Lovas szobrot Gyurcsány Ferencnek!

A bukott miniszterelnök a kritikus pillanatokban mindig a jobboldal segítségére sietett.

Ha Vona titokban netán elgyengült volna, ha kikezdte volna ellenállását a nagy összefogás-hisztéria, Gyurcsány ölelő karjának közeli fenyegetése azonmód kijózanította volna – megszilárdítva elhatározását az önálló indulás mellett. Mert ha Szél Bernadett át is lépi az Ördög-árkot a Szemlőhegy felé mentében, ezt az önazonosságát jelentős részben a „Gyurcsány, takarodj!” tüntetéssorozatból nyerő Jobbik elnöke nem teheti meg. A Spinoza Ház sem semmi, de az Apró-villa már politikai öngyilkosság lenne.

A DK-vezér jobboldali érdemeinek sora hosszú, és ezek közül csak egy politikai cinizmusának elismerése az őszödi beszédben, amely legszűkebb fanatikus körének nyögvenyelős magyarázkodása dacára – vagy azáltal még inkább – köznevetség tárgyává tette, és örök időkre muníciót adott politikai ellenfeleinek. Ráadásul minden jel – a Fidesz akkori érezhető meglepetése (Orbán Viktor a döntő pillanatban éppen külföldre utazott!), Gyurcsány azonnali, erőteljes reagálóképessége – arra mutat, hogy arányérzékének teljes hiányát tanúsítva ő maga tette nyilvánossá a beszéd felvételét. De végül is mindez csak kis színes ahhoz az elképesztő teljesítményhez képest, ahogy darabjaira verte, felemésztette Közép-Európa legéletképesebb, rendkívüli társadalmi beágyazottsággal és a bukott rendszer végkiárusítása során bespájzolt, hatalmas erőforrásokkal bíró kommunista utódpártját.

Ha a jobboldali stratégáknak egy dzsinn felkínálta volna, hogy teljesíti három kívánságukat, és kellő időt is hagyott volna rá, hogy jól átgondolják kéréseiket, akkor sem tudtak volna hatékonyabb megoldást találni az MSZP egységének, maradék politikai hitelességének, szervezeti tőkéjének lerombolására. Nincs az a jobboldali szavazó, aki 2002-ben, az MSZP másodszori diadalmas visszatérte után akár legvérmesebb álmaiban is el tudta volna képzelni, hogy pár év múlva ez a gigantikus politikai keljfeljancsi darabjaira hullik. Gyurcsánynak sikerült a minden külső támadásra szorosan összezáró pártot belülről szétzilálnia.

Míg Orbán Viktor személyes tekintélyével és évtizedes szisztematikus munkájával felépített egy nagy politikai közösséget, azonosult érzésvilágával, és kifejezte azt, addig Gyurcsány Ferenc el akart foglalni egy létező, nagy, gazdag hagyományvilágú szervezetet, és saját – amúgy amőbaszerűen változó – ideológiáját kívülről rákényszeríteni. Orbán célt adott követőinek, és a zászlaja alá önként elszegődők a 2002-es és a 2006-os vereségek után is kitartottak mellette. Gyurcsány csodát sejtető hókuszpókuszaival megmozdított egy politikai apátiába süllyedt szervezetet, ám a csoda három napjának elmúltával elfordultak tőle, és meggyűlölték. Talán csak akkor ébredtek tudatra, hogy mi is történt: Gyurcsány először az ellenséges szövetséges SZDSZ-szel összefogva megpuccsolta Medgyessy Pétert, az MSZP legbaloldalibb kormányfőjét, majd a győzelmi csodavárás jegyében kiütötte az egyik leghitelesebb és legbecsületesebb baloldali vezetőt, Kiss Pétert. Az összeomlás után és ellenére azután foggal-körömmel ragaszkodott megszerzett pozíciójához, miközben hadakozásával szilánkokra verte az MSZP-t. De ez még nem minden.

