Orbán Viktor feudális rendszere

A politikai szabadság azt a nyugalmat jelenti, amelyet ki-ki a saját biztonsága felől érez.

Az elmúlt hetek-hónapok történései megdöbbenést keltettek a magyar társadalom azon tagjaiban, akik képességét az önálló véleményalkotásra még nem ölte ki a Fidesz mindent maga alá gyűrő információs impériumának agymosása.

Visszalapozva az időben: a hatalommal való visszaélés egyik legdurvább esetét a „tiltott pártfinanszírozás” ürügyén az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által levezényelt törvénysértő eljárások során az ellenzéki pártokra kiszabott komoly pénzbírságok képezték. Az ÁSZ „vizsgálatát” minden jogszerű bizonyítási lehetőség mellőzésével fejezték be, olyan határozatokkal, amelyekkel szemben kizárták a jogorvoslat lehetőségét. Ez érdemi semmisséget jelent. Jogállamban képtelenség olyan bírságot kiszabni, amely ellen nincs fellebbezés. (Ha csupán ezerforintos közlekedési szabálysértésről van szó, akkor sem, nemhogy egy hatszázmilliós ügyben.) Ekkor vetődött fel a polgárok körében a gyanú, hogy mindez már a felvilágosodás vívmányait tagadó feudalizmus visszatérését jelenti. E gyanút erősítette, hogy a számvevőszék vezetője a Fidesz pártkatonája, aki két cikluson át az Országgyűlésben feltétlen engedelmességet tanúsítva szolgálta ki a mai kormány és kormányfő érdekeit. Látható, hogy ma is azt teszi. A gátlástalan elbizakodottság és a hozzá nem értés szimbóluma, hogy a pénzbüntetést elrendelő határozatokat – az ÁSZ saját eljárási rendjét megszegve – nem az elnök vagy a helyettese, hanem alacsonyabb rendű tisztviselő kiadmányozta. Így ezek a határozatok alaki fogyatékosság következtében is érvénytelenek, végrehajtási erővel nem bírnak. További jogi nonszensz, hogy a felháborodást látva pénzügyminiszteri utasítással felfüggesztették – a választásig elnapolták – az állítólag törvényes eljárás keretében kiszabott pénzbírság behajtását.

A Magyar Közlöny 2017. december 27-i száma tudatja a polgárokkal: az állam több mint nyolcvanezer értékes – a nemzet történelmi hagyatékát képező – földingatlan és épület vonatkozásában „elővásárlási joggal” rendelkezik. Idetartozik 43 templommal egyetemben a budai Mátyás-templom, a teljes budai Várnegyed, mindkét fővárosi Duna-part, az Andrássy út, a pannonhalmi apátság, a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék. Megint csak jogi nonszensz, hogy a magyar felségterület (szuverenitás) részét képező tárgyak tulajdonjogáról nem egy minimum négyötödös törvény, hanem kormányszintű jogszabály rendelkezik. Amely ugyan „az állam elővásárlási jogáról” szól, a gyakorlat ismeretében világos: az állam nevében Magyarországon a Fidesz-kormány és annak vezetője gyakorolja a döntési jogokat. Franciaország „Napkirálya”, XIV. Lajos ezt így fogalmazta meg: „Az állam én vagyok.”

Az elővásárlási jog lehetőséget ad a kabinetnek, hogy holdudvarának emberei számára – a tényleges tulajdonosi jogokat elrejtve – megszerezhessen védett földeket, ingatlanokat. Számos példát tudunk arra, hogy a kormány előszeretettel vásárol közpénzből – a mi pénzünkből – védett műemlék épületeket, majd általa ellenőrzött közintézmények tulajdonába adja őket, mit sem törődve azzal, hogy nyilvánvaló a kormányzati, párt- és akár egyházi tulajdon összefonódása. Ami a budai Várnegyedre vonatkozó elővásárlási jogot illeti: az érintett polgárok már a miniszterelnöki és kormányzati épületek odatelepítése óta suttogják, hogy „meglátjátok, előbb-utóbb kiszorulunk innen, a végén még az is ki lesz írva egyszer, hogy belépés kizárólag kormánytisztviselőknek”. (Tényleg: egy „polgárközeli demokráciában” mit keresnének ezek a hivatalok a Várban?)

Az ötvenes években, majd a rendszerváltást követően a jelszó ez volt: „Azé a föld, aki megműveli.” Napjaink verziója: „Akié a föld – azé az ország. Akié az ország – azé a hatalom.” A föld birtoklásán alapuló hatalmi rendszer nem más, mint feudalizmus, ahol a birtokosok kizárólagossággal gyakorolják a hatalmat. A hatalmat különböző szinteken birtoklók a fő – törvényhozó, végrehajtó és bírói – hatalmi ágakat minden kontroll nélkül, önhatalmúlag összpontosítják egyetlen kézben, és saját érdekeik szolgálatába állítva használják őket. A társadalom jogokkal nem bíró része teljes mértékben ki van nekik szolgáltatva, a hatalommal bíróktól függ napi megélhetése és puszta élete is. Ez a feudális függési rendszer lényege, ami semmiféle jogi garanciát nem biztosít a hatalmat gyakorlók önkényével szemben. A hatalom egészét maga alá gyűrő totalitárius rendszert császári vagy vezérelvnek (kaiserprinzip, führerprinzip) nevezi a politika tudománya.

