Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ezúttal egészen más ellenséggel kell szembenézniük a szövetségeseknek, mint korábban. Az Iszlám Állam elleni harc oroszlánrészét nem az afríni, hanem a keleti kurd tömb népvédelmi egységei vállalták korábban, ugyanakkor az afríniak is megedződtek a szíriai lázadókkal folytatott harcokban. Ha a népvédelmi egységek szóvivőjének hinni lehet, a szíriai kormányerők átengedték a területükön a kurd erősítést, így korántsem mondható el, hogy a nyugati kurdokat elszigetelték volna. Ráadásul az afríni kurdok hosszú ideje megtelepedtek ezen a területen, így – szemben az Iszlám Állam külföldi zsoldosaival – rendkívüli helyismeret birtokában mehetnek a csatába. És akkor még egyáltalán nem is beszéltünk a kurd harci tűzről. Ennek szimbóluma az elmúlt hetekben egy fiatal lány, Aveszta Habur lett, aki felrobbantotta magát egy török tanknál, hogy magával vigyen négy katonát. A kurd ellenállást erősíti, hogy ezúttal nincs hová hátrálniuk, manbídzsi társaikkal ellentétben nekik nincsenek alternatív lehetőségeik.
Végezetül nem könnyíti meg a törökök helyzetét az sem, hogy a 2016-ban lezajlott puccskísérlet után gyakorlatilag lefejezték a hadsereg vezetését. Így járt a török második hadsereg is, amelynek főparancsnokát, a korábban több országban is szolgáló Adem Hudutit azonnal letartóztatták a puccs után. Helyére Ismail Metin Temel került, aki hűségesnek bizonyult, így azonnal tábornoki rendfokozattal ajándékozták meg. Ma ő vezeti az Olajág hadműveletet. Ám a tisztogatási hullám nem csak a legfelsőbb vezetőket érintette, több ezer olyan tisztet is letartóztattak, akik részvétele a puccskísérletben már a kezdetektől kétséges volt.
Az ő eltávolításuk harci tapasztalataik szemétre dobását jelentette egyben. Amelyek most azért is jól jönnének, mert Ankara évtizedek óta harcol a kurd népvédelmi egységek törökországi testvérszervezetével, a Kurdisztáni Munkáspárttal is. A hadsereg lefejezése tehát összességében annyira jól sikerült, hogy az már a hadművelet sikerét veszélyezteti.
