Történelmi esélyt kínál a választás

Hódmezővásárhelyen kiderült, hogy van egy határ, amit tiszteletben kell tartani.

Hódmezővásárhely történelmi tette, hogy hitet adott a magyarságnak: a gyűlölködés és a félelem politikája ellenére van esély az európai értékek érvényesítésére. A tisztesség, a becsület, a tudás kiemelkedik abból a mocsárból, amivel a nemzeti együttműködés rendszere elárasztotta az országot. A város korábbi vezetése – amelynek különösen szoros volt a kapcsolata a kormányzattal – elfelejtette, hogy a humánum, az igazság, a demokrácia mi fán terem, a polgár milyen entitás hordozója, meg hogy vannak elemi követelmények, amelyek lábbal tiprását a választó rossz néven veszi. Kiderült: van egy határ, amit tiszteletben kell tartani.

A kérdés most a következő: a Fidesz országos politikájának összeomlása vette vajon kezdetét Vásárhelyen? Lázár János kudarca lesz-e az a bizonyos „tégla” a rezsim falából?

Még nem tudni, hogy ez volt-e a vég kezdete. De a Fidesz pánikszerű reakcióiból ítélve igenis helyzet van. Akkor is, ha a kudarc nem jelent evidens módon országos összeomlást.

Lássunk néhány tényezőt! Az ellenzék hasonló összefogása országosan aligha valósul meg. A parlamenti mandátum vonzása erősebb. Amiben reménykedni lehet: a választási körzetekben a legesélyesebb jelölt színre lép, és felismerhető lesz. Az a bizonyos „tiszta ember”. Számos helyen biztató a helyzet. Márki-Zay Péter példája tovább erősíti a helyiek vállalkozókedvét és pozícióikat a pártokon belül. Bízni kell a választók értékítéletének helyességében. Nem könnyű ezt érvényre juttatni: a töredékszavazatok is értékesek.

A Fidesz gyűlöletkeltésre, a félelem bénító hatására építő, személyre szabott kampánya Vásárhelyen kontraproduktívnak bizonyult, és megbukott. A kormánypárt számára nem csak az a baj, hogy a sok milliárddal finanszírozott Soros-propaganda lufiként durrant ki. Kiderült ugyanis, hogy nincs mit odatenni a helyére. A Fidesznek saját programja 2014-ben sem volt, és a 2018-as választásra sem dolgozott ki olyat, amit össze lehetne mérni az ellenzéki pártok javaslataival. (Annyit tettek, hogy a Jobbik korábbi programjából szemezve próbáltak szavazatokat szerezni a jobboldalon.)

A Fidesz-média nagy bajban van, mert bár több mint 60 százalékos lefedettséget szállít a hatalomnak, program hiányában csak az ellenzék érveinek elhallgatásában lehet eredményes. Más oldalról: az internet, a helyi választási munka, az egyes emberek megszólítása esélyt ad az ellenzéknek a félelem, a gyűlölet hatástalanítására, a pártok programelemeinek, pozitív üzeneteinek elfogadtatására éppúgy, mint a társadalmat sújtó hibák, az egyes embereket érintő sérelmek feltárására.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az Orbán-rezsim lelkén szárad sokak sorsa, akik a kivéreztetett egészségügy áldozataivá lettek. A családok egyre szélesebb körét érintő személyes tragédiákon túl mára az egyszerű orvosi beavatkozások is bizonytalanná, kétségessé váltak. Az egészségügy ellehetetlenülését a „migráncsozás” sem fedhette el, az „Orbán-paraván” ezen a területen réges-rég nem működik.

A középiskolásoknak köszönhetően a társadalom szembesül azzal, hogy az oktatási rendszer a fiatalok jövőjét teszi kilátástalanná, amikor halálra ítélt szakmákra képzi őket. A Független Diákparlament szóvivője, Kálló Dániel szavai az „összeszerelő üzemek diákjainak lázadásáról” messzire hallatszanak. Ami különösen fontos: a március 15-i diákmegmozdulás a szülőkön, családokon keresztül a Fidesz társadalmi bázisának szűkítésével fenyeget.

