A hódmezővásárhelyi fordulat óta a kormány mindent elkövet, hogy kommunikációjában a lankadatlan riogatások-sorosozások, illetve a friss ENSZ-ezések mellett immár az elmúlt évek valós és vélt eredményeit is tudatosítsa a választókban. Ha kell, maga a miniszterelnök jelenik meg az ország különböző pontjain. Nemrégiben például Miskolcon, Dunaújvárosban és Egerben is járt. Utóbbi városban látszólag teljesen spontán látogatott meg családokat, és szóba elegyedett egy nem annyira szomjas kukással is. Megy az „elmúltnyócévezés” meg a néha bújtatott, néha nyílt figyelemfelkeltés – direkt nem használtam a fenyegetés kifejezést –, miszerint nehézségekkel kell szembenéznie a városnak, amelynek a lakói nem a megfelelő helyre teszik majd az ikszet április 8-án.
Megindult a Facebook-hadsereg is, amely a központilag gyártott dicshimnuszokat tolja megállás nélkül. Jól emlékszem még, hogy Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának mindenható ura egyszer azt találta mondani, bizony túltolták a biciklit, és megígérte, a kabinet visszavesz a közoktatás központosításából, néhány dologban ismét lejjebb hozzák a döntési szinteket. Aztán természetesen sosem sikerült ez ügyben a megfelelő irányba tolniuk azt a biciklit. Pontosan ez, valamint a mostani sulykolós propaganda az, ami a valóban létező eredményeket is hiteltelenné teszi az emberek szemében. Hiába újítottak fel kórházakat, modernizáltak rendelőket, ha az állampolgároknak nem ez, hanem a várólisták, az orvoshiány vagy éppenséggel a sürgősségi osztályokon tapasztaltak tűnnek fel. Itt az sem segít, hogy az állami kommunikációs had arra kötelezi a kórházvezetőket, hogy heti két jó hírt tegyenek közzé az egészségügyről, manipulálva a betegeket, az egészségeseket, az orvosokat, a közvéleményt.
Hiába a csok ténylegesen a családokat segítő intézkedései, ha a családok kilakoltatási moratóriumát nem hajlandók meghosszabbítani. Az első években valódi rezsicsökkentést hozó intézkedésekről is kiderült, hogy az elmúlt két esztendőben az átkozott szabad piacon jóval olcsóbban juthattak volna gázhoz a háztartások a garantált állami árakhoz képest.
Vagy ott van az oktatás helyzete. Az életpályamodell megfeneklett, és a nagy garral bevezetett, ám utána félresiklott bérrendezés sem váltotta be a reményeket, hiszen csak a 2014-es választási évben volt fontos a pedagógusok pénzét a mindenkori minimálbérhez kötni, ez már 2015-ben kikerült a törvényből. Mind a pedagógusok, mind a diákok egyre leterheltebbek, de itt is csak arra telik manapság, hogy a politikusok a kampányidőszakban rátelepedjenek az intézményekre, és gyermekekkel próbálják meg népszerűsíteni magukat.
Nemrég egy választókörzet fideszes jelöltje és a fenntartó képviselői látogattak el egy peremkerületi iskolába, ahol a propaganda szerint a Klik festetett ki osztálytermeket, az alsós gyerekeket pedig ingyen kapott projektor és laptop segítségével okítják. A nagy propagandából az kimaradt, hogy a termeket a legtöbb helyen a szülők festették ki, a számítástechnikai eszközökről nem is tudtak a tanítók a látogatás előestéjéig, és a szakterembe azért nem lehetett ellátogatni a kormányzati média kíséretében, mert az oda vezető folyosón düledeznek a szekrények, miközben egy másikon az eltömődött lefolyók miatt időnként elviselhetetlen a bűz. És akkor a megint más folyosókon található, a korábbi beázások nyomait idéző vödrökről ne is tegyünk említést.
Erről az egészről egy 1973-as bohózat jutott az eszembe – talán nem véletlenül –, amelyben a legendás Alfonzó egy félig sem kész szállodát ad át különböző trükkök segítségével a kilátogató vezérigazgató és trösztigazgató elvtárs jelenlétében. Az akkor mulatságosnak vélt jelenetek, lám, a jelenben köszönnek vissza. A Pitypang Szálló alkotói a jövőbe láttak.
