Egy lefejezés költségei

Egyelőre nem sokra megy a harcos kurdokkal a világ nyolcadik legerősebb hadserege.

Húsz nappal a török–kurd háború kitörése után egyre több jel utal rá, hogy cseppet sem lesz könnyű menet Isztambul számára az Olajág hadművelet, amelyet a szövetséges szíriai lázadókkal közösen indítottak az észak-szíriai Afrín kanton ellenőrzéséért. A Nógrád megyényi terület elfoglalása kifejezetten lassan halad, ráadásul a kurd népvédelmi egységek már több települést visszafoglaltak a többszörös túlerőben lévő támadóktól. És bár az eddigi áldozatok számára vonatkozóan rendkívül eltérők a becslések, kétségtelen, hogy a támadók máris súlyos veszteségeket szenvedtek.

Hogyan állhatott elő ez a helyzet a világ nyolcadik legerősebb hadseregével? A kérdés megválaszolása korántsem egyszerű, de nagyban megkönnyíti próbálkozásunkat, ha összevetjük a 2016 augusztusában a török hadsereg és szövetségesei által indított Eufráteszi Pajzs hadművelettel. Annak hivatalos célja Rakka felszabadítása volt az Iszlám Állam ellenében, ám a valóságban mindenki tudta, hogy a törökök szeme előtt inkább az lebeg, hogy megakadályozzák a kelet-szíriai és az afríni kurd erők egyesülését Törökország határán. A több mint fél évig tartó hadműveletet nagyban megkönnyítette, hogy a törökök tulajdonképpen válogatás nélkül bombázhatták az Iszlám Állam által elfoglalt területeket. A világ közvéleménye elfogadta, hogy a legveszélyesebb terrorszervezet legyőzéséhez ez szükségszerű. Most egészen más a helyzet: a nagy hírügynökségek azonnal beszámolnak róla, ha civilek esnek áldozatul a bombázásnak, és ez óvatosságra inti a törököket.

Ennél is fontosabb, hogy már az Eufráteszi Pajzs idején megmutatkoztak a törökök és a szövetséges szíriai lázadók koalíciójának gyengeségei. Habár utóbbiakat még a törökök képezték ki és fegyverezték fel a hátországban, harcértékük különösen alacsonynak bizonyult, amikor valódi ellenséggel kellett szembenézniük. Így például az Eufrátesztől nyugatra fekvő al-Bab városának ostromakor hiába voltak túlerőben a szövetségesek, csak nagy nehezen, három és fél hónap után sikerült visszafoglalniuk az Iszlám Államtól. Ezt is csak úgy, hogy a városba betörő lázadók kiverése után a török gyalogságnak kellett legyűrnie a terrorkalifátus alakulatait. Bár a törökök innentől nagyobb súlyt fektettek a szíriai lázadók kiképzésére, a jelek szerint ez korántsem volt sikeres.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ezúttal egészen más ellenséggel kell szembenézniük a szövetségeseknek, mint korábban. Az Iszlám Állam elleni harc oroszlánrészét nem az afríni, hanem a keleti kurd tömb népvédelmi egységei vállalták korábban, ugyanakkor az afríniak is megedződtek a szíriai lázadókkal folytatott harcokban. Ha a népvédelmi egységek szóvivőjének hinni lehet, a szíriai kormányerők átengedték a területükön a kurd erősítést, így korántsem mondható el, hogy a nyugati kurdokat elszigetelték volna. Ráadásul az afríni kurdok hosszú ideje megtelepedtek ezen a területen, így – szemben az Iszlám Állam külföldi zsoldosaival – rendkívüli helyismeret birtokában mehetnek a csatába. És akkor még egyáltalán nem is beszéltünk a kurd harci tűzről. Ennek szimbóluma az elmúlt hetekben egy fiatal lány, Aveszta Habur lett, aki felrobbantotta magát egy török tanknál, hogy magával vigyen négy katonát. A kurd ellenállást erősíti, hogy ezúttal nincs hová hátrálniuk, manbídzsi társaikkal ellentétben nekik nincsenek alternatív lehetőségeik.

Végezetül nem könnyíti meg a törökök helyzetét az sem, hogy a 2016-ban lezajlott puccskísérlet után gyakorlatilag lefejezték a hadsereg vezetését. Így járt a török második hadsereg is, amelynek főparancsnokát, a korábban több országban is szolgáló Adem Hudutit azonnal letartóztatták a puccs után. Helyére Ismail Metin Temel került, aki hűségesnek bizonyult, így azonnal tábornoki rendfokozattal ajándékozták meg. Ma ő vezeti az Olajág hadműveletet. Ám a tisztogatási hullám nem csak a legfelsőbb vezetőket érintette, több ezer olyan tisztet is letartóztattak, akik részvétele a puccskísérletben már a kezdetektől kétséges volt.

Az ő eltávolításuk harci tapasztalataik szemétre dobását jelentette egyben. Amelyek most azért is jól jönnének, mert Ankara évtizedek óta harcol a kurd népvédelmi egységek törökországi testvérszervezetével, a Kurdisztáni Munkáspárttal is. A hadsereg lefejezése tehát összességében annyira jól sikerült, hogy az már a hadművelet sikerét veszélyezteti.

Amit főztél, edd is meg! – tartja a mondás, amit Recep Tayyip Erdogan elnök igazán megfontolhatott volna, amikor csúcsra járatta országában a tisztogatásokat. A hadsereg lefejezésének költségei most fognak igazán jelentkezni Ankarában. Más kérdés, hogy a számlát elsősorban azok fizetik, akiket az afríni vágóhídra küldenek vezetőik.