1913-ban a grófot kinevezték bukaresti követté, amely hatalmas polémiát váltott ki Magyarországon. A Függetlenségi Párt – különösen pedig Apponyi Albert gróf – egyenesen a Habsburg-dinasztia provokációját látta a kinevezésben, nem függetlenül Czernin a dualizmust, és különösen a magyar politikai elit magatartását bíráló kijelentéseitől.

Követi tevékenységének kulcsfontosságú időszakát 1916 nyara hozta el. Miközben a Monarchia hírszerzése már július végén kész tényként kezelte, hogy Románia belép az antant oldalán a háborúba, Czernin jelentéseiben közvetlenül a román hadüzenetig azt hangsúlyozta, hogy Bukarest még nem határozott a kérdésben. A román hadba lépés előtt néhány nappal a gróf Ion Bratianu román kormányfővel is tárgyalt, aki szemrebbenés nélkül letagadta, hogy Bukarest támadni készül. Mindent összevéve, Czernin bukaresti működése nem volt sikertörténet – és ez különösen Székelyföld 1916. őszi drámájának fényében jogosan váltott ki magyar bírálatokat, hiszen a Monarchiát felkészületlenül érte a román invázió.

Czernin – teljesen szakítva korábbi háborúpárti politikájával – ekkor már egyértelműen a háború mielőbbi befejezése mellett érvelt. Felismerte és a birodalom vezetése számára le is írta, hogy az idő előrehaladtával egyre gyengülnek a Monarchia pozíciói, így a békekötés nemcsak morális, hanem reálpolitikai szükségszerűség. Úgy vélem, hogy a grófot ezen – akkor egyértelműen kisebbségi – véleménye miatt nevezte ki az új uralkodó, IV. Károly külügyminiszterré. Czernin volt „az annexiók nélküli béke” jelszavának első prominens támogatója is. Minden korábbi hibája és baklövése ellenére a grófnak igaza volt abban, hogy mielőbb békét kell kötni, akár a Monarchia „arcvesztése” árán is.

A császár és új minisztere lényegében azonnal kísérletet tett a békekötésre: ide sorolhatjuk a központi hatalmak 1916. decemberi békejegyzékét. Károly utasítására Czerninnek naponta kellett tájékoztatnia Zita királynét a külpolitikai helyzetről. A gróf által szolgáltatott adatok és információk segítségével készítette elő az uralkodópár a Sixtus-missziót, amikor Zita belga haderőben szolgáló testvérei révén vették fel a kapcsolatot az antanttal. A külügyminisztert azonban nem vonták be teljesen a folyamatba, amelynek később súlyos következményei lettek. 

1917 márciusában bekövetkezett az oroszországi forradalom, amely során detronizálták a cárt. Károly és Czernin helyesen ismerték fel, hogy most kínálkozik a legjobb alkalom a különbéke kötésére: ekkor még nem volt hadiállapot az Egyesült Államokkal, és a keleti fronti esetleges megszűnése kedvezőbb tárgyalópozíciókkal kecsegtetett nyugaton is. A külügyminiszter óvatosan megpedzette a németeknek azt a lehetőséget, hogy egy esetleges elzászi engedményt keleti kompenzációval, elsősorban egy Német Birodalomhoz kötődő lengyel állam létrehozásával lehetne ellensúlyozni. 

1917. április 12-én – hat nappal az Egyesült Államok Németországnak való hadüzenete után – 

A tárcavezető felismerte, hogy a konfliktus elhúzódása elsődleges amerikai érdek, és bármely tábor nyerjen is, Európa mint kontinens vesztes lesz. Feljegyzéseiben ekkor született meg annak gondolata, hogy az egész világháború valójában egy európai testvérháború – ez a meglátása majd a későbbiekben, Habsburg Ottó politikájában fog tovább élni.

Czernin pályájának zenitjét a bolsevik szovjet-orosz kormánnyal való tárgyalások jelentették. Miután 1917. december 22-én fegyverszünetet kötöttek a hadviselő felek a keleti fronton, hamarosan megkezdődtek a békéről való egyeztetések. Czernin a Monarchia álláspontjaként itt is az annexiók nélküli béke mellett tört lándzsát. Részben ennek szellemében 1918. február 9-én külön békeszerződést kötöttek Ukrajnával, amely modern államként ekkor jelent meg a térképeken. Három héttel később, március 3-án a breszt-litovszki békét is aláírták a központi hatalmak Szovjet-Oroszországgal. Ennek révén az Osztrák–Magyar Monarchia győztesen került ki a keleten folytatott küzdelemből, és nagymértékben izolálni tudta Oroszországot, amely hatalmas területeket vesztett el, és létrejöhetett a ma létező három balti állam, valamint Finnország is. Az akkori emberek számára a fő nyereség azonban az volt, hogy a gazdag ukrán mezőgazdasági területek felhasználásával enyhíthetőnek tűnt a Monarchia élelmezési krízise; ennek megfelelően Czerninben sokan egyfajta „kenyérbéke” megkötőjét tisztelték. 

Bár a breszt-litovszki béke idején még egy erőteljes birodalom győztes minisztereként léphetett fel, Czernin hivatalának napjai meg voltak számlálva. A gróf bukását a Sixtus-affér okozta, még pontosabban az, hogy a tárcavezető nem ismerte Károly két, 1917 tavaszán elküldött levelét. Ezekben a császár és király lényegében elismerte a főbb antant hadicélokat és kompromisszumos békét kínált az ellenségnek, amelyre méltó választ azonban nem kapott. 1918. április 2-án Czernin azt nyilatkozta, hogy a béke egyetlen akadálya Franciaország ragaszkodása Elzász-Lotaringia visszaszerzéséhez. Erre válaszul Georges Clemenceau francia miniszterelnök publikálta Károly egy évvel korábbi leveleit, így bizonyítani tudta, hogy a király a németek megkerülésével akart békét kötni, mégpedig a háború egyik legneuralgikusabb kérdésének az antant számára kedvező rendezésével. A francia kormányfő ezzel végleg megfojtotta Károly békére igyekvő politikáját. A király a külügyminiszter felelősségének hangsúlyozásával kívánt menekülni a helyzetből és leváltotta miniszterét – ennek ellenére minden hitelét elvesztette domináns szövetsége, a Német Birodalom szemében. Maga Czernin is úgy vélte, hogy ekkorra két út maradt a dualista állam számára, vagy az antant igája alá kerül a németekkel együtt, vagy pedig – német győzelem esetén – Berlin alávetettje lesz. 

Czernin kudarcai ellenére még ellenségei is elismerték érdemeit; a háború után például Edvard Benes úgy vélte, hogy „ő volt az utolsó külügyminiszter, aki még osztrák–magyar politikát folytatott”.

A háború és az összeomlás után az egykori tárcavezetőn egyértelműen a fatalizmus lett úrrá; úgy vélte, hogy a dualista állam felbomlása elkerülhetetlen volt: „Nem tudjuk megmondani, milyen formában játszódott volna le a Monarchia felbomlása, ha sikerült volna elkerülnünk a háborút. […] Meg kellett halnunk. A halál módját mi magunk választottuk meg. És mi a legborzalmasabb módot választottuk” – fogalmazott.

A Monarchia összeomlása Czernint személyesen is érzékenyen érintette. A létrejövő csehszlovák állam konfiskálta csehországi birtokait, és gyakorlatilag száműzte az egykori külügyminisztert. A volt birodalmi elit legtöbb tagjához hasonlóan így a gróf is Ausztriában telepedett le, de – 1932-ben bekövetkezett haláláig – jelentős politikai funkciót, szerepet már nem töltött be.

Czernin rövid külügyminiszteri időszaka számos ma is igen fontos tanulsággal szolgál, leginkább abban az értelemben, hogy milyen feltételekkel lehet szabadulni egy reménytelennek tűnő háborús csapdahelyzetből. Politikájának végső kudarca ellenére a háború időszakában már világosan látta a régi Európa elsüllyedését és azt a tényt, hogy az érdemi döntéseket ezentúl már az Atlanti-óceán túlsó partján hozzák majd.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa

Borítókép: Gróf Ottokar Czernin (Fotó: Wikipédia)