A felvilágosodás filozófusai a hagyományosan monolitikus feudális államberendezkedés megszüntetése és a hatalmi ágak következetes szétválasztása mellett érveltek. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a feudalizmus az emberek közötti tűrhetetlen egyenlőtlenség rendszere, ezért mindegyikük szükségesnek tartotta a felszámolását, jogi alapokra helyezését. Vallották, hogy a társadalom minden tagját megilletik a legalapvetőbb polgári jogok, a törvény előtti egyenlőség, a szólás-, gondolat- és sajtószabadság, a tulajdon megszerzéséhez való egyenlő jogosultság. Alapelvként fogalmazták meg, hogy minden társadalmi-politikai rendszer és hatalom az egyenrangú polgárok megállapodásának eredménye – tehát mindenkor megváltoztatható.

Jelszavuk napjainkban is a francia társadalom alapelveit képezi: szabadság, egyenlőség, testvériség. A felvilágosodás lényegét Horatiust idézve (sapere aude – merj gondolkodni) fogalmazták meg. A polgárok egyenlőségét biztosító modern, plurális államhatalom alapelveit Montesquieu fektette le A törvények szelleméről címmel 1748-ban írott enciklopedikus művében. Vallotta, hogy a feudalizmus despotikus rendjével ellentétben a polgárok szabadságát kizárólag olyan állam biztosíthatja, amelyben a hatalom összetevői szigorúan el vannak választva egymástól. Állította, hogy ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal együtt egyazon személy vagy testület kezébe kerül, akkor megszűnik a szabadság. Ebből ugyanis az következik, hogy az ilyen személy vagy testület önhatalmúlag zsarnoki törvényeket fog hozni, és zsarnoki módon fogja őket végrehajtani. Akkor sem létezhet szabadság, ha a bírói hatalom nincs elválasztva a végrehajtó hatalomtól, és amennyiben egyetlen személyhez kapcsolódnék, a polgárok élete, biztonsága és vagyona feletti hatalom önkényessé válna. A bíró ugyanis maga hozná saját törvényeit is. Ha pedig a bírói hatalom a kormányzati hatalomtól függene, akkor a bírónak nem igazságot szolgáltató, hanem önkényes elnyomó hatalma lenne. Végül a polgárok társadalma elveszne, ha egyazon ember vagy testület kezében összpontosulna mindhárom hatalmi ágazat.

Montesquieu üzenete a hatalom mai gyakorlóihoz: „A polgár számára a politikai szabadság azt a nyugalmat jelenti, amelyet ki-ki a saját biztonsága felől érez. Ahhoz, hogy ez a szabadság, biztonság és nyugalom meglegyen, olyan kormányzat szükségeltetik, amelynek keretében egyik polgárnak sem kell félnie a másiktól.”

Ehelyett napjaink életét áthatja a gyűlölet. A feudalizmus és a vezérelvű kormányzás tünetei feltalálhatók mindennapi életünkben. Az államhatalom fő közjogi méltóságai – államfő, házelnök, miniszterelnök – egyazon politikai párt tagjai. Az ügyészségről szóló törvény szerint „az ügyészség a törvényesség őre”. Az ügyészeknek kellene garanciát biztosítaniuk arra, hogy valamennyi hatalmi ág képviselője a törvények szerint végezze a munkáját. Törvénysértés esetén az ügyészség hivatalból köteles eljárást indítani mindenkivel szemben – ideértve a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, a belügyminisztert is. Ám a legfőbb ügyész pártpolitikusi múltja közismert. Az ÁSZ politikai determinációira már utaltunk. Politikai befolyást próbálnak gyakorolni a bírósági szervezetre is. A gazdaságot és a pénzügyi világot erőteljesen átszövik a rokoni-baráti kapcsolatok. A lakosság jelentős része mélyszegénységben tengődik. A fiatalság menekül.

A média a lenini tanács szellemében nagymértékben kormányirányítás alá került. Orbán Viktor március 15-i beszédében a választási győzelmet követő szigorú számonkérést ígért mindenkinek, aki hatalmát bírálja. Vajon a hivatkozott ágak melyikére gondolt a megtorlás kilátásba helyezésekor? A törvényhozó, a végrehajtó vagy a bírói hatalomra? Eddigi regnálása azt mutatja: mindháromra, együttesen. Ezzel maga jelentette ki, hogy hatalma monolitikus, feudális, vezérelvi. Utalunk az 1848. március 15-én Petőfi Sándor által elmondott tizenkét pont közül néhány roppant fontosra és aktuálisra: kívánjuk a sajtó szabadságát; felelős kormányt; törvény előtti egyenlőséget; közös teherviselést.

Orbán Viktor kétszer kétharmada visszavitte a nemzetet a feudalizmusba. A gyűlöletkeltés, az ellenségformálás veszedelmes, ugyanakkor kétélű eszköz. Beleivódik a lelkekbe, árkokat ás, barátságok és rokoni kapcsolatok mennek tönkre. Generációkra menően lehetnek beláthatatlan következményei ennek. Miért hagytuk, hogy így legyen? Miért hagyjuk?

A szerző nemzetközi jogász, korábbi nagykövet