Propagandasajtója szereti a magyar miniszterelnököt Európa erős embereként láttatni, aki belpolitikai lehetőségein-határain túl is alakítja a kontinens gondolkodását. Ennek esélyét Orbán Viktor 2015 elejétől látta elérkezni. A Charlie Hebdo elleni terrortámadás idején szembement a legtöbb európai állam- és kormányfővel. Nem pusztán a tettet ítélte el, hanem a bevándorlás egészét, amely szerinte e gyilkosságokhoz elvezetett. A bevándorlás nem akkor lett először vitatéma, Nyugat-Európa országaiban a kilencvenes évek elejétől jelen van. Az osztrák Jörg Haider, az olasz Umberto Bossi, a holland Pim Fortuyn, a dán Pia Merete Kjaersgaard jelentős választási sikereket ért el bevándorláskritikával. A német kereszténydemokrata Roland Koch – nem épp szélsőjobbos figuraként – hesseni kormányfői székét nyíltan törökellenes kampánnyal tudta megszerezni 1999-ben.
2015 elején Orbán Viktor valóban ügyes-merész döntéssel arra érzett rá, hogy a kérdés immár nemcsak Nyugat-, hanem Közép- és Kelet-Európában is meglovagolható lesz. A miniszterelnök és a Fidesz – ellentétben provinciális balliberálisainkkal – figyeli és érti a nyugat-európai politikai-szellemi folyamatokat. Noha a közép- és kelet-európai tagállamokban gyakorlatilag nem élnek bevándorlók – pláne muzulmánok –, és a migrációnak sem célállomása a régió, Orbán Viktor meglátta a téma belpolitikai használhatóságának lehetőségét. Elvégre: a legjobb ellenség a láthatatlan vagy nem is létező ellenség. A végtelenségig folytatható ellene a harc. A miniszterelnök olyan brutális méretekben kezdte tolni Magyarországon az idegenellenes kampányt, amitől azelőtt a nyugati szélsőjobb is visszahőkölt volna. Így lett hirtelen a magyar kormányfő ennek a szélsőjobbos univerzumnak a hőse: Marine Le Pentől Geert Wildersen át Heinz-Christian Strachéig mindegyikük méltatta őt.
Orbán Viktor azonban mégiscsak a konzervatív Európai Néppárt tagja. Ráadásul kormányfő, és nem ellenzéki pártvezér. Számára a siker elvileg nem az, ha a német Junge Freiheit vagy a francia Valeurs actuelles a címlapján dicséri meg – hanem, ha tényleg formálni tudja az európai döntéseket. Ezen a téren azonban semmiféle sikert nem tud felmutatni. Eleve nem is érdeke az európai menekültválság megoldása. Neki a káosz kell, hiszen mindenekelőtt belföldre játszik. Kint talán még meg is súgja Angela Merkelnek vagy Jean-Claude Junckernek: nyugi, úgyis befogadtuk már azt a 1300 menekültet.
