A Gulyás Márton nevével fémjelzett Közös Ország Mozgalom (KOM) bejelentette, hogy legalább 15 választókerületben nagyszabású, ezerfős közvélemény-kutatást rendeznek. Írásomban röviden összegezni kívánom a kezdeményezés három csoportba sorolható problémáit. Aggodalomra adnak okot a választókerületek kiválasztásának mögöttes szempontjai, az úgynevezett nem mintavételi hibák potenciális mértéke, illetve a mérések ellenőrizhetetlensége, manipulálhatósága.
A KOM célja „a lehető legpontosabban feltérképezni, hogy az indulni készülő ellenzéki jelöltek közül kinek mennyi az esélye arra, hogy az induló jelöltek különböző kombinációi mellett győzelmet érjen el a kiválasztott kerületekben”. A kezdeményezés szándéka kettős. Egyrészt nyomást kívánnak gyakorolni a pártokra a legesélyesebbnek vélt jelölttel, párttal való megegyezés tekintetében, másrészt meg kívánják mutatni a szavazóknak, hogy helyben ki lehet a Fidesz legerősebb kihívója. Előbbi szándék kevésbé szerencsés – ismerve az elmúlt esztendők baloldali vitáit –, utóbbi viszont racionális. Az egyik legnagyobb lehetőség a Fidesz–KDNP mandátumszámának csökkentésére valóban a tudatos vagy taktikai szavazás elősegítése. A projekt tehát kevésbé közvélemény-kutatás, inkább közvélemény-építés, a választók befolyásolására tett kísérlet. A kutatási eredményeket a KOM mellett elemzők, kommunikációs szakértők, újságírók, véleményvezérek terjesztik majd, bizonyára mind a 106 választókerületre kivetítik. Ám ha a választókerületek kiválasztása nem megfelelő, ha az ellenőrizhetőséggel problémák vannak, ha az adatok manipulációjára lehetőség nyílik, az nem hozza közelebb a kormányváltást, csupán a Fidesz, illetve egy-két haszonélvező ellenzéki politikai szereplő helyzetét javítja.
A mérés által érintett 15 választókerület kiválasztásakor a Fidesz leggyengébb körzeteit illett volna előtérbe helyezni. Léteznek más legitim szempontok, például a területiség, a pártok közötti különbségek korábbi mértéke, a könnyű mérhetőség, de vannak régiók, ahol a kihívó személye sokak által ismert. A kormányváltás szempontjából nem, legfeljebb egyes párt(ok) érdekeinek szemszögéből vizsgálható, hogy Szombathely és környéke az exminiszter Hende Csabával, valamint Észak-Buda Varga Mihály miniszterrel bekerült a kiválasztott kerületek közé. E kettőn kívül is akadnak körzetek, ahol a Fidesz jelentős fölénye prognosztizálható, az ellenzéki szimpatizánsok komolyabb mértékű átszavazásával sem biztos a kormánypárti jelölt veresége. További érdekesség, hogy a kiválasztott kerületek mintegy fele az MSZP számára kedvező eredményt hozhat, a szocialisták ezekben országos átlaguknál jobban szerepelhetnek. Az is az MSZP-t segíti, amit nem választottak ki: a két miskolci székhelyű kerület közül a számára taktikailag kedvezőbb keleti futott be, noha ott erősebb Fidesz jelezhető előre. Az MSZP válságán a közvélemény-kutatás címén folytatott közvélemény-építés segíthet, mivel erősebbnek mutatja a pártot, segítve a túlélését, Gyurcsány Ferenc legyőzését. A DK-val különösen mostohán bántak a választókerületek kiválasztáskor. Hasonlóképp járt a Jobbik. A kiválasztás másik nyertese az LMP, amely a nagyobb városokban kivétel nélkül meghaladja az ötszázalékos küszöböt, de a KOM Szél Bernadett és Hadházy Ákos vidéki körzetét is kutatná.