Nem mérni, merni – ennek van ideje

Nyomást kell gyakorolni a pártokra, hogy ne akadályozzák a többségi akarat sikerét.

Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a civilek is eltévesztik a maguk szerepkörét, és abban jeleskednek, amiben a legkevésbé illetékesek. Hiszen a pécsi választókerületben – és másutt is – nekik köszönhetjük (mármint a Közös Ország Mozgalomnak) a friss közvélemény-kutatási adatokat. Szerintem a milliós költségigényű mérési eredményeket beszerezni és közzétenni nem civilek dolga volna, hanem az olvasó érdeklődéséért versengő médiumoké és a szavazatokért küzdő pártoké, demokratikus országban legalábbis. Ettől még derék dolog is lehetne, hogy civil mozgalmak végzik el mások munkáját. A baj csak az, hogy választás idején a közvélemény tőlük nem híreket vár, hanem útmutató kezdeményezést.

Ne legyünk naivak: a pártok úgyis tudják, amit tudni akarnak, legfeljebb nem áll érdekükben, hogy kiterítsék a kártyáikat. Nem szorulnak rá a mások adataira, és mondhatják, amit Churchill mondott, hogy egyedül azoknak a statisztikáknak hisznek, amiket személyesen maguk hamisítottak. A jövőben bekövetkező eseménnyel kapcsolatban ugyanis a számok mindig vitathatók. A jóslatok nem arra valók, hogy előre jelezzék, hanem hogy befolyásolják, ami történni fog.

Az esélyeket egyébként nagyjából bárki megtudhatja, aki kíváncsi rájuk. Hiszen nem vaktában, hanem ilyen adatok alapján állítja Elek István, a Viszlát, kétharmad! és mások is, hogy egyesült erővel a Fidesz legyőzhető, de csakis akkor, ha valamennyi ellenzéki erő összefog. Ennek a tudatában intéztük a Magyar Nemzetben január 30-án megjelent Nyílt levelünket az ellenzéki pártokhoz és választóikhoz.

Az összefogás érdekében azonban a civileknek nem mérniük, hanem merniük kellene! Merni kimondani, amit a pártoknak nehezebben hiszünk el, és nekik, lássuk be, tényleg nehezebb is: hogy politikai meggyőződésünktől függetlenül hol kire érdemes szavazni, ha változást akarunk. Adott esetben a szocialistának a Jobbik jelöltjére, a Jobbik hívének Gyurcsány emberére, igen. Abban a biztos tudatban, hogy ezen az áron, kölcsönösségi alapon, az ő pártja is elnyer olyan körzeteket, amelyekre semmi esélye sem lett volna máskülönben. Erről a civileknek könnyebb meggyőzniük polgártársaikat, mint a pártoknak, amelyek Magyarországon köztudomásúlag nemigen élvezik a közönség bizalmát. Nem mellesleg, amit a fejük felett elhatároznak, abba a helyi embereknek is kell hogy legyen beleszólásuk: ki az, akibe hajlandók a bizalmukat helyezni. Velük ezt ki fogja megbeszélni?

Ötven-hatvan ilyen nyerhető körzet van az országban. De csak akkor, ha az ellenzéki „válogatottkeret” országos névsorát a pártoktól független állampolgári kezdeményezések sürgetik, hirdetik, ajánlják mindenütt. (Nem civil szervezetek, isten őrizz! Itt törvény tiltja, hogy bejegyzett civil szervezetek politizáljanak, és mivel jogállam vagyunk, ezt a törvényt – az ellenzéki civilekkel legalábbis – keményen betartatják. Az állampolgárt azonban egyelőre nem tiltották el a politikától, csak a kedvét igyekeztek elvenni tőle, meglehetős sikerrel.) Ennek napokon belül meg kellene történnie. Mert ha az ellenzéki sajtóban és a közösségi médiában elterjedne is a hír, a sikerhez az is szükséges, hogy helyben, a választókerületekben az országos közmegegyezés képviseletét hiteles Márki-Zay Péterek vállalják magukra és segítsék győzelemre. És akkor a hazugságra és gyűlöletkeltésre épített Orbán-rendszer valóban véget érne.

De ne feledjük: az „Egy jelöltet a változásért” kivételes helyzetben született, rendhagyó kezdeményezés, képviselete olykor hálátlan feladat. Csak az vállalkozzon rá, aki nem akar tovább a jogtipró új pártállam alattvalójaként, kapzsi és korrupt hűbéreseinek kiszolgáltatva élni. Ha nem akar, most tehet róla, de ezt csak egy úton érheti el.

Ennek belátáshoz a választópolgároknak idő kell – de már alig van időnk. És ezt a drága időt nem szabad további méricskéléssel elpocsékolni!

A szerző filozófus