Totális háborút hirdetett március idusára a Fidesz és a magát civilnek hazudó CÖF–CÖKA a béke ellen. Az úgynevezett békemenet XXI. századi paradoxon. A kampányrendezvény csúfot űz 170 évvel ezelőtti forradalmunkból és szabadságharcunkból, a magyarságból, és mindenről szól, csak a békéről nem. Julius Caesarnak tulajdonítják a mondást: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” Arról viszont nem szólnak a legendáriumok, hogy mi van akkor, ha valaki nem békét, hanem ellenkezőleg: permanens háborút akar. Márpedig a harmadik Orbán-kormány addig fokozta harci retorikáját, hogy a Fidesz és bábszövetségese, a KDNP számára nincs már visszaút. Lőniük kell mindenre és mindenkire, ami és aki kicsit is veszélyezteti hatalmukat.
Caesar kiváló hadvezér volt, s mindig tudta, ki ellen vezeti a hadakat, ahogy Bonaparte Napóleon, a káplárból lett császár is. Lev Tolsztoj Háború és békéjét 16 éves koromban hónapokon át olvastam, akkor kezdett érdekelni a napóleoni háborúk kora. Orbán Viktort ellenfelei sokáig hasonlították a zseniális korzikaihoz, ám mára világossá vált: nincs itt semmiféle bonapartizmus, csak a meztelen és durva hatalomvágy. Ugyan ki tudná megmondani, hogy a fideszesek ki ellen harcolnak? A végtelenségig lebutított és hazug állami televízió rendszeres nézői persze álmukból felébresztve is sorolhatnák: Soros és a migránsai, az ENSZ, Brüsszel, Berlin, Párizs, Vona Gábor, Szél Bernadett, Fekete-Győr András, Karácsony Gergely és minden előtt – dehogy a haza, ahogy ünnepi plakátjaik hirdetik – Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő a lehetőségtől megrészegülve élvezettel veszi magára a célkeresztet, noha jól tudja, szereplése a kormányváltás legfőbb gátja. Akárcsak Karácsonyé. A zuglói polgármesterrel önmagában nincs baj, csak azokkal, akik elé-mögé beállt. Az országot 2010-re a csőd szélére, a Fideszt kétszer kétharmadhoz juttatókra és a hozzájuk csatlakozókra a kollaboránsok dicstelen szerepét osztja a háborús logika.
Orbán Viktort azért sem lehet Napóleonhoz hasonlítani, mert a francia uralkodó – némi túlzással az első európai unió létrehozója – terület- és műkincsszerző háborúin túl és azok eredményeképpen a békés polgári fejlődés lehetőségét is megteremtette honfitársainak. Gondoljunk csak a francia polgárjogi törvénykönyvre, a Code Civilre, más néven a Code Napoleonra, amelyet 1804-ben iktattak törvénybe, és módosításokkal ma is hatályban van. A gránitszilárdságúnak immár Orbán által sem nevezett alaptörvény vajon megér-e akár egy-két évtizedet is?
Nyolc éve magyarok milliói bízhattak abban, hogy a Fidesz–KDNP-kormány rendet tesz az élet számos területén. Ehelyett kiépítette a nevében is hazug nemzeti együttműködés rendszerét, a NER-t, amelyet úgy irányítanak a családtagok és a haverok, hogy abból mindenkit kirekesztenek, aki csak kicsit is kételkedni merészel bennük. Mondhatnák, hogy maga Bonaparte is családtagjait, testvéreit, leghűségesebb híveit ültette fél Európa leigázott országainak trónjaira. Csakhogy valami mást is tett békében és háborúban egyaránt. Felcsillantotta az egyszerű emberek felemelkedésének lehetőségét a polgári világban és a hadseregben. A „mindenki a zsebében hordja a marsallbotot” szólás a tehetség, a tudás, a szorgalom piedesztálra emelését jelentette. A mai magyar hatalom szinte minden cselekedetével, visszaéléseken való lelepleződésével, féktelen urizálásával az ellenkezőjét hirdeti. A Mészáros-féle meggazdagodás a feltétel nélküli lojalitás diadala, a vőbotrány Móricz Zsigmond korát hozta vissza nekünk, Semjén fővadász a kommunizmusét.
Orbán Viktor első elődjével, Horn Gyulával szólva: és még valami Ha már totális háborút hirdettek, a valóságtól végképp elrugaszkodott migránsozás, bevándorlózás, hovatovább a rasszizmus és a vallásgyűlölet felszítása mellett kínálnak-e valamilyen pozitív jövőképet? Semmit sem, legfeljebb annyit, amennyit Petőfi Sándor kívánt magának: hogy ne ágyban, párnák közt haljon meg. Háborúba hívják a népet, sőt egyenesen elvárják, hogy mindenki egyenesítse a képzeletbeli kaszát, miközben a maguk által sem hitt utolsó európai védőbástyáról, ellenkező esetre ígért nemzethalálról beszélnek. A háború, jól tudjuk, ezrek, százezrek, milliók halálával jár. Petőfi lánc helyett kardot javasolt a magyaroknak 1848. március 15-én, és a Nemzeti dalban azt írta: „A magyar név megint szép lesz / Méltó régi nagy hiréhez / Mit rákentek a századok / Lemossuk a gyalázatot!”
A nagy békemenetelők tán páncélököllel jönnek? De hát ma nem hordunk láncot. Akik igen, azok, ahogy azt John Lennon javasolta 1963-ban a brit királyi család előtt: ne tapsoljanak, csak csörgessék ékszereiket. A magyar névre évszázadonként rákent gyalázat lemosására viszont szükség lesz. Április 8-án nem kell majd fegyver ehhez, csak toll.
