Hogyan veszíthet mégis a Fidesz?

A ciklus egyik legfontosabb pártpolitikai fejleménye a Jobbik néppártosodási kísérlete.

Nagy Attila Tibor
2018. 01. 30. 17:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veszélyes folyamatok körvonalazódnak mostanság a Fidesz számára. A hatalomban maradást megingató tendenciák napi aktuálpolitikai szinten és hosszabb távra visszanyúlva is megfigyelhetők. A napi aktuálpolitikai karakterű események látványosabbak, a nagy csatazaj – főleg kampányidőszakban – elrejtheti a lényeget, ezért a Fideszre leselkedő veszélyeket az alábbiakban távlatosabban is vizsgálom.

Nem egészen Orbán Viktor pártjának várakozásai szerint indult a 2018-as év. Általánosnak mondható volt az a hangulat a Fidesz hívei és ellenfelei körében, miszerint az április 8-ra kiírt országgyűlési választás el is dőlt: ezúttal sem lesz kormányváltás. Csakhogy Altusz Kristóf helyettes államtitkár e szempontból meglehetősen szerencsétlen nyilatkozata jó ideje nem tapasztalt zavart okozott a Fidesz-kormány kommunikációjában, így az ellenzék képes volt fogást találni rajta. Történt ez annak ellenére, hogy – ellentétben az államtitkár kijelentésével, az oppozíció állításával és a kommentárok egy részével – az Orbán-kormány valójában nem titokban fogadott be mintegy 1300 menedékkérőt. A rájuk vonatkozó adatok a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján elérhetők voltak. A kormánynak abban is igaza van, hogy az elmúlt két évben elhatárolta az illegális migráns és a menekült fogalmát, valamint hogy az ország úgymond valódi menekülteket továbbra is hajlandó befogadni (igaz, nagyon megnehezítve az eljárást).

Ám ezt a differenciált megközelítést ritkán tette magáévá az Orbán-kabinet, és csak hosszabb nyilatkozatokban, beszédekben, felszólalásokban. A sok milliárd forintba kerülő kampánynak, a Soros-ellenes hadjáratnak viszont kétségtelenül volt olyan üzenete – és a befogadónak joggal lehetett olyan érzete –, hogy a kormány általában véve foglal állást a migránsok és menekültek magyarországi letelepítése ellen. Számos megszólalásában kárhoztatta a bevándorlást a 2015 óta eltelt időszakban a kormányzati oldal, erősen leegyszerűsítve az amúgy meglehetősen komplex kérdést. A „nehogy már a muzulmán szélsőségesek megerőszakolják az asszonyainkat” olyan üzenet, amelyet egy nyolc általánost végzett választópolgár is könnyen megért. Hatott a kormányzati kommunikáció.

Hazánkban az elmúlt két évben nőtt az idegenellenesség, és ezzel párhuzamosan a Fidesz népszerűsége is. A propagandisztikus leegyszerűsítés tehát egyáltalán nem volt a hatalom ellenére. Épp ezért sikerült most az ellenzéknek jól irányzott támadást indítania a Fidesz ellen, amely eddig magabiztosan lépkedett a migránskérdés hatalomban maradást biztosító lépcsőin. Hiszen ha tényleg ellene vagyunk a migránsoknak, hogyhogy a kormány oltalmazotti státust adott bizonyos számú menekültnek? – kérdezi az ellenzék nagy része. Fura módon most a kormány kényszerült árnyaltabb kommunikációra, és el kellett mondania, hogy bizonyos személyeket mégis be kell fogadni a Magyarország által is aláírt genfi menekültügyi egyezmény értelmében. Ez persze igaz, csak a Soros-plakátok vagy a frissiben beindított Stop, Soros! projekt nagyon nem erről szólt és szól.

Rövidesen meglátjuk, hogy a malőr csökkenti-e érdemben a Fidesz népszerűségét – ez a napi aktuálpolitika kérdése –, most térjünk át a párt számára hosszabb távon aggasztó tendenciákra. A pártrendszer ideálisan alakult a hatalomra került Fidesz számára 2010-ben: hárompólusú ellenzéke lett, amelynek elemei (MSZP–DK, LMP, Jobbik) nemcsak vele, hanem egymással is élesen szemben álltak. A 2014-es országgyűlési választáson Orbánéknak nem is kellett tartaniuk e pártok együttműködésétől. Csak kínnal-keservvel jött létre a baloldali összefogás is, közben annak semmi esélye sem volt, hogy a magyar politika fekete bárányával, a Jobbikkal bárki is szövetkezzen.

Egyik legfontosabb pártpolitikai fejleménye a hamarosan véget érő ciklusnak a Jobbik néppártosodási kísérlete, pontosabban a párt belpolitikai elszigetelődésének megszűnése. Míg 2010–11-ben a szocialista, LMP-s és jobbikos képviselők nemegyszer nagyon kemény vitákat folytattak egymással a parlamentben, és a politikai sci-fi kategóriájába illett az esetleges együttműködés az akkor még szalonképtelennek tartott Jobbikkal, a helyzet mára megváltozott. A párt Vona Gábor által levezényelt fordulata következtében a Jobbik ma már elfogadottabbnak, ergo koalícióképesebbnek számít. Konkrét választási együttműködésről továbbra sem beszélhetünk, de a különböző formációk közötti szóváltások hangneme (főként a Jobbik és az LMP viszonylatában) jelentékenyen enyhült ebben az időszakban.

Az Orbán-rendszer azért is mert az ellenzéki érzelműek számára meghökkentő, minden határt túllépő, velejéig felháborító döntéseket hozni, mivel tudta: a megosztott, egymással is állandóan harcoló ellenzék úgysem fog egységesen fellépni a választás során. A demokratikus ellenzék pártjait és a Jobbikot azonban a múlt év végi számvevőszéki akció egy oldalra sodorta. Ezt az eljárást a létüket veszélyeztető cselekményként élték meg, másképp fogalmazva: a Jobbik sorstársa lett az Együtt, a Párbeszéd, az LMP vagy a Fodor Gábor-féle Liberálisok is. A decemberi Jobbik-tüntetés a résztvevők száma alapján kudarcos volt, mégsem bizonyult haszontalannak: megindult a lelki-emberi közeledés a Jobbik és a többi releváns baloldali párt között. A Fidesz-hatalom túlsúlya akkorának látszik, hogy a Jobbik bevonását az ellenzéki együttműködésbe már évek óta szorgalmazzák egyes liberális értelmiségiek, mint például Heller Ágnes filozófus. Ezt a közeledést szolgálta és segítette a Vona Gáborral a Spinoza-házba szervezett beszélgetés is.

A Fidesz számára a legnagyobb veszély, hogy az ellenzéki pártok félreteszik a közöttük lévő ideológiai-politikai ellentéteket, és a számukra legfenyegetőbb ellenféllel szemben a Jobbikot is magában foglaló kormányváltó választási összefogást/pártszövetséget hoznak létre. Emlékezzünk arra, hogy a Fidesz a 2014-es választáson a listás szavazatok 44 százalékát (2,1 millió voksot) kapta meg csupán. Vagyis a szavazók többsége kormányváltó volt, de az ellenzék széttöredezettsége és nagyon rossz kampánya hozzásegítette Orbán Viktort az újabb kétharmados győzelemhez. A mostani közvélemény-kutatások szerint a szavazók legalább fele kormányváltást szeretne. Tehát egy nagy ellenzéki tömb igen veszélyes lenne a Fidesz számára. Ennek létrejöttét eddig sikerrel elkerülte a kormányoldal, de a fentebb leírt folyamatok ma az oppozíciós pólusok közeledését hozzák. Ez is a 2014–2018-as parlamenti ciklus gyümölcse.

Nemrégiben a Závecz Research kimutatta, az ellenzéki pártok szavazói annyira nyomasztónak érzik ma a Fidesz kormányzását, hogy egy részük hajlandó volna a Jobbik jelenlétét is elfogadni. Megindult tehát a baloldali és jobbikos szavazók közötti közeledés is. A Fidesz veresége, illetve parlamenti többségének elvesztése tehát a 2018-as választáson sem volna lehetetlen. Csakhogy a realitás az, hogy miközben alig több mint két hónap van a választás napjáig, még a baloldalon belül sem sikerült az összefogással kapcsolatos kérdéseket, problémákat rendezni, nemhogy a Jobbikot, az LMP-t és a Momentumot is magában foglaló szövetséget létrehozni.

A kormányváltásra a további lehetőség az lehetne, hogy az ellenzék szervezeti struktúrája megmarad széttöredezettnek, viszont kiemelkedik egy domináns erő, amely támogatottságában megközelíti a Fideszt. Egy ilyen párt fölemelkedése zárójelbe tudná tenni az összefogással kapcsolatos problémákat, mert alapvetően ez diktálhatná az ellenzéken belüli feltételeket és körülményeket. A Fidesznek 1994–98 között egy szintén széttöredezett ellenzéken belül, egy kétharmados szocialista–szabaddemokrata kormánnyal szemben sikerült vezető kihívóvá emelkednie. Elvileg ez a ciklus (illetve a 2010 óta eltelt idő) alkalmas lehetett volna egy komoly ellenzéki erő kifejezett megerősödésére, ám ez nem történt meg. Nincs olyan ellenzéki párt, illetve összefogás, amely egyedül képes volna a Fidesz leváltására. Egyelőre nem ilyen a Jobbik sem, amely bár az ellenzék vezető ereje, de még küszködik azzal, hogy a radikális szavazók számára nem annyira vonzó, mint korábban, és hogy a középen álló szavazói rétegből egyelőre nem pártoltak át hozzá tömegek. Mindemellett nincs olyan ellenzéki vezéregyéniség sem, akiért sokan lelkesednének, aki legalább egymillió Facebook-követőt tudna vonzani, aki képes volna több tízezer szavazót rávenni, hogy kampányoljanak mellette, legyenek az aktivistái. Egy ilyen politikus ellensúlyozni tudná a meglehetősen nagy kormányzati médiafölényt, hiszen aktivistáin és a közösségi médián keresztül közvetlenül juttathatná el üzeneteit az emberekhez.

Ilyen egyéniség sem emelkedett föl az elmúlt nyolc évben, márpedig a hatalomtechnikában kétségtelenül tehetséges Orbán Viktor legyőzéséhez és a kormányváltáshoz kell egy tehetséges és karizmatikus ellenzéki vezér, valamint egy mögötte lévő nagy párt vagy pártszövetség, egy ellenzéki koalíció. A Fidesz számára kedvezőtlen pártpolitikai folyamatokat győzelemre kell tudni váltani – és úgy tűnik, ehhez meglehetősen kevés idő áll rendelkezésre. Ám a politika azért is az egyik legizgalmasabb jelenség a világon, mert mindig tartogat meglepetéseket és váratlan fordulatokat. Akár a Fidesz számára is.

A szerző politikai elemző

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.