Három cikket írtam abból a negyedórából, ami nekünk, újságíróknak jutott olimpiai bajnok négyesünkkel a kangnungi jégaréna interjúzónájában közvetlenül az után, hogy történelmet írtak, első győzelmünket szerezték téli játékokon. Aranybánya volt az a 15 perc Burján Csabával, Knoch Viktorral, Liu Shaolin Sándorral, Liu Shaoanggal. Amikor a mögöttünk álló két hét történéseit készültem összegezni, akkor is ez a szituáció jutott eszembe. Abból is egy eddig még nem idézett, de két sokatmondó jelenet. Egy mozdulat és egy poén.
Az első rendkívül egyszerű tett volt, ám számomra sok mindent kifejezett. Liu Shaolin Sándor, az olimpia legeredményesebb magyarja látván, hogy a nagy tömörülésben egyik kollégánk nehezen férkőzik közel hozzá a diktafonjával, egyszerűen kivette a kezéből, és maga tartotta társa felé, aki éppen beszélt. Végső soron semmiféle fáradságot nem igénylő gesztus volt ez, ám megtestesült benne az alázat és az érzékenység, amely mindvégig jellemezte a srácokat. Akkor is, amikor kitartóan kellett edzeni, akkor is, amikor a közös fotókra és aláírásokra vágyó szurkolók támadták le őket, és akkor is, amikor ezredszerre is le kellett nyilatkozni: nyomasztja-e őket az éremesély az olimpián. Liuék példás módon vegyítették a szerénységet az eltökéltséggel. Sosem álltak ki nagy mellénnyel, de azt sem titkolták, hogy komoly eredményt is elérhetnek. Mindezt emberségesen és lazán tették.
Itt át is kanyarodhatunk a poénra. Az a bizonyos diktafon azt is rögzítette, ahogyan Shaolin Sándor öccse, a 19 éves Shaoang felvetette: „Mi nyerjük az év sportolója csapatdíjat?” Kérdése láthatóan szívből jött, és februárban is teljesen helytálló volt. Magam is megjegyeztem gyorsan: bizonyára az övék lesz, hiszen olimpiát nem nyerhet más magyar az idén. Válaszom azonban nem igazán ért célba, mert Burján Csaba gyorsan lecsapta a labdát: „Nem, mert a Mezőkövesd feljutott az NB I-be!”
Hatalmas derültséget váltott ki ezzel. A zrikák és a viccek amúgy is a mindennapok részei a short trackeseknél (a nőknél is), de Burján megjegyzése eszembe juttatta: tény, hogy a gyenge focit is kitömik állami pénzzel, de az is igaz, hogy ha a rövid pályás gyorskorcsolya – még a 2014-es olimpia előtt – nem kerül a kiemelt sportágak közé, valószínűleg ez az aranyérem sem születik meg. Nem lenne a csapat mellett kínai edző, két technikus, erőnléti tréner, orvos, masszőr, videóelemző, legfeljebb csak egy részük fizetésére futná. A sok rossz példa után végre egy sportág, amelynek kapcsán jó belegondolni: a mi adóforintjaink is hozzátettek a sikerhez. (Az már kevésbé tetszetős, ahogyan a sportági szövetség elnöke, Kósa Lajos mindezzel saját magát is igyekszik népszerűsíteni.)