Van itt még valami. Az OLAF jelentése nyomatékosan emelte be a korrupciót a kampányba. A társadalom már-már kezdett belenyugodni: a hatalomban lopnak. Igen. De nem ennyit, nem ilyen mohón, nem ennyire „családközpontúan”. Ráadásul eddig a korrupciónak nem voltak nemzetközi dimenziói. Uniós mérce alapján tudatosul most az ügyészség állami indíttatású korrupciót elfedő tevékenysége, a közpénz-eltulajdonítás mechanizmusa. Az Elios-botrány beláthatatlan rombolást végezhet a rezsim működőképességében. Ehhez társul, hogy a jövedelmi szakadék egyre nyilvánvalóbbá teszi a társadalom megosztottságát. Milliókban erősödik a félelem a lecsúszástól. A kampányban odavetett morzsák az Erzsébet-utalvánnyal, az öt-tíz éve elszabotált fizetésemelések kis részének kegyes odaadása nemhogy nem hat, de visszatetsző és irritál. Kétséges, hogy a havonta milliárdokkal gazdagodó oligarchák látnak-e esélyt vagyonuk megvédésére rezsimváltás esetére, és ez milyen magatartást vált ki belőlük, illetve a hatalom köreiből. A korrupt kormánytagok, vezetők felelősségre vonásának nemzetközi példái miként hatnak a választók elvárásaira. (Korrupciós fertőzöttség terén csak Bulgáriánál állunk jobb helyen az unióban, de ott javulás van, nálunk romlás.)

Az országban tapasztalható hanyatlás a jövőt veszélyezteti. A 2008-as világválság következményeit sikerült egyedül Gyurcsány Ferenc kudarcaként tudatosítani a közvéleményben, csakhogy a Fidesznek később hét év kellett ahhoz, hogy a GDP-t visszatornássza a zuhanás előtti szintre. Versenyképességünk durván romlik. 2001-ben a World Economic Fórum 138 országot rangsoroló listáján még a 29.-ek voltunk, innen estünk 31 helyet 2016-ig, s lettünk 60.-ok. Itt is csak Bulgária van mögöttünk az EU-tagállamok közül, de közeledik az is.

E vázlatos képből is kitűnik talán: a Fidesz és Orbán Viktor bajban van. Mintha egyfajta pánikhangulat lenne úrrá a hatalom emberein. Félnek megnyilvánulni, mert minden séma lejáratódott, az új gondolatok felvetéséről pedig leszoktatták őket, ilyesmire már nem képesek. A miniszterelnök igazi félelme, hogy a demokratikus ellenzék és a Jobbik együttműködése megvalósul, vagy hogy akár egy ellenzéki blokk is létrejöhet. Azt már nem tudnák kivédeni. Márki-Zay Péter minapi állásfoglalása – miszerint akkor áll színpadra március 15-én Budapesten, ha Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely is ott lesz mellette – stratégiai szintű megnyilatkozás. Sajnos a pártoknál számos segítője van Orbánnak – a Jobbik múltja miatt aggódó, hamis szólamokat hirdető vezetők között! Mit is mondott Illyés Gyula? Ne azt nézd, honnan jön. Azt nézd: hová megy!

Realitás, hogy az ellenzéki pártok egymás elleni harca enyhül, nem utolsósorban a választó reagálásától való jogos félelem okán. Nem lehet kormányváltásról beszélni és egyúttal kizárni az érdemi együttműködést a többi párttal. A választó megtorolja. Ma a Fidesz és első embere hatalmát csakis az ellenzéki egység elvetése mentheti meg. Orbán maga pusztán reménykedhet – sorsa az ellenzék akaratán és lépésein múlik.

A szerző a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke