Orbán Viktor feudális rendszere

A politikai szabadság azt a nyugalmat jelenti, amelyet ki-ki a saját biztonsága felől érez.

Az elővásárlási jog lehetőséget ad a kabinetnek, hogy holdudvarának emberei számára – a tényleges tulajdonosi jogokat elrejtve – megszerezhessen védett földeket, ingatlanokat. Számos példát tudunk arra, hogy a kormány előszeretettel vásárol közpénzből – a mi pénzünkből – védett műemlék épületeket, majd általa ellenőrzött közintézmények tulajdonába adja őket, mit sem törődve azzal, hogy nyilvánvaló a kormányzati, párt- és akár egyházi tulajdon összefonódása. Ami a budai Várnegyedre vonatkozó elővásárlási jogot illeti: az érintett polgárok már a miniszterelnöki és kormányzati épületek odatelepítése óta suttogják, hogy „meglátjátok, előbb-utóbb kiszorulunk innen, a végén még az is ki lesz írva egyszer, hogy belépés kizárólag kormánytisztviselőknek”. (Tényleg: egy „polgárközeli demokráciában” mit keresnének ezek a hivatalok a Várban?)

Az ötvenes években, majd a rendszerváltást követően a jelszó ez volt: „Azé a föld, aki megműveli.” Napjaink verziója: „Akié a föld – azé az ország. Akié az ország – azé a hatalom.” A föld birtoklásán alapuló hatalmi rendszer nem más, mint feudalizmus, ahol a birtokosok kizárólagossággal gyakorolják a hatalmat. A hatalmat különböző szinteken birtoklók a fő – törvényhozó, végrehajtó és bírói – hatalmi ágakat minden kontroll nélkül, önhatalmúlag összpontosítják egyetlen kézben, és saját érdekeik szolgálatába állítva használják őket. A társadalom jogokkal nem bíró része teljes mértékben ki van nekik szolgáltatva, a hatalommal bíróktól függ napi megélhetése és puszta élete is. Ez a feudális függési rendszer lényege, ami semmiféle jogi garanciát nem biztosít a hatalmat gyakorlók önkényével szemben. A hatalom egészét maga alá gyűrő totalitárius rendszert császári vagy vezérelvnek (kaiserprinzip, führerprinzip) nevezi a politika tudománya.

A felvilágosodás filozófusai a hagyományosan monolitikus feudális államberendezkedés megszüntetése és a hatalmi ágak következetes szétválasztása mellett érveltek. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a feudalizmus az emberek közötti tűrhetetlen egyenlőtlenség rendszere, ezért mindegyikük szükségesnek tartotta a felszámolását, jogi alapokra helyezését. Vallották, hogy a társadalom minden tagját megilletik a legalapvetőbb polgári jogok, a törvény előtti egyenlőség, a szólás-, gondolat- és sajtószabadság, a tulajdon megszerzéséhez való egyenlő jogosultság. Alapelvként fogalmazták meg, hogy minden társadalmi-politikai rendszer és hatalom az egyenrangú polgárok megállapodásának eredménye – tehát mindenkor megváltoztatható.

Jelszavuk napjainkban is a francia társadalom alapelveit képezi: szabadság, egyenlőség, testvériség. A felvilágosodás lényegét Horatiust idézve (sapere aude – merj gondolkodni) fogalmazták meg. A polgárok egyenlőségét biztosító modern, plurális államhatalom alapelveit Montesquieu fektette le A törvények szelleméről címmel 1748-ban írott enciklopedikus művében. Vallotta, hogy a feudalizmus despotikus rendjével ellentétben a polgárok szabadságát kizárólag olyan állam biztosíthatja, amelyben a hatalom összetevői szigorúan el vannak választva egymástól. Állította, hogy ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal együtt egyazon személy vagy testület kezébe kerül, akkor megszűnik a szabadság. Ebből ugyanis az következik, hogy az ilyen személy vagy testület önhatalmúlag zsarnoki törvényeket fog hozni, és zsarnoki módon fogja őket végrehajtani. Akkor sem létezhet szabadság, ha a bírói hatalom nincs elválasztva a végrehajtó hatalomtól, és amennyiben egyetlen személyhez kapcsolódnék, a polgárok élete, biztonsága és vagyona feletti hatalom önkényessé válna. A bíró ugyanis maga hozná saját törvényeit is. Ha pedig a bírói hatalom a kormányzati hatalomtól függene, akkor a bírónak nem igazságot szolgáltató, hanem önkényes elnyomó hatalma lenne. Végül a polgárok társadalma elveszne, ha egyazon ember vagy testület kezében összpontosulna mindhárom hatalmi ágazat.

Montesquieu üzenete a hatalom mai gyakorlóihoz: „A polgár számára a politikai szabadság azt a nyugalmat jelenti, amelyet ki-ki a saját biztonsága felől érez. Ahhoz, hogy ez a szabadság, biztonság és nyugalom meglegyen, olyan kormányzat szükségeltetik, amelynek keretében egyik polgárnak sem kell félnie a másiktól.”

Ehelyett napjaink életét áthatja a gyűlölet. A feudalizmus és a vezérelvű kormányzás tünetei feltalálhatók mindennapi életünkben. Az államhatalom fő közjogi méltóságai – államfő, házelnök, miniszterelnök – egyazon politikai párt tagjai. Az ügyészségről szóló törvény szerint „az ügyészség a törvényesség őre”. Az ügyészeknek kellene garanciát biztosítaniuk arra, hogy valamennyi hatalmi ág képviselője a törvények szerint végezze a munkáját. Törvénysértés esetén az ügyészség hivatalból köteles eljárást indítani mindenkivel szemben – ideértve a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, a belügyminisztert is. Ám a legfőbb ügyész pártpolitikusi múltja közismert. Az ÁSZ politikai determinációira már utaltunk. Politikai befolyást próbálnak gyakorolni a bírósági szervezetre is. A gazdaságot és a pénzügyi világot erőteljesen átszövik a rokoni-baráti kapcsolatok. A lakosság jelentős része mélyszegénységben tengődik. A fiatalság menekül.

A média a lenini tanács szellemében nagymértékben kormányirányítás alá került. Orbán Viktor március 15-i beszédében a választási győzelmet követő szigorú számonkérést ígért mindenkinek, aki hatalmát bírálja. Vajon a hivatkozott ágak melyikére gondolt a megtorlás kilátásba helyezésekor? A törvényhozó, a végrehajtó vagy a bírói hatalomra? Eddigi regnálása azt mutatja: mindháromra, együttesen. Ezzel maga jelentette ki, hogy hatalma monolitikus, feudális, vezérelvi. Utalunk az 1848. március 15-én Petőfi Sándor által elmondott tizenkét pont közül néhány roppant fontosra és aktuálisra: kívánjuk a sajtó szabadságát; felelős kormányt; törvény előtti egyenlőséget; közös teherviselést.

Orbán Viktor kétszer kétharmada visszavitte a nemzetet a feudalizmusba. A gyűlöletkeltés, az ellenségformálás veszedelmes, ugyanakkor kétélű eszköz. Beleivódik a lelkekbe, árkokat ás, barátságok és rokoni kapcsolatok mennek tönkre. Generációkra menően lehetnek beláthatatlan következményei ennek. Miért hagytuk, hogy így legyen? Miért hagyjuk?

A szerző nemzetközi jogász, korábbi nagykövet