Szeretném felhívni a kormány tagjainak, a kormánypárt meghatározó személyiségeinek és a kormánypárti törvényhozóknak a nagybecsű figyelmét egy érdekes dokumentumra. Amíg készült, addig az alkotmány munkacímet viselte, ám 2011. április 25-től, amikor elnyerte végső, a miniszterelnök szavaival élve: „kőbe vésett”, azóta csak néhányszor átfazonírozott formáját, a Magyarország Alaptörvénye elnevezést kapta, amely állítólag inkább kifejezi lényegét, mint az irodalmias hangzású alkotmány. Persze, tudom jól, hogy a fent említett társulat találta ki, írta le és szavazta meg a jeles szöveget, ennek ellenére bátorkodom a becses figyelmükbe ajánlani, ugyanis egy mű megalkotásában való aktív részvétel nem lehet indok arra, hogy a művet ne ismerjék. Mert hazánk felkent irányítói zavarba ejtő tudatlanságról tesznek tanúbizonyságot alaptörvény témában. Megjegyzem, ez a tudatlanság kifejezetten jóindulatú feltételezés részemről, mert olykor bizony az is felrémlik bennem, hogy ezek az elkötelezetten jobboldali, konzervatív, nemzeti, keresztény és polgári politikusok úgy gondolhatják, rájuk nem vonatkozik Magyarország Alaptörvénye, jobban mondva, csak annyiban, hogy másokkal betartassák, de nekik nem kötelező betartaniuk. Mindenesetre választott és kontraszelektált vezetőink gyakran hivatkoznak az alaptörvényre, míg azokat, akik számon kérik rajtuk annak betartását, lehordják mindenféle jogi analfabétának. Ez azonban a legkevésbé sem jelenti azt, hogy döntéseikben következetesen az alaptörvény előírásait érvényesítenék. Ám tisztességes demokratáknak soha, még véletlenül sem jutna eszükbe, hogy áthágják az alaptörvény – ráadásul a saját maguk által kreált szöveg – szabta korlátokat, így maradjunk annál a jóindulatú feltételezésnél, hogy hét esztendő alatt, még a tényleges szerzők is meg-megfeledkeznek az irományaikról, ezért pusztán az ismeretek hiánya, szimpla feledékenység okozza népünk hivatott irányítóinak alaptörvény-ellenes megnyilvánulásait. Hét esztendő valóban hosszú idő, hiszen a legtöbb miniszterelnök röpke két órával a megválasztása után elfelejti a választási ígéreteit. Ám ne csak általánosságokban beszéljünk, támasszuk meg konkrét tényekkel is állításainkat.
Az utóbbi hetekben nagy publicitást kapott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hirtelen támadt bírságoló hajlama. Az ÁSZ, amelynek az a feladata, hogy ellenőrizze a központi költségvetés végrehajtását, az államháztartás gazdálkodását, az államháztartásból származó források felhasználását és a nemzeti vagyon kezelését, kisebb-nagyobb pénzbüntetést rótt ki több ellenzéki pártra. Ehhez törvény adta joga van, csakhogy az efféle pénzbehajtásnak is megvannak a szabályai. Üssük fel az alaptörvény Szabadság és felelősség című fejezetének XXVIII. cikkét, annak első pontja kimondja: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és a kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” Ugyanezen cikk 7. pontja azt rögzíti: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekeit sérti.” Ehhez képest a központi költségvetés végrehajtását ellenőrizni hivatott ÁSZ büntetőeljárásából csak az ítélet volt nyilvános, de az is csak részben: az indoklást már nem közölték. Ráadásul az ÁSZ ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs. Három csel lehetséges: vagy hatályon kívül helyezték az alaptörvényt, vagy akik az ítéletet hozták, nem ismerik azt, esetleg tudatosan hagyták figyelmen kívül. A jogtiprást az sem menti, hogy a fizetési határidőt későbbre tolták és részletfizetési kedvezményt adtak. A törvényeket be kell tartani, szól a miniszteri verdikt. Ez bizony igaz. Csakhogy elsősorban az államhatalomnak kell törvénykövető magatartást tanúsítania, mert ez a jogállamiság alapja.
