Ha egyszer megindul, nem nézi, ki kerül ormótlan talpai alá. És ugyan ki állítaná meg az elefántot? Zoológiai ismereteim hiányosak ugyan, de még A dzsungel könyvéből is az rémlik, hogy ezzel se tigris, se kígyó – se medve, se sárkány, se teve – nem próbálkozna.
Amikor két héttel ezelőtt Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és a nagykövetség átköltöztetése mellett döntött – mint valami szentségtörő hollywoodi filmben –, ő lett a rosszfiú, aki szembeszáll az egész világgal. Nem először csinál ilyet, már a párizsi klímaegyezményből való kilépéssel is fityiszt mutatott mindenkinek. Csak azzal még nem lépett senki tyúkszemére, legfeljebb önmagát járatta le. Jeruzsálemmel viszont feladta a leckét. Most kellene hogy jöjjenek a megmentők. Ám azóta az is kiderült, hogy a világ legerősebb hatalmának vezetője útjába nem áll senki. Ki vetemedne ilyesmire, hogyan és minek? Az Európai Unió minden csalóka remény ellenére béna kacsa a világpolitika formálásában. A magyar ellenvetésnek betudhatóan most sem volt képes még egy elítélő állásfoglalásra sem. Oroszország és Kína helyezkedik, de azért nem Jeruzsálem kérdése miatt fognak újabb frontot nyitni, hiszen ez nem érdekük, és eszközük sincs hozzá. Ahogy az várható volt, hiába szavazták le elsöprő többséggel hétfőn, az ENSZ Biztonsági Tanácsában, az Egyesült Államok élt vétójogával, így a közgyűlés elé kerül az ügy. Borítékolható, hogy a drága, ám erőtlen világszervezetre egyébként is morcosan tekintő Donald Trump nem emiatt tördeli a kezét.
Ott lenne még az iszlám világ, amely lángokat és elszabadult poklot vizionált, ebből – ne adj’ isten – hosszabb távon akár még lehet is valami. Politikai szinten azonban egyelőre csak egy harmatos ejnye-bejnyére futotta a 22 tagú Arab Ligától, és egy valamivel karcosabb kiállásra az 57 tagú Iszlám Együttműködési Szervezettől. Ezek sem annyira Amerika ellen, mint inkább Palesztina mellett történtek. A „harcot” nem is mindig az arabok vezetik. Az Egyesült Államok fő szövetségesei, Szaúd-Arábia és Jordánia lefutják ugyan a kötelező köröket, de a piszkos munka az egyébként NATO-tag Törökországra marad. Miközben Izraelt terrorista államnak nevezte – korábban az Európai Uniót nácizta le –, arra azért Recep Tayyip Erdogan török elnök is figyelt, nehogy túl erősen húzgálja Donald Trump bajszát. Hogy valójában a palesztinok sorsa lett-e érdektelen; az amerikai segélyek és érdekek kötik őket béklyóba; félnek; vagy tényleg csak ennyire képesek; esetleg mind egyszerre – mindegy is.
A teszten az iszlám világ is elbukott, és csak saját tehetetlenségét és gyengeségét bizonyította. De miért baj ez egyáltalán? Hiszen Donald Trump csak kimondta az igazságot, szembenézett a realitásokkal! Ha nem teszi, talán kevésbé áll majd szilárd alapokon Jeruzsálemben az izraeli parlament, a kneszet? Talán ettől halottabb lesz az egyébként is befagyott békefolyamat? Ezeket kérdezik sokan. Van is igazságuk. Most legalább történt valami, ami lendületbe hozhatja az eseményeket. Csakhogy az amerikai elnök nem is feltétlenül akkor hibázott, amikor elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Hanem akkor, amikor ezt ingyen adta. Kérhette volna érte az illegális telepek építésének befagyasztását, vagy a tárgyalások újjáélesztését, de nem tette. Sajtóértesülések szerint az elnök csapata keményen dolgozik ugyan egy béketerven, és megkérik majd a szívességek árát, de ehhez még a palesztinokat is vissza kellene csábítani az asztalhoz. Márpedig jelen állás szerint a kalkulációkba máris hiba csúszott: Mike Pence amerikai alelnök másodjára halasztotta későbbre hivatalos közel-keleti útját. Hivatalosan az adóreform miatt, de nem hivatalosan azért, mert úgysem áll vele szóba senki. Túlságosan persze a palesztinok sem feszíthetik a húrt, ha nem akarják, hogy az amerikai pénzcsapok elzáródjanak.
Donald Trump döntése korántsem csak Izraelről és Palesztináról szól. A diplomácia gyakran tényleg olyan, mint a törékeny porcelán, amelyet az igazság darabjaira zúzhat. Ha az amerikai elnök tényleg a realitásokra kíváncsi, akkor alaposabban is szétnézhetne a világban. Mondjuk ki az igazságot, hogy már Oroszország része a Krím félsziget? Keressem a térképen az Észak-ciprusi Török Köztársaságot? Mi a helyzet Tajvannal? Az nem bántja az elnök úr igazságérzetét? A hasonlóan kényes konfliktusokat még hosszan lehetne sorolni, ám Donald Trump, nyilván nem véletlenül, a jeruzsálemi status quót bolygatta meg. Ha nem is ész nélkül, de erőből. Mert megteheti. A világ maradéka meg megjegyezheti: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.