Gyurcsány Ferenc a baloldalnak lassan egy évtizede megoldhatatlan nehézséget okozó centrális politikai erőtér főkonstruktőre, amelynek csak az egyik oldala az MSZP felbomlasztása. Ő és csapata sokoldalú fáradozásainak eredményeként került fel a politikai térképre, és erősödött meg úgy a Jobbik, hogy a leszálló ágba került MSZP valódi versenytársává vált. Az őszödi beszéd által félrelebbentett függönyön át a politikai zsinórpadlásra betekintést nyert választókban kiváltott elemi erejű morális felháborodás, illetve az arra való (kétszeres értelemben is fals) gyurcsányi reagálás („majd hazamennek” – illetve könnygáz és szemkilövés) szervezte meg a radikális jobboldal kemény magját, majd a Magyar Gárda sztárolásával a gyurcsányi propaganda országos középpárttá tette a Jobbikot. Ebben korlátoltságuk mellett a számítás is vezérelte őket: azt gondolták, a radikális jobboldal megerősödése egyrészt gyengíti a Fideszt (nem lesz egy a tábor), másrészt ennek segítségével lehet lejáratni külföldön az ellenfelet. Az a kézenfekvő szempont nem jutott eszükbe, hogy a szélsőjobb az ő kormányzásuk eredményeként erősödött meg. A józan ész hangját legyőzte a fasizmus iránti mélyen gyökerező, elemi igény. Nem jutott eszükbe továbbá, hogy a „szélsőjobb” potenciális támogatói köre mindig is egybeért a baloldaléval, ami az MSZP kárára ismét igazolást nyert. A Magyar Gárda ismertségének növelésével saját vidéki bázisuk egy részét kergették a Jobbik karjaiba.

Gyurcsány Ferenc politikai amőba, csak a közepe állandó, ott pedig a személyes hatalomvágy lakozik. Ettől eltekintve és ennek érdekében volt már minden, szélsőbalostól szélsőliberálisig, miközben mozgékonysága nem csitul, a pillanatnyi politikai széljárást hűen követi. Gyurcsány hozta be a magyar közéletbe az értékmentes hatalmi politikát: válasszatok meg, mondta 2004-ben az MSZP-nek, és majd utána megmondom, mi a programom. Azóta sem mondta meg. Sokpontos „programjai” a politikai üresség és a propagandakormányzás első hazai példái, miközben saját bevallása szerint „nem csináltunk semmit”. A pontok százai nem azonosak a trükkök százaival, bár szorosan összefüggenek. A lázas tétlenség okozta károkat csalással és hazugsággal fedte el, míg már nem lehetett tovább fenntartani a látszatot, és minden a fejére omlott. De a küldetése itt még nem ért véget.

A fel-feltápászkodni próbáló MSZP-nek újra és újra szembe kellett néznie a gyurcsányi zavarórepüléssel. A megújulás reális esélyét kínáló két fiatal szocialista vezető is Gyurcsányon szenvedett hajótörést. Mesterházy Attila az utolsó kanyarig ellenállt annak, hogy pártlistán potyautasként újra bevigye a Parlamentbe, de a Bitó-szalon zsarolásának nyomása alatt végül megtört. (A Gyurcsány-szobor mellékalakjai méltán kerülhetnének ki ezekből a körökből.) Az MSZP lemészárolta Mesterházyt, ellenben Gyurcsány pályán maradt, hogy a következő ciklusban Botka Lászlót, az MSZP örök reménységét lehetetlenítse el. Mindkét szocialista vezető jól érzékelte a párton belüli indulatokat, amit Gyurcsány azzal váltott ki, hogy mentőcsónakot adott a gyűlölt és végre megszűnni látszó SZDSZ emblematikus figuráinak, és a Bauer–Eörsi–Vásárhelyi-platformon akarta volna újraegyesíteni a baloldalt. A magyar politika örök rejtélye, miért van az, hogy az MSZP mindig végérvényesen és engesztelhetetlenül elhatárolja magát azoktól a disszidenseitől, akik baloldaliságuk miatt, a liberális kényszerkoalíciós partnerrel vívott harcuk áldozataként sodródtak vagy záródtak ki a pártból, míg képtelen elbocsátó szép üzenetet adni legfőbb árulójának, akinél többet senki nem ártott neki, és akinek most is minden mérvadó elemző szerint az az egyetlen ambíciója, hogy legyűrje a szocialistákat. Miközben a centrális erőtér áll moccanatlanul.

A szerző újságíró